Aki jó helyre születik, élete végéig előnyt élvez

Az OECD adatai szerint a társadalmi mobilitás Nagy-Britanniában kisebb, mint bármely más fejlett országban.

A brit Munkáspárt célja - alapelvei szerint - "olyan közösség, amelyben a hatalom, a vagyon és a lehetőség a sokak és nem a kevesek kezében van". Hogy egy gyermek mennyire lesz sikeres az életben, inkább a képességein és kevésbé a családi hátterén kellene múlnia. Valami elromlott - írta nemrég a Newsweek című amerikai magazin.

Mint az erősödő Konzervatív Párt szereti hangoztatni, 11 évi Labour-kormányzás után a gazdagok és a szegények közti különbségek legalább ötven éve nem látott mértékűek. Míg a nagyon gazdagok reáljövedelme tavaly is nőtt, a legszegényebb 20 százalékkal csökkent.

Ami még rosszabb, a módosak és a nincstelenek közti határvonalat sem könnyebb átlépni. Az OECD adatai szerint a társadalmi mobilitás Nagy-Britanniában kisebb, mint bármely más fejlett országban. Egy független kutatóintézet tavalyi jelentése azt állapította meg, hogy az 1970-ben született gyerekek kisebb valószínűséggel jutottak feljebb a gazdasági létrán, mint az 1950-es években születettek, s e tekintetben sem volt javulás az elmúlt években.

Az ilyen adatoknak bizonyára nem örül Gordon Brown munkáspárti kormányfő, az egyenlő lehetőségek szószólója. Azt ígérte nyáron, hogy az év végéig egy sor új javaslattal áll elő a problémák orvoslására. A várható reformok egyike, hogy nagyobb támogatást kapnak első iskolaéveikben a hátrányos helyzetű gyermekek.

Brownnak nincs vesztegetnivaló ideje: a közvélemény-kutatásokban egyre rosszabbul áll, és a párt több hagyományos fellegvárában elszenvedett vereség a közelmúltbeli pótválasztásokon azt jelzi, hogy a Labour üzenetei nemigen találnak visszhangra.

Eközben a konzervatívok, akik az egyenlőtlenséget eddig csupán a hatékony kapitalizmus fájdalmas melléktermékének tekintették, hangnemet váltottak, hogy tőkét kovácsoljanak a Munkáspárt kudarcaiból. David Cameron új arculatú pártja a társadalmi igazságosság bajnokának mutatja magát. "A múltban talán nem mindig ismertük fel a társadalmi kihívások nagyságát - mondja Chris Grayling, a tory árnyékkormány munka- és nyugdíjügyi minisztere. Nem mehetünk csak úgy át az utca túloldalára. Megpróbáljuk alkalmassá tenni a konzervatív eszményeket és filozófiát haladó célok elérésére."

Egy augusztus elején kiadott tory politikai dokumentum komor képet fest egy szegregált országról, ahol egyszerre terjed a szupergazdagság és a kirívó szegénység, de nincs átjárás egy-egy város lepusztult, bűnözés sújtotta kerületei és milliomosnegyedei között. A következtetés: Nagy-Britannia "megosztott nemzet".

Ezzel eléggé nehéz vitatkozni: legalábbis a felszínen az látható, hogy a Brown vezette országban élete végéig előnyt élvez, aki jó helyre születik. A legjobb példa az iskola. A magasba szökő tandíjak dacára - átlagban 40 százalékos emelkedés öt év alatt, ami az infláció több mint kétszerese - a szülők ádáz versenyt vívnak a magániskolák helyeiért, s a számok mutatják, hogy ez továbbra is jó befektetés. A gyerekeknek csupán 7 százaléka jár költségtérítéses iskolába, de egy tavalyi felmérés szerint az ország vezetői bíráinak 70 százaléka magániskolában tanult, s ez az arány húsz év alatt alig változott.

Ki a felelős e különbségekért és a mobilitás merev korlátaiért? Szociológusok első helyen néhány olyan nagy gazdasági trendre mutatnak rá, amelyek nagyrészt kívül esnek a kormány hatókörén. Az 1960-as évektől az 1980-asokig robbanásszerűen nőtt a fehérgalléros munkahelyek száma, miközben az öreg, füstös gyáripar zsugorodott, megkönnyítve tehetséges fiatalok feljutását a középosztályba. Ez az irányzat azonban kifulladt, nem sok lehetőséget hagyva a munkásosztály számára. Ugyanakkor a középosztálybeli diákok aránytalanul sok helyet foglalnak el az ország erősen bővülő egyetemein, s kevesebb marad a szegényeknek.

Mindezen túlmenően a konzervatívok és a Labour egymásra mutogatnak. A toryk az 1960-as évek munkáspárti politikáját okolják, a nyolcosztályos "szelektív gimnáziumok" többségének bezárását, amelyek pedig színvonalas és ingyenes oktatást biztosítottak a jó fejű munkásgyerekeknek.

A munkáspárti miniszterek ma azt hangoztatják, hogy a tartós különbségekért legalább részben felelősség terheli a konzervatívokat és Margaret Thatcher 1980-as évekbeli kormányát is. Brown "a Thatcher-gyerekek elveszett nemzedékéről" beszél, akik úgy nőttek fel, hogy szüleik munkanélküliek voltak. A kormány szívesen hivatkozik egy sor közelmúltbeli munkáspárti kezdeményezésre, amellyel a legszegényebbek boldogulását igyekeznek elősegíteni.

Ám időközben a vagyonosok még vagyonosabbak lettek, s tovább nőtt a különbség gazdagok és szegények között. Amióta a Labour 1997-ben átvette a kormányzást, nagyrészt úgy hagyta az adókat, ahogy a konzervatívok idején voltak, nehogy elidegenítse magától a középosztálybeli szavazókat. Ennek következtében a lakosság tíz százalékának részesedése a teljes nemzeti jövedelemből ma ugyanakkora, mint az 1940-es években. És a dúsgazdagok jártak a legjobban: az ország ezer leggazdagabb emberének összvagyona tavaly 15 százalékkal nőtt.

Most, hogy mindkét párt középpontba állítja programjában a társadalmi mobilitást, úgy tűnik, egyre közelebb kerülnek egymáshoz. A toryk hangosan háborognak olyan, a baloldalt régóta aggasztó jelenségek miatt, mint a kettéosztott társadalom, a munkáspárti kormány pedig nemrég olyan csomagtervvel állt elő, amelyet a legnagyobb forradalomként hirdetnek a jóléti állam 1940-es évekbeli megteremtése óta. A munkanélkülieknek például két év után dolgozniuk kellene a segélyért, a szakképzetlenektől pedig megkövetelnék, hogy vegyenek részt képzésen. Egyszer Tony Blair is beszélt ilyesmiről, de nem lett belőle semmi. Brown üzenete most az, hogy a sokak nem kerülhetnek a kevesek közé egyéni erőfeszítés nélkül - s ez olyan elv, amellyel bármely konzervatív egyetérthet.

Megállt a brit gazdaság 16 év után
Már senkit nem hoz lázba egy brit munka

MTI