4p
Ha ez tényleg megtörténik, az USA nem lesz képes megvédeni Európát az oroszoktól.
Európai Unió zászlók előtt a Berlaymont épület (Európai Bizottság), Brüsszel, Belgium.

 

Az Európai Unió súlyos válságba került, szétesőben van, következésképpen a kelet-közép-európai országok egyre inkább Washington felé fordulnak védelemért - állapította meg Robert D. Kaplan amerikai elemző, akivel Romániáról szóló könyvének megjelenése alkalmából közölt terjedelmes interjút kedden az Agerpres hírügynökség.

Ez bukta

Kaplan a bevándorlókról és a terrorfenyegetettségről szóló kérdésre válaszolva kifejtette: reméli, de nem bízik benne, hogy az európai vezetők képesek lesznek kezelni a válságot. Attól tart, hogy az EU fokozatosan elveszíti egységét, eltérő sebességű övezetekre oszlik, ami csökkenti a Nyugat erejét, az Egyesült Államokat pedig meggátolja abban, hogy egy erős szövetségesre támaszkodhasson Európában.

"Minél gyengébb lesz az EU, annál jobban gyengül a NATO is, hiszen a két szervezet között szoros kapcsolat van. Ha pedig megkérdőjeleződik az EU és a NATO, akkor Bukarestnek, Varsónak, Tallinn-nak és a térség többi fővárosának Washington felé kell fordulnia segítségért, védelemért" - magyarázta az elemző.

Túl messze van az USA

Szerinte az Egyesült Államoktól nem sok gazdasági segítséget remélhet a térség, mert messze van, az EU és Oroszország viszont közel. Úgy vélte, hogy Washington főleg az orosz földgáztól és kőolajtól való függőség enyhítésében játszhat szerepet, ha több cseppfolyósított gázt szállít Kelet-Közép-Európának, másfelől katonai jelenlétének állandósításával nyújthat védelmet Oroszországtól tartó szövetségeseinek.

"Amikor egy ország szárazföldi csapatokat küld külföldre, azzal azt üzeni az ellenfélnek és a külvilágnak, hogy elveiért kész véráldozatot is vállalni" - fogalmazott Kaplan. Az elemző szerint a történelmi tapasztalatok fényében érthető igény Moszkva részéről, hogy "ütközőzónát" akar kialakítani hagyományos kelet-európai befolyási övezetében, ami viszont aggasztó, az az orosz rezsim jellege. Mint mondta, az orosz befolyás önmagában nem okozna gondot Kelet-Közép-Európában, ha Moszkvában egy demokratikusabb, jogállami rendszer működne.

Románia felébred

Romániáról Kaplan megjegyezte: "meglepően jól boldogul", politikai és gazdasági rendszere "egészségesebb", mint Bulgáriáé, Magyarországé vagy Lengyelországé, ami nagy előrelépés ahhoz képest, hogy az 1980-as években (amikor a szerző először látogatott az országba) a Varsói Szerződés "legszegényebb, legelmaradottabb, leglehangolóbb" állama volt, amelyben a lakosság a legsötétebb önkényuralom alatt élt.

"A románok a fontos dolgokra összpontosítanak. Elegük lett a korrupcióból, ami jó dolog. Elnökük nem is román, hanem szász etnikumú, ami azt jelzi, hogy a lakosság nem etnikai alapon ítél, hanem stabilitást, szakszerűséget, haladást akar, és az érdekli, hogy vezetői ne legyenek korruptak. Az emberek ezt akarják, és fokozatosan el is fogják érni" - mondta Kaplan.

Az országnak jelentős versenyelőnyt jelent, hogy földrajzilag Közép-Európa és a Közel-Kelet között, a Fekete-tenger partján, a Földközi-tenger közelségében helyezkedik el, fejlődéséhez pedig leginkább arra van szüksége, hogy megerősítse a jogállamiságot és egyszerűsítse a bürokráciát, Romániának ugyanis mindig a rosszul szervezett állam volt a gyenge pontja - mutatott rá az elemző.

Robert D. Kaplan publicista, 16 külpolitikai könyv szerzője, kül- és biztonságpolitikai szakfolyóiratok vezércikkírója, korábban a Stratfor amerikai geopolitikai hírszerző és elemző cég főmunkatársa, az amerikai haditengerészeti akadémia óraadó tanára, és a Pentagon védelempolitikai szakértői testületének tagja volt. Tanácsait több amerikai elnök, külügyminiszter, illetve védelmi miniszter igénybe vette, pályatársai a hidegháború utáni időszak meghatározó gondolkodói, legolvasottabb elemzői között tartják számon. Európa árnyékában: két hidegháború és harminc évnyi utazás Romániában és környékén című könyvét szombaton mutatják be Románia washingtoni nagykövetségén.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Ruszin-Szendi Romulusz hozzányúlt a minisztérium büdzséjéhez
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 13:39
Ötmilliárd forintról van szó.
Makro / Külgazdaság Meglepő vendég jelenhet meg a G20-as csúcson
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 09:55
A német külügyminiszter örül az érintett politikus meghívásának.
Makro / Külgazdaság Kiderült, mit kér Irán a Hormuzi-szoros újranyitásáért
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 09:04
Abbász Aragcsi iráni külügyminiszter ismertette a feltételeket.
Makro / Külgazdaság Ítéletet mondott a Moody’s
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 08:30
A hitelminősítő az EU-t „Aaa” kategóriában tartotta stabil kilátással.
Makro / Külgazdaság Új vezető számolja át az ország pénzét
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 17:22
Demkó-Szekeres Zsolt helyett Slánicz Béla lesz a Magyar Államkincstár elnöke, akinek a feladatait is megnevezte a pénzügyminiszter.
Makro / Külgazdaság Magyarország közölte, mennyi hitelt kér a SAFE-programból
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 15:40
Olaszország 8 milliárd, Magyarország pedig az eredetileg tervezett 16 milliárd helyett csak 5,4 milliárd eurós hitelt venne igénybe a SAFE-program keretében. A fennmaradó összeget az Európai Bizottság Ukrajnával közös vagy őket támogató védelmi projektekre fogja fordítani.
Makro / Külgazdaság Nem ettől az adattól fog megemelkedni az Ön pulzusa!
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 13:25
Nyugalom uralkodik az üzemanyagpiacon.
Makro / Külgazdaság Irán hétnapos tervvel nyitná újra a Hormuzi-szorost
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 09:52
Irán olyan hétnapos tervet terjesztett az Egyesült Államok elé, amelynek végén Teherán újranyitná a Hormuzi-szorost, és ismét tárgyalóasztalhoz ülne Washingtonnal – közölte Abbász Aragcsi iráni külügyminiszter New Yorkban, amiről az MTI adott hírt. A javaslat életbe lépését Teherán bizonyos amerikai lépésekhez köti.
Makro / Külgazdaság Hszi Csin-ping arra kérte Trumpot, hogy ellenezze Tajvan függetlenségét
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 08:52
Hszi Csin-ping arra kérte Donald Trump amerikai elnököt, hogy Washington „ellenezze Tajvan függetlenségét”, és óvatosan kezelje a sziget ügyét. A kínai államfő a csütörtöki washingtoni csúcstalálkozón az amerikai–iráni konfliktus rendezésére is a tárgyalásokhoz való visszatérést sürgette – írta meg az Index.
Makro / Külgazdaság Augusztusban is több lett a munkanélküli magyar
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 08:30
A munkanélküliek száma 229 ezer fő a KSH augusztusi adata szerint.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG