A magyar költségvetési politika egyik legnagyobb sikere az elmúlt években a költségvetési hiány lefaragása volt. Ez önmagában még akkor is igaz, ha figyelembe vesszük, hogy a jelentős méretű megszorításra elsősorban a 2011-es kiengedés miatt volt szükség, ráadásul az egyenlegjavító intézkedések egy része rontja az ország hosszú távú növekedési kilátásait. Annak érdekében, hogy ennek a sikernek az értékét és a költségéit is felmérhessük, érdemes egy kicsit madártávlatból áttekinteni a deficitre ható folyamatokat.
Próbálj meg lazítani - ha tudsz
A makrogazdasági stabilitás biztosításában az állam egyik fontos eszköze a költségvetési politika. Abban többé-kevésbé még az amúgy sokat vitázó közgazdász-szakma is egyetért, hogy válság esetén (!) az államnak érdemes költségvetési élénkítéssel, az egyenleg romlásán keresztül segítenie a gazdaságot. E segítség hatékonysága természetesen szorosan összefügg a költekezés szerkezetével, a gazdaság szereplőinek várakozásaival, és az intézményrendszer minőségével. Ám részben azért, mert ezek meglehetősen nehezen mérhető és még nehezebben előre jelezhető tényezők, válság esetén minden állam igyekszik pénzt pumpálni a gazdaságba.
Erre azonban nincs lehetősége azoknak az országoknak, amelyek finanszírozási problémák miatt csak szigorú megszorító intézkedésekkel tudják meggyőzni a befektetőket, hogy finanszírozzák a lejárt adósságot, vagy pedig más szabály vagy kötelezettség (például uniós előírás) miatt kényszerülnek szigorú költségvetési politikát folytatni. Ezek után érdemes megnézni, hogy mely országokban tudja betölteni a költségvetés a gazdaság stabilizáló szerepét, azaz az egyes államok (laza vagy szigorú) költségvetési politikája mennyire van összhangban a gazdaság teljesítményével.
Mit tegyünk, ha nyakunkon a válság?
Bár a válság definiálásával és mérésével kapcsolatos szakirodalom könyvtárnyi méretű, esetünkben érdemes abból a nagyon leegyszerűsített állításból kiindulni, hogy akkor van válság egy országban, ha a gazdaság teljesítménye elmarad a potenciális szinttől. Ebben az esetben negatív a kibocsátási rés. A másik kiemelt mutató pedig a költségvetés elsődleges (kamatfizetés nélküli) egyenlege: ha ez többletet mutat, akkor az állam többet von el a gazdaságból, mint amennyit visszaforgat, azaz szigorú költségvetési politikát folytat. Ha az elsődleges egyenleg negatív, akkor többet költ, mint amennyit beszedett, azaz laza költségvetési politikával élénkíti a gazdaságot.
Az alábbi táblázatban az Európai Bizottság 2013-as előrejelzései szerepelnek. Az árnyaltabb megközelítés érdekében a kibocsátási rés alapján a válságban lévő országokat két részre osztottuk, az egyenleg alapján pedig létrehoztunk egy semleges csoportot is, azon országok számára, ahol az elsődleges egyenleg nullától való eltérése kisebb, mint 1 százalékpont.
|
| A költségvetési politika és a kibocsátási rés. Forrás: AMECO |
Jelentősnek mondható a válság a harmadik oszlopban szereplő nyolc országban. Közülük a Spanyolországban, Portugáliában, Szlovéniában, Görögországban és Cipruson megfelelőnek tekinthető a költségvetési politika, miután az egyenleg rovására ezek az államok 2013-ban élénkítik a gazdaságot.
Mit művelnek az olaszok és a magyarok?
Dánia esetében a költségvetési politika nem járul hozzá rövidtávon a válság elleni küzdelemhez, ám a két igazán kedvezőtlen helyzetben lévő ország az hazánk és Olaszország.
E két államban többé-kevésbé hasonló okokból, de kénytelen többlettel rendelkező elsődleges egyenleget felmutatni a költségvetés, miközben a kibocsátási rés meglehetősen nagy válságról árulkodik. Ez Olaszország esetében azzal magyarázható, hogy a jelentős államadósság megújításához komoly mennyiségű forrásbevonásra van szüksége az országnak, a fenntarthatósággal kapcsolatos kérdőjelek miatt aggódó befektetőket elsősorban kiigazító intézkedésekkel lehet megnyugtatni. Ezzel összefüggésben pedig Brüsszel sem támogatja a költségvetési lazítást.
Hazánk esetében talán csak a súlypontok különböznek: bár meglehetősen drágán jutunk hitelhez, közvetlen finanszírozási problémái jelenleg nincsenek Magyarországnak, ám elsősorban a magyar költségvetési politika múltja (fiskális alkoholizmus) miatt az Európai Unió rendkívül határozottan megálljt parancsolt minden lazításra vonatkozó kezdeményezésnek.
Akik (már) jól állnak
Az országok jelentős többsége a második oszlopban van. Rájuk azt lehet mondani, hogy a válság hatása még nem múlt el teljesen, de jobb a helyzet, mint az előbbiek esetében. Az ide tartozó államok nagyjából fele képes és hajlandó élni az állami keresletélénkítés eszközével, másik fele még rövidtávon sem veszélyezteti a költségvetés egyensúlyát és a keresletélénkítés szempontjából semleges költségvetési politikát folytat.
Németország abból a szempontból egyedülálló, hogy a negatív kibocsátási rés által jelzett válság ellenére várhatóan elsődleges többlettel zárja az idei költségvetését. Az első oszlopban szereplő három balti ország már túl van a válságon ám láthatóan még nem szánták rá magukat a költségvetési kiigazításra. Ez vélhetően azzal magyarázható, hogy ezekben országokban az államadósság szintje még ma is viszonylag alacsony.
Kevesen kényszerülnek arra, hogy árral szemben evezzenek
Összességében tehát azt lehet mondani, hogy az európai államok jelentős többsége gazdasági helyzetének megfelelő költségvetési politikát folytat, csupán néhány olyan ország van (köztük Magyarország), amelyik a finanszírozás biztosítása vagy egyéb körülmények miatt nem képes a költségvetési politikát is a válságkezelés szolgálatába állítani.
Ami a közösség sokszínűsége miatt kicsit félrevezető uniós átlagot illeti: bár a közéleti diskurzusokban sokan beszélnek az EU-s országokban végrehajtott megszorításokról, összességében az Európai Unió egészében a költségvetés 2013-ban semleges a növekedés szempontjából, miközben az átlagos költségvetési rés mínusz 2,8 százalék.
|
| Magyarok és olaszok - látják, merre van a korong, de mégsem korcsolyázhatnak arra... (Benk András és Alexander Egger a 2013-as budapesti divízió I/A világbajnokságon) |
Kemény szavak. 
