1p
Az új japán kormány számításai szerint elképesztő gazdasági hatása lesz a tegnap bejelentett csomagnak. A terveket ma jóváhagyta a parlament is.

A japán kormány szerint 2 százalékkal növelheti az ország gazdasági teljesítményét és 600 ezer új munkahelyet teremthet az az összesen 20,2 ezer milliárd jenes (50 ezer milliárd forint) élénkítőcsomag, amelyet a miniszterelnök csütörtöki jóváhagyását követően jelentett be a kabinet. A csomagtól - amely a legnagyobb kormányzati élénkítés a gazdasági világválság kitörése óta a szigetországban - a kabinet azt reméli, hogy azzal Japán "búcsút int a gazdasági visszaesésnek, az erős jennek, az árak esésének és a bérek és foglalkoztatás csökkenésének".

A csomagból a központi kormány 10,3 ezer milliárd jent áll, a helyi önkormányzatok és a magánszektor pedig még egyszer ennyit fog elkölteni a recesszióból való kilábalás és a defláció letörése érdekében. A keretet infrastrukturális közberuházásokra, innovációs támogatásokra, a kis- és középvállalkozásoknak nyújtott hitelgaranciákra, a japán cégek külföldi felvásárlásainak ösztönzésére, valamint a 2011-es földrengés és cunami utáni újjáépítés felgyorsítására és katasztrófavédelmi fejlesztésekre fogják költeni.

Az élénkítést egy jövő kedden elfogadásra kerülő, 13,1 ezer milliárd jenes költségvetés-kiegészítésből finanszírozza a kabinet, amelyhez további 5 ezer milliárd jen értékben bocsájt majd ki "újjáépítési kötvényeket" a már jelenleg is a GDP-je kétszeresét meghaladó államadóssággal küzdő Japán. Az élénkítés mellett az extrabüdzséből 2,8 ezer milliárd jut majd nyugdíjkifizetésekre is. Abe Sindzó kormányfő közölte, hogy az élénkítéshez a jegybanknak is hozzá kell járulnia, amelytől "agresszív monetáris lazítást" és "egyértelmű inflációs cél meghatározását" várja a kormány.

A japán GDP 2012 harmadik negyedévében évesítve 3,5 százalékkal csökkent, annak ellenére, hogy az előző kormány októberben és novemberben is egy-egy kisebb gazdaságélénkítő csomaggal próbálta beindítani a növekedést, és a jegybank több ízben növelte eszközvásárlási programját. A Bloomberg által megkérdezett elemzők a negyedik negyedévre 0,6 százalékos visszaesést, 2013 első negyedévére pedig 1,6 százalékos növekedést várnak.


A bejelentést követően a jen két és fél éves mélypontra esett a dollárral szemben, a tokiói értéktőzsde indexe pedig 23 hónapos csúcsot döntött. Ugyanakkor elemzők abbéli aggodalmaiknak is hangot adtak, hogy a két hete hivatalba lépett új kabinet a fiskális fegyelmet figyelmen kívül hagyó lépései hosszabb távon kockázatosak lehetnek az ország adóssághelyzetének fényében


A csomag bejelentésével párhuzamosan közzétett adatok szerint Japán tavaly novemberben története második legnagyobb folyó fizetési mérleg hiányát regisztrálta, a 222,4 milliárd jenes passzívum messze alulmúlta az elemzői várakozásokat. A csütörtökön publikált - a legfőbb gazdasági mutatókból összeállított - kompozit index pedig sorozatban a nyolcadik hónapban mutatott esést novemberben, megerősítve azon félelmeket, miszerint a szigetország 2012 negyedik negyedévében is recesszióban volt.



A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Moszkvában is hiánycikk lesz a benzin?
Elek Lenke | 2026. június 29. 19:13
Szigorú ellenőrzés alatt állnak a moszkvai benzinkutak, ami elsőre meglepően hangzik, hiszen Oroszország a világ egyik legnagyobb kőolajtermelője. Az elmúlt hetek eseményei tükrében azonban mindez nem tűnik elképzelhetetlennek.
Makro / Külgazdaság Ismét megmozdult a föld Venezuelában
Privátbankár.hu | 2026. június 29. 17:24
De nem volt olyan erős a rengés, mint korábban.
Makro / Külgazdaság Magyar Péter: „sokkoló állapotban” találtuk a költségvetést a kormányülésen
Privátbankár.hu | 2026. június 29. 16:08
A miniszterelnök az Országgyűlés rendkívüli ülése előtt elmondott napirend előtti felszólalásában a magyar költségvetés helyzetéről is beszélt.
Makro / Külgazdaság Lövöldözés volt Németországban, öt halott
Privátbankár.hu | 2026. június 29. 15:13
Az indíték nem ismert.
Makro / Külgazdaság Nem lesz az amerikai gazdaság örömünnepe a foci-vb?
Privátbankár.hu | 2026. június 29. 14:22
Így alakult a helyzet a kieséses meccsek előtt.
Makro / Külgazdaság A hőségre az üzemanyagárak sem mozdulnak
Privátbankár.hu | 2026. június 29. 12:10
Holnaptól sem a 95-ös benzin, sem pedig a gázolaj ára nem változik. A kutak várják a közel-keleti békét, meg persze a védett üzemanyagár kivezetését.
Makro / Külgazdaság Nemcsak az időjárás, a költségvetés helyzete is nagyon meleg
Privátbankár.hu | 2026. június 29. 10:21
Magyar Péter: „Az előző kormány tevékenysége miatt akár 7-8 százalék is lehet az idei költségvetési hiány.”
Makro / Külgazdaság Egy-két milliárdos cég különösen jól járhat az óriásplakátok betiltásával
Vámosi Ágoston | 2026. június 29. 10:03
Október 1-jétől Budapest nagy részéről eltünteti a reklámfelületeket a Fővárosi Önkormányzat rendelete, néhány kivétellel. A Privátbankárnak egy iparági szereplő arról beszélt, hogy a bontás sokba kerül, és perek tucatjai várhatók. De mennyibe kerül egy reklámháló a Széll Kálmán téren, vagy az Oktogonon, és melyik cégtípus a legnagyobb vesztese a döntésnek?
Makro / Külgazdaság Ennek örülhettek a vásárlók a Lidl, a Penny és az Aldi boltjaiban
Kollár Dóra | 2026. június 29. 05:57
Megérkezett az új Privátbankár Diszkont Árkosár-felmérés.
Makro / Külgazdaság Van olyan magyar régió, ahol a fiatal nők harmada nem dolgozik és nem is tanul
Privátbankár.hu | 2026. június 28. 16:59
Óriásiak a területi különbségek Magyarországon a NEET- (nem dolgozó, nem tanuló) fiatalok arányát nézve. Budapest előzi a legjobb uniós ország arányát is, Észak-Magyarországon és Észak-Alföldön viszont katasztrofális a helyzet.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG