5p
Domokos László szerint eredményes volt a központi költségvetés konszolidációja az elmúlt három évben.

Domokos László az 52. Közgazdász-vándorgyűlésen elmondta, 2010 és 2013 között teljesültek az alaptörvényben megfogalmazott adósságcsökkentési követelmények és a költségvetési törvényekben kijelölt célok.

Folyamatosan csökkent az államadósság, az államháztartás hiánya pedig három esztendőn keresztül a nemzeti össztermék, a GDP 3 százaléka alatt maradt, így Magyarország 2013 nyarán kikerült a túlzottdeficit-eljárás alól.

Rend

Domokos László az államháztartás pénzforgalmi egyenlegének mutatói közül kiemelte, hogy amíg 2010-ben az előirányzattól való eltérést jelző adatok az elkülönített állami pénzalapok kivételével negatívak voltak, addig 2013-ban valamennyi pozitív volt, azaz - mint fogalmazott - rend lett. Az alrendszerek egyenlegeinek túlcsordulását sikerült megakadályozni, ami "az előző évek fegyelmezetlen költségvetési gazdálkodásának állandó jellemzője volt" - mondta.

Egyensúly

Kifejtette, hogy stabilizálódott az önkormányzati alrendszer és a társadalombiztosítás, az utóbbinál az alapok egyensúlyba kerültek, míg a helyhatóságok pozitív szaldót értek el, köszönhetően a finanszírozási összhang megteremtésének, illetve az adósság-átvállalásnak.

Az ÁSZ elnöke szerint az önkormányzatok jövőbeni eladósodásának kockázatát lényegesen mérsékli, hogy néhány kivételtől eltekintve csak kormányzati engedéllyel vehetnek fel hitelt és engedélyköteles a garancia- és kezességvállalásuk is, továbbá nem fogadhatnak el olyan helyi, települési költségvetést, amely működési hiányt tartalmaz.

A társadalombiztosítási alapok költségvetésének stabilizálását a bevételi és a kiadási intézkedések egyaránt elősegítették - mutatott rá Domokos László. Bevételi oldalról a magánnyugdíj-pénztári rendszer megszüntetése a költségvetési konszolidáció legjelentősebb eleme volt, amelynek döntő részét az államadósság mérséklésére használták fel. A bevételeket növelték az Európai Uniótól kapott támogatások is, a transzferek értéke 2013-ban például meghaladta a GDP 5 százalékát.

Elfutás

A jól alakuló bevételek mellett a kiadási oldalon több, korábban nagymértékben emelkedő tétel elfutását sikerült megakadályozni, így például a gyógyszer-támogatásokat, valamint megszűntek a számos formában létező korhatár előtti nyugdíjak.

Domokos László beszélt még arról, hogy az államháztartás szerkezete kedvezően változott az utóbbi három évben: az uniós források felhasználásával és az állam növekvő szerepvállalásával nőtt a gazdasági célú kiadások részaránya, 14,3 százalékról 17,5 százalékra. A jóléti rendszerek átalakításában szintén jelentős lépések történtek, nőttek a megtakarítások, a kiadások a pénzforgalom 61,5 százalékáról 56,7 százalékra mérséklődtek.

Gondok

A számvevőszéki elnök a költségvetési konszolidációt veszélyeztető kockázatokra is rámutatott. Így például hangsúlyozta azt, hogy az uniós támogatások felhasználásának egyenlőtlen eloszlása miatt 2016-ban sokkal kevesebb pénz kerülhet felhasználásra. Ez a gazdasági növekedés egyik fontos motorjának lassulását okozza, amit ellensúlyozni kell.

Kockázatot jelent szerinte az egészségügyi szakellátási és a közoktatási feladatok állami szervezésbe kerülése is, keresni kell a méretgazdaságosság optimumát, hiszen "egyközpontú irányítási rendszerrel a napi gazdálkodási feladatok nem láthatók el jól".

További gond lehet szerinte, hogy az önkormányzatok önként vállalt feladatai meghaladhatják a települések finanszírozási lehetőségeit, illetve a helyhatóságok "rejtetten" növelhetik szállítási tartozásállományukat is.

Külön megemlítette Domokos László azt, hogy a Nyugdíjreform és Adósságcsökkentő Alap 2013 végére lényegében kiürült, így az államadósság mérséklésének egy fontos eszköze szűnt meg, pedig az adósság-növekedés fékezése a jövőben is fontos feladat.

Csütörtökön kezdődött a háromnapos 52. Közgazdász Vándorgyűlés, amelynek helyszíne ezúttal Nyíregyháza. A konferencia címe: Tíz év az EU-ban: az elkötelezettség és a nyitottság szerepe a gazdasági növekedésben.

A konferencia nyitónapján Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter ismertette a közeljövő gazdaságpolitikai terveit: új programmal szorítanák vissza a feketegazdaságot, 5 millióra emelnék a foglalkoztatottak számát, forintosítják a devizahiteleket, nem bocsátanak ki devizakötvényeket, átgondolják a bankadót és a tranzakciós illetéket, rövid pórázon tarják az önkormányzati eladósodást, újraiparosítanak és elektromos autókat szereznek be. Részletek >>

Szijjártó Péter külügyi és külgazdasági államtitkár pedig arról beszélt: Új világrend van kialakulóban – ennek lesznek vesztesei és győztesei is. Ahhoz, hogy a győztesekhez tartozzunk, gyökeresen át kell alakítani a külpolitikánkat. A klasszikus diplomáciai feladatok mellett a gazdasági érdekek (vállalati szintig lemenő) képviselete kerül a magyar külpolitika fókuszába. Részletek >>

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Moszkvában is hiánycikk lesz a benzin?
Elek Lenke | 2026. június 29. 19:13
Szigorú ellenőrzés alatt állnak a moszkvai benzinkutak, ami elsőre meglepően hangzik, hiszen Oroszország a világ egyik legnagyobb kőolajtermelője. Az elmúlt hetek eseményei tükrében azonban mindez nem tűnik elképzelhetetlennek.
Makro / Külgazdaság Ismét megmozdult a föld Venezuelában
Privátbankár.hu | 2026. június 29. 17:24
De nem volt olyan erős a rengés, mint korábban.
Makro / Külgazdaság Magyar Péter: „sokkoló állapotban” találtuk a költségvetést a kormányülésen
Privátbankár.hu | 2026. június 29. 16:08
A miniszterelnök az Országgyűlés rendkívüli ülése előtt elmondott napirend előtti felszólalásában a magyar költségvetés helyzetéről is beszélt.
Makro / Külgazdaság Lövöldözés volt Németországban, öt halott
Privátbankár.hu | 2026. június 29. 15:13
Az indíték nem ismert.
Makro / Külgazdaság Nem lesz az amerikai gazdaság örömünnepe a foci-vb?
Privátbankár.hu | 2026. június 29. 14:22
Így alakult a helyzet a kieséses meccsek előtt.
Makro / Külgazdaság A hőségre az üzemanyagárak sem mozdulnak
Privátbankár.hu | 2026. június 29. 12:10
Holnaptól sem a 95-ös benzin, sem pedig a gázolaj ára nem változik. A kutak várják a közel-keleti békét, meg persze a védett üzemanyagár kivezetését.
Makro / Külgazdaság Nemcsak az időjárás, a költségvetés helyzete is nagyon meleg
Privátbankár.hu | 2026. június 29. 10:21
Magyar Péter: „Az előző kormány tevékenysége miatt akár 7-8 százalék is lehet az idei költségvetési hiány.”
Makro / Külgazdaság Egy-két milliárdos cég különösen jól járhat az óriásplakátok betiltásával
Vámosi Ágoston | 2026. június 29. 10:03
Október 1-jétől Budapest nagy részéről eltünteti a reklámfelületeket a Fővárosi Önkormányzat rendelete, néhány kivétellel. A Privátbankárnak egy iparági szereplő arról beszélt, hogy a bontás sokba kerül, és perek tucatjai várhatók. De mennyibe kerül egy reklámháló a Széll Kálmán téren, vagy az Oktogonon, és melyik cégtípus a legnagyobb vesztese a döntésnek?
Makro / Külgazdaság Ennek örülhettek a vásárlók a Lidl, a Penny és az Aldi boltjaiban
Kollár Dóra | 2026. június 29. 05:57
Megérkezett az új Privátbankár Diszkont Árkosár-felmérés.
Makro / Külgazdaság Van olyan magyar régió, ahol a fiatal nők harmada nem dolgozik és nem is tanul
Privátbankár.hu | 2026. június 28. 16:59
Óriásiak a területi különbségek Magyarországon a NEET- (nem dolgozó, nem tanuló) fiatalok arányát nézve. Budapest előzi a legjobb uniós ország arányát is, Észak-Magyarországon és Észak-Alföldön viszont katasztrofális a helyzet.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG