2p

A szlovák kormány természetesen nem mert hozzányúlni a nyugdíjakhoz megszorító csomagjának bevezetésekor, ám ez nem jelenti azt, hogy nem babrálnak ki az időskorúakkal is. 

Bár a nyugdíjakhoz közvetlenül nem nyúlt hozzá a Fico-kormány, úgynevezett konszolidációs csomagjában, ám több olyan intézkedést is jóváhagytak, amelyek közvetett módon csökkentik a nyugdíjasok bevételét – adta hírül a magyar nyelvű Parameter.sk szlovákiai magyar nyelvű hírportál.

Az egyik legfőbb változás, hogy megszűnik a szülői nyugdíj a jelenlegi formájában, az ugyanis sokba került az államnak. Helyette a gyerekek az adójuk két-két százalékát ajánlhatják fel a szüleiknek – két százalékot külön az anyának, két százalékot pedig az apának. Emellett megmarad a civil szervezetek támogatásának lehetősége is a Szlovákiában megszokott 2 százalékkal.

Ez azonban a szülői nyugdíj drasztikus csökkenését eredményezi. Konkrét számokban kifejezve, míg a Szociális Biztosító idén átlagosan 340 eurót - 136 ezer forintot - fizetett egy nyugdíjasnak, ám az adó 2 százalékából származó összeg megközelítőleg 300 euróval kisebb lesz.

Árfolyam

Az új rendszer alapján a szülők legfeljebb 46 eurót - 18 400 forint - kaphatnak minden dolgozó gyermek után. A folyósítás ráadásul nem történik majd automatikusan, mint a szülői nyugdíj korábbi változatakor. Kérelmet kell majd benyújtani, akárcsak amikor civil szervezetnek ajánlják fel a keresők az adójuk 2 százalékát. A Költségvetési Felelősség Tanács (RRZ) számításai szerint az idősek éves szinten akár 450 eurót - jelenlegi árfolyamon 180 ezer forintot - is veszíthetnek. A szülői nyugdíj összegének csökkenése mellett ugyanis az áfa (DPH) emelése következtében további száz eurótól eshetnek el.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Majdnem 100 tonna aranyat őriznek Dél-Pesten
Privátbankár.hu | 2025. július 18. 19:06
Megvan a nemzet aranytartaléka, a 94,7 tonnát biztonsággal őrzi Dél-Pesten a Magyar Nemzeti Bank – tudatta az Országgyűlés honvédelmi és rendészeti bizottságának fideszes elnöke pénteken.
Makro / Külgazdaság Megint a Távol-Keleten kalapozik a magyar kormány
Privátbankár.hu | 2025. július 18. 18:01
Az Államadósság Kezelő Központ Zrt. (ÁKK) a júliusban módosított finanszírozási terve alapján mandátumot adott egy kínai renminbiben denominált, elsősorban kínai intézményi befektetőknek ajánlott devizakötvény („pandakötvény”) kibocsátásának megszervezésére Magyarország részére – olvasható az ÁKK honlapján pénteken közzétett tájékoztatásban.
Makro / Külgazdaság Kiderült: egyáltalán nem kuriózum a magyar építőipar magára találása
Privátbankár.hu | 2025. július 18. 12:56
Az euróövezetben is nőtt az ágazat termelése májusban.
Makro / Külgazdaság Ez se gyakori: azonos irányba mozgunk a románokkal
Privátbankár.hu | 2025. július 18. 11:38
Nemcsak a magyar építőipari termelés nőtt májusban, hanem keleti szomszédainké is.
Makro / Külgazdaság Porszem került a svájciak precíz gépezetébe
Privátbankár.hu | 2025. július 18. 11:11
Óraexportjuk 5,6 százalékkal csökkent júniusban.
Makro / Külgazdaság Kíváncsi, hogy olcsóbban vagy drágábban tankolhat hétvégén?
Privátbankár.hu | 2025. július 18. 10:56
Ha a nagykereskedőkön múlik, akkor ugyanannyiért, mint pénteken.
Makro / Külgazdaság Bod Péter Ákos: Kárfelmérés és kárbecslés Trump vámemeléseinek három hónapja után
Bod Péter Ákos | 2025. július 18. 05:44
Az amerikai elnök januári beiktatása után eltelt időben nem lett Ukrajnában béke, a palesztin ügy sem oldódott meg – de ezen nem csodálkozhatunk. Ám a nagy amerikai vámemelés sem a megígért módon zajlott le. Legfeljebb az első felvonást láttuk, és nem tudni, műsor-e a műsor. Kétrészes kamaradarab vagy öt felvonásos királydráma? Mintha még nem lenne megírva a szövegkönyv. Lapcsoportunk, a Klasszis Média állandó szerzője, a volt jegybankelnök, közgazdász, egyetemi tanár írása.
Makro / Külgazdaság Orbán Viktor megmagyarázta, miért dadogott Brüsszelben
Privátbankár.hu | 2025. július 17. 19:29
A miniszterelnök egy interjúban arról is beszélt, mikor lesz látható a repülőrajt.
Makro / Külgazdaság Micsoda hét: újabb árcsökkenés jön a benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2025. július 17. 13:27
A héten már másodjára megy lejjebb az egyik üzemanyagfajta ára. 
Makro / Külgazdaság Minden oka megvan, hogy jókedve legyen a Morgan Stanley-nek
Privátbankár.hu | 2025. július 16. 18:03
A Morgan Stanley, az egyik legnagyobb amerikai bank a vártnál nagyobb második negyedéves nyereségről és bevételről számolt be szerdán.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG