1p

Mi vár a magyar befektetőkre ősszel?

Mit jelentenek az adózási és szabályozási változások a befektetők számára?
Merre tart az állampapírpiac?
Hogyan érdemes gondolkodni a hosszú távú megtakarításokról és az ingatlanbefektetésekről?

Klasszis Befektetői Klub
2026. szeptember 24., Budapest

Foglalja le helyét most >>

Az unió gazdasági téren „légtornászmutatványra készül”, a felszínen minden sima, azonban a spanyol kormány tartogathat még meglepetéseket. Az Egyesült Államoknak a munkanélküliség ellen kell komoly harcot vívnia, Kínának pedig gazdasága átalakításával kell majd megbirkóznia a második negyedévben.

A Saxo Bank elemzése szerint az elmúlt két negyedévben a világ jegybankjai a piaci beavatkozás területén elmentek a végletekig, most azonban visszahúzódóban vannak, hiszen „sikerült” a gazdaságot stabilizálni, sőt az USA esetében még növekedésbe is fordítani. A monetáris politikai intézkedések szokás szerint némi késéssel fejtik ki hatásukat ezért a következő egy vagy két negyedévben fog eldőlni, milyen reakciókat vált ki a gazdasági ösztönzés.

Pozitív lendület, aggasztó kilátások

Steen Jakobsen, a Saxo Bank szakértője szerint minden esély megvan arra, hogy a második és talán a harmadik negyedév – legalábbis Európában és az USA-ban – furcsa módon a viszonylag pozitív gazdasági lendület és az aggasztó hosszú távú kilátások együttállását hozza.

A bank szerint az idei második negyedévben reagálni kell a sorozatban elkövetett súlyos politikai hibákra, amelyek abból adódtak, hogy minden helyzetre pénznyomtatás volt a válasz. Az elemzés emlékeztetett arra, hogy az első negyedévben az Európai Központi Bank (EKB) példátlan huszárvágással három évre ezermilliárd euró összegű likviditást teremtett, mellyel sikerült megállítani az államkötvényhozamok emelkedését, miközben az uniós politikusoknak mindössze egy fiskális paktumot sikerült összeeszkábálniuk.

Előbb vagy utóbb kamatot kell emelnie a Fed-nek

Jakobsen véleménye szerint a piac örömmel vette az ölébe hulló likviditást, és a világ részvénypiacai az első negyedévben megiramodtak. a szakértő kiemelte, hogy Kína egyértelműen valamilyen landolásra készül, míg az USA-ban a növekedés az átlagon felüli teljesítmény dacára is akadozó sebességű, most az amerikai gazdaságnak bizonyítania kell, elsősorban a munkahelyteremtés frontján. A Saxo Bank szerint az amerikai munkanélküliség – Ben Bernanke feltételezésével ellentétben – nem ciklikus, hanem strukturális, amely azt jelenti, hogy a Federal Reserve-nek előbb vagy utóbb kamatot kell emelnie.

Steen Jakobsen úgy véli, hogy a második negyedév „a nagy légtornászmutatvány” ideje lesz, hozzátette, hogy az EU-ban a felszínen minden simának tűnik, csakhogy a spanyol kormány már előre bejelentette, hogy nem fogja az új uniós költségvetési paktum követelményeit teljesíteni. Véleménye szerint a költségvetés kiegyensúlyozásának szociális költségei egyszerűen túl magasak, hozzátette, hogy a „kétsebességes” Európa gondolata sohasem volt még ennyire látható.

Az unió akadályversenyében a következő állomás az a június-júliusi időszak lesz, amely a tagállamok parlamentjei számára az Európai Stabilitási Mechanizmus törvénybe iktatását jelenti. A szakértő szerint ez már nem csupán olyan tüneti kezelés, mint a pénznyomtatás, ez már az unió összetartása érdekében a valóban felajánlott pénzösszegekről szól. Mindezen tényezőket figyelembe véve a Saxo Bank Európában változatlanul újabb válságra számít, csak az időzítés kérdéses. E tekintetben nagyot nyom a latba a francia elnökválasztás, attól függetlenül, ki lesz végül a befutó.

A második negyedévben ne számítsunk bankóprésre

Ázsia a második negyedévben fontos kísérlet terepe lesz, ahol Kína jelenti a kritikus pontot. Az ország mára – legalább a szavak szintjén – felvette a kesztyűt, és bejelentette: át kell alakítani a gazdaságot. Hamarosan az is eldől, hogy képes lesz-e bejelentett szándéka szerint felfuttatni a fogyasztást, csökkenteni a túlzott beruházást, és mindezek mellett mindent összevetve megmaradni a növekedési pályán.  

A Saxo Bank összességében úgy ítéli meg, hogy a jegybankok egyetlen politikai eszköze, a bankóprés ismételt beindítása ugyan elkerülhetetlennek látszik, de nem a második negyedévben. Ha még messzebbre tekintünk, akkor már az látható, hogy a fizetésképtelenség problémájának kezelése során elkövetett sorozatos politikai baklövések, a súlyosbodó szociális és geopolitikai feszültségek akár pattanásig feszíthetik a húrt.


A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Magyar Péter: „Nem abból a kőbányából érkezik a paksi beruházásra a több tonna kő, amire sokan gondolnak”
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 17:30
Magyar Péter miniszterelnök és két szakember tartott sajtótájékoztatót a paksi helyzettel kapcsolatban. Arról is beszélt, hogy a két beruházásról döntöttek a Duna vízszintjének megemelése érdekében.  
Makro / Külgazdaság Mi vár az autósokra a benzinkutakon? Itt az előrejelzés
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 16:46
Péntekre sem érkezik újabb nagykereskedelmi árváltozás.
Makro / Külgazdaság Magyar Péter: újra apadásnak indult a Duna
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 16:02
Erről a kormányzati tájékoztatón beszélt.
Makro / Külgazdaság Új fejlemény az MNB-botrányban: dokumentumokat adtak át az ügyészségnek
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 15:02
Az előző jegybanki vezetés idején történt ügyben.
Makro / Külgazdaság Teljesen leálíltják Románia egyetlen atomerőművét a vízállás miatt
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 11:40
Túl alacsony a Duna, és a vízállás folyamatosan és jelentősen csökken. Románia jelentős, 2000 megawattot meghaladó áramimportra szorul a leállítás után az esti csúcsidőben.
Makro / Külgazdaság Nem tétlenkedett Krausz Ferenc: új vállalkozást alapított
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 10:42
Az államhoz kerülnek a Nobel-díjas fizikushoz, Krausz Ferenchez köthető Élvonal Alapítvány közfeladatai és a hozzá tartozó Molekuláris Ujjlenyomat Kutató Központ (CMF) – mindeközben a tudós egy hónapja már létre is hozott egy új vállalkozást.
Makro / Külgazdaság Nagyot megy az autógyártás, de van egy magyar ágazat, ami ennél is meredekebben bővül
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 08:59
A számítógép, perifériás egység gyártása 116 százalékkal emelkedett egy év alatt. Az ipar összességében bővült éves alapon, de májushoz képest júniusban visszaesést mért a KSH.
Makro / Külgazdaság Dübörög az út- és vasútépítés, de az építőipar összességében így is visszaesett
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 08:30
Kevesebb új építőipari szerződést is kötöttek, és az épületek építése is jelentősen csökkent. 
Makro / Külgazdaság A magyar gazdaságnak is jól jön a Sziget fesztivál: kiderült, mennyivel tehet hozzá a GDP-hez
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 07:29
Csak az adó- és járulékbefizetések 4,5 milliárd forintot tehetnek hozzá az államkasszához, az összes hozzájárulás ennél több mint kétszer magasabb.
Makro / Külgazdaság Egy iparág, amiben óriásit kellene fejlődnünk, de itt is Kína fújja a passzátszelet
Imre Lőrinc | 2026. augusztus 13. 05:43
Akár a Paks 2 beruházás sorsát is megpecsételheti a kormány energiafejlesztési programja, aminek egyik központi eleme a magyarországi elektromostároló-kapacitások megháromszorozása 2030-ra. Jelenleg ugyanis az ipari akkumulátorok hiánya jelenti az egyik legfontosabb akadályát annak, hogy a megújulóenergia-források által megtermelt villamos energia még Paks részleges kiesése esetén is stabil hálózatot biztosítson a lakosságnak és a vállalatoknak anélkül, hogy a súlyos milliárdokba kerülő importra kelljen támaszkodnia a hazai ellátásnak. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG