2p
Az Európai Bizottságnak küldött dokumentum a 2016-2020-os időszakra vonatkozik.
Európai Unió zászlók előtt a Berlaymont épület (Európai Bizottság), Brüsszel, Belgium.

Az NGM közleménye szerint a konvergenciaprogram átfogó módon mutatja be a következő négy évben várható makrogazdasági folyamatokat. A program kidolgozása a múlt évhez hasonlóan párhuzamosan zajlott a költségvetési tervezéssel.

A kormány a kialakult gyakorlatnak megfelelően április 29-én a nemzeti reformprogramot is elküldte a bizottságnak.

Lassul a gazdaság

A konvergenciaprogram szerint 2016-ban a növekedés üteme - döntően az EU-s transzferek természetes ciklikussága miatt - enyhén elmaradhat a 2015. évitől, 2017-től kezdve viszont a bruttó hazai össztermék volumene ismét 3 százalék körül bővülhet. A bővülés várhatóan még a 3 százalékot is meghaladja a következő években.

A GDP 3 százaléka alatt maradó hiány fenntartása mellett nagyobb hangsúlyt kap a gazdasági növekedés támogatása. A kormányzati szektor hiánya 2018-tól ismét csökkenő pályára áll, 2020-ig a GDP 1 százaléka közelébe mérséklődik. A strukturális hiány 2016-ban és 2017-ben átmenetileg a középtávú költségvetési cél (MTO) fölé emelkedik, de középtávon ismét visszatér a célhoz, 2020-ban pedig már az MTO alá csökkenhet.

A kitűzött hiánypálya biztosítja az adósságráta további csökkenését. A bruttó államadósság GDP-hez viszonyított aránya a 2011. évi 80,8 százalékról 2015 végére 75,3 százalékra süllyedt, a konvergenciaprogram időhorizontján az adósságráta további közel 11 százalékponttal, 65 százalék alá mérséklődhet - tartalmazza a konvergenciaprogram.

Véleményt mondott az IMF

A Valutaalap szerint a magyar gazdaság a növekedésösztönző gazdaságpolitikának, a kedvező külső feltételeknek és az uniós források hatékony felhasználásának köszönhetően lendületes ütemben növekedett az elmúlt években. Részleteket itt olvashat >>>>

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Hamar lezárhatja a Magyarországgal szembeni eljárást az Európai Parlament
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 17:27
A hetes cikkely szerinti eljárást még 2018-ban indították Magyarországgal szemben az uniós jogok megsértésének kockázata miatt.
Makro / Külgazdaság Kiderült, miről tárgyalt az Európai Beruházási Bank elnökével Magyar Péter
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 13:43
Kollégium- és bérlakás-építési program, vasútfejlesztés, kórházépítés: ezek is szerepeltek a napirendi pontok között.
Makro / Külgazdaság Erdogan közvetlen közelébe csapott le a villám – elnökhelyettest, korábbi minisztert vitt el a rendőrség
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:42
Magasra érnek a pénzpiaci botrány szálai.
Makro / Külgazdaság Befékezett a német ipar, de az elemzők így is kellemesen csalódtak
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:03
Stagnálás helyett növekedés – még ha az ütem lassult is.
Makro / Külgazdaság Pénteken tényleg érdemes elrohanni tankolni – meddig maradhatnak ezek az árak?
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 10:43
Mindkét üzemanyagfajta olcsóbb lett, de már gyűlnek a viharfelhők újra a világpiacon.
Makro / Külgazdaság Vészt jósló hírek jöttek az olajpiacról
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 08:39
Eddig tartott a megnyugvás?
Makro / Külgazdaság Hogyan reagál erre Kármán András?
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 08:30
A kiskereskedelmi forgalom éves növekedési üteme szeptemberben elmaradt az augusztusitól – derül ki a Központi Statisztikai Hivatal péntek reggeli közléséből.
Makro / Külgazdaság Paraguayi bankpánik: az OTP is érintett
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 07:37
10 százalékos tulajdonrésze van az OTP-nek a politikai válságot okozva bedőlt Ueno Bankban.
Makro / Külgazdaság Döntött a kormány: az akkugyárakért is felel az új szuperhatóság
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 19:39
Új, országos illetékességű környezetvédelmi csúcsszerv, az Országos Élőkörnyezet-felügyeleti Főhatóság jön létre 2027. január 1-jén – derül ki az erről szóló, a Magyar Közlönyben csütörtökön kihirdetett kormányrendeletből.
Makro / Külgazdaság Matolcsy György csak ügyvédjével üzent a vizsgálóbizottságnak
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 16:57
Varga Mihályt viszont meghallgatták.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG