Ez a kérdés akkor felmerült már, amikor az ország belevágott a programba: elvonja-e a pénzt minden más, például a nép jólétét szolgáló intézkedés elől, és megkockáztassa-e, hogy szankcióknak lesz kitéve, ami tovább súlyosbítja a gazdasági helyzetet? Persze egy olyan országban, ahol nincsenek választások, a nép szimpátiájáért nem különösebben küzd a vezetés (ebben a kategóriában talán Kádár János volt az egyetlen kivétel), keveset foglalkoznak ilyen kérdésekkel.
Máshol drága
Dél-koreai becslések szerint Észak-Korea atomprogramja 1-3 milliárd dollárba kerül, a nagyobbik összeg már a rakétaprogramot is tartalmazza. Összehasonlításképpen az amerikai haditengerészet Virginia osztályú atomtengeralattjárója 2,5 milliárd dollárba kerül, a legújabb amerikai repülőgép anyahajó, a USS Gerald Ford 8 milliárdba. Persze egy amerikai hajó úgy áll össze, hogy minden üzleti alapon történik, pontosabban mindenen keres valaki, akár csak mondjuk egy polgári repülőgép megépítésén.
Sokba kerülnek a fejlesztőmérnökök, az összes nyersanyag, feldolgozás, beszállítók és még lehetne sorolni. Észak-Koreában ez nem így működik: mindent meg kell csinálni az állami vállalatoknak, melyek nem kis része eleve esetleg a hadsereghez tartozik, a költségekkel nem foglalkoznak, esetleg úgy tekintik, hogy minden, az atomprogrammal foglalkozó részleg egy állami vállalat része. Emellett, ha mégis számszerűsítenek valamit, akkor az észak-koreai valutában történik, amit piaci áron átváltva igen alacsony dollárösszeg adódik.
Részletes adatok
Mindazonáltal vannak azért konkrétumok: a program a CNBC becslése szerint az ország nemzeti jövedelmének negyedét-ötödét viszi el. A dél-koreai védelmi minisztérium becslése szerint a Kim Dzsong Un regnálása alatt kilőtt 31 ballisztikus rakéta 97 millió dollárba került, ezen belül a Scud rakéták 1-2 millióba, a Musadan típusúak 3-6 millióba, a tengeralattjáróról indítottak 5-10 millióba. Tavaly júliusig 16 Scudot, 6 Rodongot, 6 Musadant és 3 tengeralattjáróról indíthatót lőttek ki.
Idén eddig 11 teszt volt 17 rakéta kilövésével, köztük a közelmúltban fellőtt interkontinentális ballisztikus rakétával együtt. Felmerül a kérdés, hogy még ha kívülről nézve nem is olyan magas a költség, mégis hogyan fedezik? Az ország katonai költségvetésének GDP-hez viszonyított aránya messze a legnagyobb a világon, ugyanakkor nominális összegben jóval alacsonyabb, mind Dél-Koreáé vagy Japáné, Amerikáéhoz képest pedig eltörpül, mégis óriási fenyegetést jelent, hisz egyetlen atomfegyver célba juttatása is végzetes lenne.
Volt kitől tanulni
Ha meg akarjuk érteni, hogy tudják mindezt szűkös erőforrásaikból összehozni, gondoljunk a náci Németországra a háború utolsó két évében, amikor már mindenből hiányt szenvedett, nem volt elegendő üzemanyag, állandóan bombázták gyárait, és persze munkaerő sem volt. Mégis mindent megoldottak: utóbbit rabszolgamunkával a megszállt népek munkaerejét felhasználva, a gyárakat hegyek gyomrába ásták, és elkezdtek szintetikus üzemanyagot gyártani. A tankokba sokszor már nem jutott, de a rakétaprogramra igen.
Ilyen reménytelennek tűnő körülmények között alkották meg elsőként a világon a sugárhajtású repülőt, a V1-es robotrepülőt és a V2-t, ami az első rakéta volt. Utóbbi kettőt sikeresen üzembe is állították, különösen a V2 keltett nagy meglepetés a szövetségesek körében: az első rakéta volt, ami a hangsebességet túllépve kijutott a világűrbe, majd ballisztikus pályán, hangsebesség felett közelítette meg célpontját, így nem is hallhatták, mielőtt érkezik (végül Amerika a háború után el is vitte a programtervezőt, von Braunt, hogy csinálja meg Amerika rakétaprogramját).
Lesz majd egy kis könnyebbség
Hát valahogy így csinálhatja Kim Dzsong Un is, nélkülöznek, elvonják máshonnan az erőforrásokat, sőt az ő helyzetük még könnyebb is annyival, hogy nem állnak aktív háborúban (tűzszünet van, 64 éve). Nyilván azért számolnak is, mégpedig úgy, hogy ha meglesz a megfelelő nukleáris és rakéta arzenál, nem kell többet hagyományos fegyverzetre költeniük, hisz ebben úgyis alulmaradnának ellenségeik sokszoros fölénye miatt.
