1p
A Magyarországnak szánt kohéziós kötelezettségvállalások 2013-tól történő részleges felfüggesztésére tett mai Európai Bizottság-i javaslat megalapozatlan és méltánytalan - ismertette szerkesztőségünkkel a Miniszterelnökség.

Nem értik

A Szijjártó Péter és Giró-Szász András által jegyzett közlemény, úgy fogalmaz, "érthetetlen, hogy az Európai Bizottság miért hagyta figyelmen kívül a tényeket: Magyarország költségvetési hiánya – az Európai Unióhoz való csatlakozásunk óta először – 3% alatt volt 2011-ben és 3% alatt lesz idén is, amellyel a nyolcadik legalacsonyabb hiányt tudhatjuk magunkénak az Európai Unióban".

Vagyis a kormány ugyanazokkal az érvekkel védekezik, amit a túlzottdeficit-eljárás folytatásakor is elővett. Mint korábban beszámoltunk róla, az ECOFIN-csoport alapvető problémája az volt, hogy a hiányt Magyarország csak egyszeri tételek miatt tudta tartani, szerkezetátalakítást nem hajtott végre, így az EB álláspontja szerint a költségvetés hiánya hosszú távon nem feltétlenül tartható az elvárt szint alatt.

Most akkor van kiigazítás vagy nincs?

"Mivel az Európai Bizottság a 2013-as költségvetési hiányt 3,25%-ra becsülte, a kormány újabb intézkedéseket hozott, melyek 0,4%-kal csökkentik a jövő évre várt deficitet, amely így szintén 3% alatt marad. Ezen döntésekről a miniszterelnök tájékoztatta az Európai Bizottság elnökét" - szól a közlemény.

Meglehet az NGM pont azt közölte szerkesztőségünkkel nemrég, hogy a Magyar Közlönyben ma megjelent kormányhatározatok nem azt jelentik, hogy a kormány kiigazítást hajtana végre. Mint az NGM sajtóosztálya fogalmaz, "a kormány határozataival a 2012. évi költségvetés végrehajtását erősíti meg – vagyis nem kiigazítást hajt végre, annak elfogadott irányán nem változtat." Közleményében a gazdasági tárca hangsúlyozta, a kormány célja, hogy minden áron tartsa a hiánycélt.

Jogilag is problémás a kormány szerint a határozat

A kormány szerint a Bizottság mai javaslata jogi szempontból is vitatható, ellentétes az alapszerződések szellemével, hiszen egy jövőben feltételezett esemény miatt akar megállapítani szankciót. Csakhogy a Bizottság a túlzottdeficit-eljárás alatt eddig végig a 2011-es költségvetés szerkezeti gondjait hangoztatta, megjegyezve, hogy mivel strukturális átalakítások nem történtek a Bizottság olvasata szerint a későbbiekben is gond lehet a hiánycél tartásával.

"A tények azt bizonyítják, hogy a kormány gazdaságpolitikája jó irányba viszi Magyarországot, hiszen a tavalyi évi gazdasági növekedésünk meghaladta mind az egész Európai Unió, mind az euróövezet növekedési ütemét, miközben folyamatosan csökkentjük a múlt örökségeként itt maradt államadósságot. A kormány természetesen továbbra is készen áll a folyamatos konzultációra az Európai Unió intézményeivel" - zárul a közlemény.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Nem nyúlt a kamatokhoz az EKB, de üzent az inflációról
Privátbankár.hu | 2026. február 5. 16:59
A döntés megfelelt a piaci várakozásoknak.
Makro / Külgazdaság Hideg zuhany év végén: visszaesett a bolti forgalom Európában
Privátbankár.hu | 2026. február 5. 13:41
Havi összevetésben az elemzők által vártnál nagyobb mértékben csökkent a kiskereskedelmi forgalom az euróövezetben decemberben, míg éves szinten a vártnál lassabb növekedést regisztráltak.
Makro / Külgazdaság 300 milliárdot várt a kormány, 92 lett eddig belőle
Privátbankár.hu | 2026. február 5. 13:12
Nem jöttek be az önkéntes nyugdíjpénztári pénzek lakáscélú felhasználásával kapcsolatos várakozások.
Makro / Külgazdaság Hivatalosan is épül Paks II
Privátbankár.hu | 2026. február 5. 12:56
Elindul az igazi kivitelezés, Szijjártó Péternek néhány év múlva igaza lesz?
Makro / Külgazdaság Újabb 165 milliárd forintot gyűjtött be a magyar kormány
Privátbankár.hu | 2026. február 5. 12:22
És még sokkal többet is ajánlottak a befektetők. A kamatok csökkentek.
Makro / Külgazdaság Kilenc éve nem volt ilyen alacsony az infláció Csehországban
Privátbankár.hu | 2026. február 5. 11:11
Az energiaárak közel 10 százalékkal csökkentek, ez is fontos szerepet játszott a 2016 decembere óta nem látott értékben.
Makro / Külgazdaság Mellár Tamás: 2012 óta kéthavi nyugdíjnak megfelelő összeggel lettek szegényebbek a nyugdíjasok
Izsó Márton - Csabai Károly | 2026. február 5. 10:11
A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) volt elnöke, közgazdász  a február 4-ei élő műsorunk vendége volt. A 6. évfolyamában járó Klasszis Klub Live 91. adását most a Klasszis YouTube-csatornán megnézheti, vagy a Klasszis Podcast-csatornán meghallgathatja.
Makro / Külgazdaság Mellélőttek az elemzők: meglepetés Németországban
Privátbankár.hu | 2026. február 5. 09:17
Csökkenés helyett jelentős növekedés.
Makro / Külgazdaság 34 év, 34 millió forint – mihez kapcsolódnak ezek a számok?
Privátbankár.hu | 2026. február 5. 08:58
Már 750 milliárdot helyeztek ki a programban.
Makro / Külgazdaság Valami megmozdult a kiskereskedelemben?
Privátbankár.hu | 2026. február 5. 08:30
Itt vannak a tavaly decemberi adatok.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG