1p
"Az elkövetkező néhány óra meghatározza majd az ország jövőjét" - mondta a ciprusi kormányszóvivő, aki szerint hamarosan megszülethet a megoldás. A nicosiai parlament hamarosan újra szavazhat, most már a B-tervről.
Lájkold a Privátbankárt, mi adunk 10 forintot - fogjunk össze együtt a gyerekekért! >>

Célegyenesbe értek a tárgyalások a nemzetközi hitelezőkkel, de a ciprusi kormánynak az elkövetkező órákban még nagyon nehéz döntéseket kell meghoznia - mondta a ciprusi kormányszóvivő pénteken. Úgy fogalmazott: "az elkövetkező néhány óra meghatározza majd az ország jövőjét".



Megállapodott a "vak" a "világtalannal"

Szintén pénteken, közép-európai idő szerint dél körül jelentette be a ciprusi elnöki hivatal, hogy megállapodás született Görögországgal a ciprusi bankok görögországi leánybankjainak értékesítéséről.

Nikosz Anasztasziadisz ciprusi elnöknek Antonisz Szamarasz görög miniszterelnökkel folytatott egyeztetései után az elnöki hivatal közleményt adott ki, amely szerint a ciprusi bankok görögországi leányvállalatainak értékesítése "az adott körülményekhez képest a legkedvezőbb feltételekkel történik meg".

5,8 milliárd eurót kéne szerezni

 

„Ciprus ne tesztelje Európa türelmét“

Angela Merkel

Ciprusban azt követően alakult ki politikai és gazdasági bizonytalanság, hogy a törvényhozás kedden elutasította az euróövezeti mentőcsomag azon feltételét, hogy a ciprusi kormány a bankbetétek egyszeri megadóztatásával járuljon hozzá az ország kimentését célzó program költségeihez.

Mi lehet a B-terv része?

A nicosiai kormányzat most azon dolgozik, hogy egy B-tervvel álljon elő a nemzetközi hitelezők számára, hiszen mentőcsomag hiányában az Európai Központi Bank hétfőn leállítja a ciprusi bankok likviditásfolyósítását. Ciprus az EU-tól és az IMF-től összesen 10 milliárd eurónyi hitelt kaphat, ehhez 5,8 milliárd eurót kell hozzátennie. A B-tervnek része lehet a nyugdíjpénztárak államosítása, amit Berlin ellenez (Ciprus kapcsán már többször felmerült a kettős mérce vádja, a nyugdíjpénzek államosítása ebből a szempontból is érdekes, Magyarország ugyanis tulajdonképpen ezt végrehajtva ezermilliárdokat ölt az államadósság lefaragásába).

Az alternatív elképzelések szerint a csomag része lehet a szigetország bankrendszerének átszabása, valamint különadók bevezetése (azt sem lehet kizárni, hogy a nagybetétesek mégiscsak kapnak a nyakukba majd adót).



Kormányzati források szerint az is elképzelhető, hogy létrehoznak egy "jó" és "rossz bankot", szétválasztva az ország második legnagyobb bankját, a Laikit. Utóbbi főtulajdonosa amúgy az ortodox egyház, mely maga is beszáll a mentésbe, hatalmas földvagyonának egy részét kiárusítaná, az abból befolyó összeget pedig felajánlja a kormánynak.

Az oroszok a spájcból figyelnek

Aggodalmat okoz ugyanakkor a piacokon, hogy sikertelenül zárultak a pénzügyminiszter tárgyalásai az orosz kormánnyal. Az esetleges pénzügyi támogatáson túl a ciprusi kormány egy korábbi, Oroszországtól kapott hitel futamidejének meghosszabbításáról tárgyalt. Dmitrij Medvegyev miniszterelnök szerint Moszkva megvizsgálja, hogy miként tud részt vállalni Ciprus megmentésében, de csakis akkor, ha a szigetország megállapodott az EU-val.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Így változtathatja meg a Baross Gábor-terv a magyar vasutat
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 11:33
Végignéztük a Baross Gábor Vasútfejlesztési Tervet: az uniós forrásokkal hosszú idő után először indulhat biztos anyagi háttérrel a magyar vasút átalakítása.
Makro / Külgazdaság Ki érti ezt? Megint ugyanaz történik a magyar benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 09:09
A nemzetközi helyzetet nem éppen tükrözik az itthoni árfejlemények az üzemanyagok piacán.
Makro / Külgazdaság A vasútépítés volt az építőipar egyik húzóereje augusztusban
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 08:30
A 142 százalékos növekedés hozzátett az építőipar augusztusi erős teljesítményéhez, az új szerződések volumene viszont visszaesett.
Makro / Külgazdaság Magyar Péternek emiatt fájhat a feje: mérlegre tette a GKI az uniós ezermilliárdokat, ez sült ki belőle
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 06:52
Óriási összegek, de csak mérsékelt hatás? Erre jutottak a szakértők.
Makro / Külgazdaság Ilyen jövő várhat ránk: az IMF szerint az egész világ a gázra léphet, még az oroszok is
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 06:24
Idén már nem változik semmi, jövőre viszont minden jelentősebb gazdaság meglódulhat.
Makro / Külgazdaság Tompíthatják a kínai veszedelmet az európai autógyárak
Király Béla | 2026. október 13. 05:44
A napokban az EU és Kína megegyezett arról, hogy az ázsiai cégek visszafogják a hibridek exportját. Peking cserébe a vámháború enyhítéséért a ritkaföldfémekhez való európai hozzáférést is garantálja. Az egyezség akár a magyar gazdaság számára is előnyös lehet.
Makro / Külgazdaság Nagyot emelkedett az olaj- és a gázár, gyenge kezdés a Wall Streeten
Privátbankár.hu | 2026. október 12. 16:50
A kereskedés kezdetekor alig mozdultak a legnagyobb New York-i tőzsdeindexek, a Brent olaj hordónkénti ára viszont már 107 dollár felett jár.
Makro / Külgazdaság Döntött az ügyészség Matolcsy György védőjének panaszáról a Simor András-ügyben
Privátbankár.hu | 2026. október 12. 13:55
A gyanú szerint a Magyar Nemzeti Bank vezetői nyomást helyezhettek az Erste Bankra, hogy Simor András lemondjon felügyelőbizottsági tagságáról. Matolcsy korábban „hamis mesének” nevezte a felvetést.
Makro / Külgazdaság Kidobott pénz vagy pluszvédelem két biztosítás ugyanarra?
Dr. Gazda Zsuzsanna | 2026. október 12. 10:11
Előfordul, hogy úgy kötünk különböző biztosításokat és fizetünk akár éveken át díjat több biztosítónak, hogy nem tudjuk: biztosításaink részben vagy akár teljes egészében ugyanarra a kockázatra nyújtanak fedezetet. Kár esetén jelent ez bármiféle előnyt? Vagy csak feleslegesen kidobott pénzről van szó? A válasz nem is olyan egyszerű – derül ki a Pénzügyi Békéltető Testület előtti ügyekből.
Makro / Külgazdaság Még be sem vezettük, de már segít az euró
Privátbankár.hu | 2026. október 12. 09:12
Az Államadósság Kezelő Központ vezérigazgatója az euróbevezetési szándékot tartja az egyik legerősebb hozamcsökkentő tényezőnek. Ezt nyilatkozta a Portfolio-nak Tardos Gergely.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG