3p
Az IMF már most arra buzdít, hogy tegyenek valamit az országok az elöregedés ellen.

A Nemzetközi Valutaalap (IMF) felszólította az ázsiai országokat, hogy tanuljanak Japán példájából és idejekorán kezdjék el a felkészülést a lakosság elöregedésének problémájára. Az ázsiai és csendes-óceáni térség gazdasági kilátásairól készített, kedden nyilvánosságra hozott jelentésben a valutaalap kiemelte, hogy a régióban a közelmúltbeli adatok a fellendülés további erősödését vetítik előre.

Mindazonáltal a rövidtávú kilátásokat jelentős bizonytalanság és kockázatok - geopolitikai feszültségek és belpolitikai konfliktusok - terhelik, középtávon pedig például a népesség gyors öregedése és az alacsony termelékenység fogják vissza a növekedést. A makroökonómiai politikáknak továbbra is támogatniuk kell a gazdasági növekedést, miközben erősítik a rugalmasságot, javítják a külső egyensúlyt és fokozzák a nyitottságot - mutattak rá az IMF szakértői.

Van még tér a növekedésre

Az IMF arra számít, hogy a tavalyi 5,3 százalékról idén 5,5 százalékra gyorsul az ázsiai és csendes-óceáni térség gazdasági növekedésének üteme. Az idei előrejelzést 0,1 százalékponttal javították az elemzők októberhez képest, a jövő évit viszont változatlanul 5,4 százalékra várják.

Kínában a tavalyi 6,7 százalék után idén 6,6 százalékkal, jövőre pedig 6,2 százalékkal bővülhet a hazai össztermék (GDP), míg Japánban 1,0 százalékról 1,2 százalékra gyorsul idén a növekedés, 2018-ban viszont 0,6 százalékra esik vissza. Az októberi előrejelzéshez képest a kínai GDP-növekedési adatot 0,4, illetve 0,1 százalékponttal, a japánt pedig 0,7, illetve 0,1 százalékponttal emelték a szakértők.

Rontották viszont a növekedési előrejelzést India és Dél-Korea esetében. A tavaly novemberi váratlan pénzcsere következményeként Indiában a 2017-es pénzügyi évben immár csak 7,2 százalékos (-0,4 százalékpont) növekedésre számít a valutaalap, a következőben viszont változatlanul 7,7 százalékot várnak. A politikai bizonytalanságok miatt Dél-Koreában idén 2,7 százalékkal (-0,4 százalékpont), jövőre pedig 2,8 százalékkal (-0,2 százalékpont) gyarapodhat a GDP.

Nem lesz mit felhalmozni

A valutaalap elemzői nagy figyelmet szenteltek az elöregedés problémájának. Az ázsiai és csendes-óceáni térség lakossága az utóbbi évtizedekben jelentősen növekedett, a munkaképes korú emberek aránya mostanra futott csúcsra, de 2050-re nullára esik vissza a népszaporulat, miközben az idős korosztály lakossághoz viszonyított aránya a jelenlegi 2,5-szeresére ugrik.

Különösen nagy kihívást jelent a demográfiai helyzethez való alkalmazkodás Ázsiában, amelynek számos részén viszonylag alacsony egy főre jutó jövedelem mellett gyorsan növekszik a 65 évesek és a náluk is idősebbek száma. Egyes ázsiai országokat az a veszély fenyegeti, hogy "előbb öregedik el, minthogy gazdaggá váljon" - figyelmeztettek a szakértők, rámutatva, hogy a következő három évtizedben évente 0,1 százalékpontot vehet el a gazdasági növekedésből a demográfiai helyzet.

Különösen súlyos a helyzet Japánban, amelyet az elöregedés és a népesség fogyatkozása is sújt. Az utóbbi két évtized alatt több mint 7 százalékkal csökkent a japán munkaerő-állomány. A nyugdíjasok számára vezethető vissza a túlzott megtakarítási, illetve az alacsony beruházási ráta, ami lefelé húzza a gazdasági növekedést, és részben emiatt alacsony az infláció. Az IMF arra szólította fel az ázsiai országokat, hogy okuljanak Japán példájából, és mielőbb kezdjék a felkészülést, például hiteles fiskális konszolidációs tervekkel, vagy éppen az idősek és a nők munkavállalásának támogatásával.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Büszkeséggé tehető a vagyonadó? Sokkoló számok és tévhitek a jövőre érkező adónemről
Imre Lőrinc | 2026. november 7. 16:37
A 2027-től érkező vagyonadó gazdaságra, környezetre gyakorolt hatásairól szervezett kerekasztal-beszélgetést a minap a Magyar Közgazdasági Társaság (MKT) Környezetgazdaságtani Szakosztálya és a Levegő Munkacsoport. A panelben olyan sokkoló számok is elhangzottak, mint hogy a szupergazdagok által használt jachtok 8 nap alatt annyi üzemanyagot fogyasztanak el, mint egy átlagos személyautó 20 év alatt. Vagy hogy a társadalom leggazdagabb 10 százaléka annyi károsanyagot bocsát ki, mint a többi 90 százalék együttvéve.
Makro / Külgazdaság Fontos bejelentést tett Kapitány István a Wekerle Pluszról
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 12:28
A gazdasági és energetikai miniszter szerint a társasházak energetikai felújítását is támogatja az új program.
Makro / Külgazdaság Hatalmas áresés jöhet a hazai benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 09:36
Az Mfor Üzemanyagár-figyelő szerint az üzemanyagárak akár 30-40 forinttal csökkenhetnek a következő 2-3 hétben.
Makro / Külgazdaság Jaj a lengyeleknek
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 08:45
Negatívra rontotta az ország adósosztályzatainak kilátását az S&P.
Makro / Külgazdaság Hat balkáni országgal bővülhet az Európai Unió roamingzónája
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:57
Albánia, Bosznia-Hercegovina, Koszovó, Montenegró, Észak-Macedónia és Szerbia is csatlakozhat.
Makro / Külgazdaság Ennyi költenek szociális kiadásokra az uniós tagállamok: Magyarország a sereghajtók között
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:47
A GDP egyhatodának megfelelő összeget költött az előző kormány szociális kiadásokra, például nyugdíjakra vagy egészségügyi ellátásra 2025-ben. A legnagyobb arányt Ausztriában tette ki ez a csoport a kiadások között.
Makro / Külgazdaság Hamar lezárhatja a Magyarországgal szembeni eljárást az Európai Parlament
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 17:27
A hetes cikkely szerinti eljárást még 2018-ban indították Magyarországgal szemben az uniós jogok megsértésének kockázata miatt.
Makro / Külgazdaság Kiderült, miről tárgyalt az Európai Beruházási Bank elnökével Magyar Péter
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 13:43
Kollégium- és bérlakás-építési program, vasútfejlesztés, kórházépítés: ezek is szerepeltek a napirendi pontok között.
Makro / Külgazdaság Erdogan közvetlen közelébe csapott le a villám – elnökhelyettest, korábbi minisztert vitt el a rendőrség
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:42
Magasra érnek a pénzpiaci botrány szálai.
Makro / Külgazdaság Befékezett a német ipar, de az elemzők így is kellemesen csalódtak
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:03
Stagnálás helyett növekedés – még ha az ütem lassult is.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG