Az egészségügy finanszírozása, a magánszolgáltatók és az állam együttműködése, a kapcsolódó magánbiztosítási rendszerek és a copayment is terítékre került azon a szakmai panelbeszélgetésen, ami a Klasszis Média – az Mfor, a Privátbankár, illetve a Piac&Profit – Egészséggazdaság Menedzser Egészség című konferenciáján zajlott.
Hogyan viszonyul egymáshoz a magyar állami és magánegészségügy?
Kőrösi Zoltán, a CIG Pannónia Biztosító értékesítési vezérigazgató-helyettese magán egészségbiztosítói oldalról igyekezett megvilágítani a helyzetet. Elsőként arra tért ki, hogy milyen fő szempontokat kell figyelembe venniük egy termék – egészségbiztosítás – árának meghatározásakor és az ügyfelek számára adott ajánlatok elkészítésekor. Ahogy fogalmazott: az általuk használt modell egyszerű. Értékesítési partnerrel dolgoznak együtt, az ügyfelek (cégek, magánszemélyek) az ő közvetítésével jutnak el hozzájuk. „Biztosítói oldalról az a legfontosabb, hogy azért adjuk a terméket, hogy az ügyfeleket a lehetőségekhez mérten leggyorsabban meggyógyíthassuk” – mondta. Hozzátette: mivel üzleti alapon működnek, nem hagyhatják figyelmen kívül a termékek értékesítéséből származó profitot sem.
Kőrösi Zoltán szerint a CASCO biztosításhoz hasonlóan az egészségügyi biztosítások piacán is kihívást jelent a termékek fenntarthatósága. Ennek egyik oka a magas kárstatisztika. És hogy ez mit jelent és hogyan alakul ki? A szakember példaként az akár több ezer főre kiterjeszthető csoportos biztosítást említette. Ebben az esetben az egészségbiztosítóval szerződő cég munkavállalói gyakorlatilag minden, számukra elérhető orvosi vizsgálatot igénybe vehetnek. Ám ez a biztosító számára magas kárhányaddal jár, ami miatt a következő évben valószínűleg emelniük kell a termék díját. Az ügyfelek viszont ezt már nem feltétlenül fizetik meg, ezért a termék árát úgy kell megállapítani, hogy mindenkinek megérje – számolt be tapasztalataikról Kőrösi Zoltán.
Az aktuális biztosítási díj meghatározásakor számos tényezőt vesznek figyelembe, például az életkort, hiszen annak előrehaladtával statisztikailag emelkednek bizonyos betegségek kialakulásának kockázata, ami magasabb kockázatot jelent a biztosítónak, ez pedig magasabb kárkifizetéseket eredményez.
Hogyan lehetne extraforrásokat juttatni az egészségügybe?
A panelbeszélgetésen felvetett kérdésre, hogy miként lehet növelni az egészségügyre fordított forrásokat, és ez milyen formában, struktúrában valósulhat meg, Lancz Róbert, a Doktor24 csoport társalapítója, elnöke magánegészségügyi szolgáltatói szemszögből elmondta: szükséges valamiféle változtatás. Ennek véleménye szerint az a legfőbb oka, hogy körülbelül 800-900 milliárd forintot költenek magánegészségügyi szolgáltatónál az emberek, ennek többségét viszont a lakosság direktben, a szolgáltatónál fizeti. Véleménye szerint ez egy rossz, fenntarthatatlan modell, amin változtatni kell.
„Mire költünk? Amire muszáj. Akkor megyünk magánegészségügyi szolgáltatóhoz, amikor már valami bajunk van, és a közegészségügyi szolgáltatásokhoz nem férünk hozzá, vagy nem elég gyorsan” – fogalmazott. A jelenség hátterében a szakember szerint összetett probléma áll, amiben szerepe van az edukáció hiányának és a finanszírozási kérdéseknek. Mint mondta: több százezer forintba kerül egy menedzserszűrés, ám ezt Magyarországon csak egy nagyon szűk réteg engedheti meg magának.
A biztosítási piac működik, de a fent már vázolt nehézségekkel küzd. „E tekintetben az állam korlátosan tud segíteni. A lakosság már így is finanszírozta, amit lehetett. A vállalatok engedhetik meg maguknak, hogy belépjenek erre a piacra, és finanszírozzák ezt a szolgáltatást, ami jelenleg önkéntes alapon megy” – közölte Lancz Róbert. Véleménye szerint a vállalatok ösztönzése lehet a megoldás, és a megfelelő szabályozás. Bizonyos cégméret felett például kötelező kiegészítő magán egészségbiztosítói rendszert kellene beléptetni, így javítani lehetne a finanszírozást – tette hozzá Lancz Róbert.
Ezt, mint mondta, nem azért tartják fontosnak, hogy még többen jöjjenek magánegészségügyi szolgáltatókhoz, hanem azért, hogy megszűnjön az aránytalan lakossági finanszírozás és kiderüljön, ki mire költ a magánegészségügyi szolgáltatóknál, ez ugyanis kihat a közegészségügyi ellátásra, illetve annak felépítésére is.
Az állami egészségügyi ellátás gyerekbetegségei
Láng Róbert, a Nemzetgazdasági Minisztérium egészségiparért és egészségturizmusért felelős miniszteri biztosa a panelbeszélgetésen elhangzottakhoz kapcsolódva elmondta: a korábban vázolt megoldások egyszerűnek tűnnek, de a kérdéskör olyan, mint egy jéghegy, aminek csak a csúcsa látszik, ám ha lejjebb tekintünk, látjuk, hogy a víz alatt egyre terebélyesedik.
A növekvő egészségügyi kiadások okaként a „hármas csapást” nevezte meg, melynek pillérei az öregedő társadalmak, a hagyományosnál jóval drágább új terápiák (például a robotsebészet) és a „normális” inflációs nyomás. Elismerte, hogy a GDP növekedésnél erőteljesebb ütemű az egészségügyi költségek növekedése, és véleménye szerint ebben a közeljövőben nem is lesz változás.
Láng Róbert elmondta: az ellátási rendszert és a finanszírozási rendszert „egyben kell” vizsgálni. Ha a magánegészségügybe plusz forrást csoportosítanak, attól még az állami ellátórendszert is fenn kell tartani. „Ha közpénzt adunk a magánszektor szereplőinek, az ellátási kötelezettséggel is kell járjon, hiszen az állami intézmények is így működnek” – vázolta a magán és az állami egészségügyi szektor finanszírozásával kapcsolatos fő problémák egyikét. Mint mondta: nincsenek könnyű helyzetben, mert egy szétszabdalt rendszerben próbálnak létrehozni egy egységes szabályozási környezetet.
Lancz Róbert szerint a finanszírozási nehézségeket úgy lehetne orvosolni – és egyben jelentős plusz forrásra szert tenni, ha népegészségügyi adót vetnének ki számos olyan egészségkárosító termékre (például édességekre), amelyek rendszeres fogyasztása növelheti bizonyos megbetegedések kialakulásának kockázatát.
Ukrajnáról eddig nem is igazán volt szó. 
