|
| (MTI/EPA/Hayoung Jeon) |
A brit népszavazás végeredménye, miszerint ha kis többséggel is, de az Európai Unióból való kilépésre szavaztak, meglepte a közvéleményt és a vezetőket egyaránt, de amint felocsúdtak, megindult a jogi vita arról, hogy ki indíthatja meg a folyamatot – a kormány vagy a parlament. Maga a vita abból adódik, hogy a népszavazás nem kötelező érvényű, ugyanakkor politikailag meghatározó, eredményével, bármilyen szoros is, nem szívesen mennének szembe a politikai erők, viszont sokan nem is támogatják.
300 éves rendszer
Az ilyen népszavazások ritkák az Egyesült Királyságban, mert általánosan elfogadott alapelv, hogy a szuverenitást a parlament gyakorolja. Ez persze alapvetően más parlamenti demokráciákban is így van, de a brit (korábban angol) helyzet viszonylag speciális, mivel a rendszer elképesztően régóta, 1689 óta működik így. Akkor kimondták, hogy a hatalmat kizárólag a parlament gyakorolja, vagyis minden törvényt a parlament hozhat meg, vagy törölhet el.
Ebben érdekes módon pont az 1972-es EU-csatlakozás hozott változást annyiban, hogy azóta az EU bizonyos törvényei felülírják a brit parlament által hozott törvényeket. Ez egyébként az egyik szomorúsága a kilépés-pártiaknak, 300 év alatt megszokták, hogy csak a Westminster törvénykezhet. Ugyanakkor van még egy tényező: a középkorban gyakorolt királyi hatalom, melyet átruháztak a miniszterelnökre. Ez alapján a miniszterelnök önállóan dönthet külpolitikai kérdésekben.
Eltérő vélemények
Így aztán a vita adott. A miniszterelnökség jogászai szerint egyértelműen a miniszterelnök jogköre az EU-ból való kilépés megindítása, ugyanakkor a kérdés nem ilyen egyszerű, mert a kilépéssel járó törvénymódosításokat a parlamentnek kell meghoznia. Ha ebben nincs egyetértés, nagy káosz lehet, hisz az ország ekkor elméletben úgy is elhagyhatja az Uniót, hogy annak törvényei továbbra is érvényesek, mivel a parlament nem változtatta meg azokat.
Más jogászok mindemellett azt állítják, hogy miután az Egyesült Királyság alkotmányos monarchiája a parlamenten nyugszik, ilyen horderejű kérdésben nem kerülhető meg a parlament. Hivatkoznak a Lisszaboni Szerződés 50. cikkelyére is, mely szerint egy ország kilépési döntésének összhangban kell lennie az adott ország alkotmányos előírásaival. Ez alapján szerintük a miniszterelnök önálló lépése megszegné ezt az alapelvet.
A parlament
A Bloomberg szerint van olyan szervezet, amelyik konkrét jogi lépést is ígér, ha a miniszterelnök egyedül cselekszik: bírósághoz fordulnak. Egy hosszas bírósági huzavona az ügyben elég kellemetlen lenne, hisz valószínűtlen, hogy egy ilyen súlyos kérdésben a bíróság gyorsan igennel vagy nemmel tudna felelni. Joggal merül fel a kérdés, hogy ha ennyire bizonytalan ez a kérdés, miért nem szavaztatják meg a parlamentet? Akkor nem lenne tovább vita, persze csak abban az esetben, ha a parlament megerősíti a kilépést. Ha nem, akkor a vita elvileg folytatódhat, jöhetnek a politikai csatározások, hogy akkor most mi is van a népakarattal.
A parlamentben a népszavazás előtt túlnyomó többségben voltak a bennmaradás pártiak, így nem is vitás, mi lett volna a szavazás eredménye. Ha viszont most lenne a szavazás, nehéz ügy lenne, mert a népakarat ellen sokan nem mernének szavazni, ugyanakkor sok képviselő esetleg ennek ellenére sem változtatná meg korábbi véleményét, így hosszas konzultációk nélkül az eredmény megjósolhatatlan.
Skócia
Ha mindez nem lenne elég, ott vannak még a skótok is, akik nagyon nem akarnak kilépni az EU-ból, még akkor sem, ha ezért esetleg el kell hagyniuk az Egyesült Királyságot. Ugyanakkor, amíg annak részét képezik, felmerül a kérdés, hogy a skót parlament meg tudja-e gátolni az egész brit kilépést, vagy legalábbis az azzal járó törvénymódosításokat.
Az érvényes, 1998-ban bevezetett szabályok szerint skót ügyekben a londoni parlament nem hozhat döntést a skót kormány beleegyezése nélkül, ugyanakkor egy másik értelmezés szerint a brit parlament végül mindent felülírhat. Ez persze politikailag kényes lenne, hisz a népakaratra hivatkoznának, miközben a skót népakaratot eltipornák.
Keskeny ösvény
Írott alkotmány hiányában így nincs igazi útmutatás, ezért az egész kérdést muszáj lesz gyakorlatiasan, megegyezésre törekedve kezelnie az új miniszterelnöknek. A helyzetet nehezíti, hogy a miniszterelnököt most nem a nép választja (ez egyébként igen gyakori, az elmúlt 100 évben sok ilyen ciklusok közti kormányfő csere volt), így megint legitimitási problémák lehetnek. Az új miniszterelnök persze parlamenti választásokat is kiírhat, de ezzel egyrészt újra csak az idő telne, másrészt feltehetően nem azért küzdött június 24. óta a hatalomért, hogy ezt megtegye.
