5p

Míg Orbán Viktor másfél hete azt jelezte előre, hogy az egészségügy december 10-én érkezik el a teljesítőképessége határára, addig a Magyar Orvosi Kamara (MOK) "realitás projektje" arról árulkodik, hogy ez már most megtörtént. A projektet azért indították el, hogy valós képet kaphassunk a vélt vagy kozmetikázott adatok helyett.

Múlt héten a COVID-osztályokról érkezett valóságot összesítette Svéd Tamás, a kamara titkára, új összefoglalójában pedig az intenzív osztályok kőkemény mindennapjait mutatja be a hozzájuk özönlő történetekből.

Mielőtt a szakember részletezné a pozitívumokat, a negatívumokat, feltárná a problémás helyzetet, leszögezi, hogy a járvány a sokszorosára növelte az alábbi alapállapotot a kórházakban:

  • egy ágy attól még nem lesz intenzív terápiás ágy, mert betolják az intenzív osztály feliratú ajtó mögé
  • szakképzett ápolókból már a járvány előtt is hiány volt
  • az úgynevezett ’intermedier (állapotközi) osztályok, és a subintenzív osztályok már a járvány előtt is hiányoztak. Így az intenzív terápiát már nem, de intenzív ápolást még igénylő betegeket alig volt hova kiadni, ezért sokszor állapotromlás vagy halál lett a következmény.

Az intenzív osztályok elérkeztek a határra. Fotó: depositphotos
Az intenzív osztályok elérkeztek a határra. Fotó: depositphotos

Tehát a beérkezett történetcunamiból leszűrhető POZITÍVUMOK:

  • Lélegeztetőgépek: valóban sok és többféle is van, az eddig használtak megfelelő minőségűek (ami éles cáfolata a lélegeztetőgépekkel kapcsolatos kritikák közül annak, amely szerint a beszerzett eszközök egy része nem alkalmas a feladat ellátására, ezzel pedig veszélybe sodorják a járvány elleni védekezést - a szerk).
  • Intenzív terápiás eszközök: rendelkezésre állnak.
  • Betegágy melletti monitorozás eszközei: többféle van.
  • Enni és innivaló: elég mennyiség áll a dolgozók rendelkezésére.
  • Bajtársiasság: több kórházban is önként jelentkeznek orvosok és ápolók segíteni, például betegeket ápolni, forgatni (a lélegeztetőgépen lévő betegeknél létfontosságú a test rendszeres forgatása).

Javítható NEGATÍVUMOK:

  • Védőfelszerelések: a tavaszi helyzetnél jelentősen jobb, de nem tökéletes, igazság szerint ezekből világszerte hiány van. Több helyen is tovább hordják az egyszer használatos maszkokat vagy overállokat.
  • Központi monitor- és videórendszerek: a frissen kialakított intenzív osztályok nem mindegyikében építették ki. Mivel a folyamatos ápolói jelenlét már számos helyen megoldhatatlan, még a kórtermekben is, fontos lenne a megfigyelő rendszerek kiépítése, vagy a kórtermi ajtók átláthatóvá tétele.
  • Gyógyszerek, alkalmazott terápiák: országosan biztosított az elérhetőségük. Legkiegyensúlyozottabb a szteroid-terápia, de ebből is minimum négyféle adagolási mód szerepelt a visszajelzésekben. Az antivirális szerek és egyéb (plazma, interferon, interleukin gátlók) alkalmazását azonban leginkább elérhetőségük határozza meg. Országos protokoll nincs, csak a tavaszi, elavult. Remélhetőleg a többi, nem specifikus gyógyszer utánpótlása is egyenletes marad a betegszám emelkedésével, hiszen az antibiotikumra például hatalmas mennyiségben van szükség.

ÓRIÁSI PROBLÉMÁK:

  • Nincs elég intenzív osztályos orvos és nővér: a hosszú ideig tartó intenzív terápiás képzést nem lehet pár nap vagy pár hét alatt elsajátítani. Az egyik megyei kórházban a járvány előtt a 20 ágyas intenzív osztályra csak 14 ágyra elegendő személyzet és felszerelés volt, így ennyivel üzemeltek. Azóta ugyanez a személyzet látja el a 40 ágyasra duzzasztott COVID-osztályt, valamint azt az új 12 intenzív ágyat, amelyen nem COVID-betegeket látnak el. Most pedig további 50 COVID-ágyas intenzív osztályt kell felállítaniuk az itt dolgozóknak!
  • Az átvezénylések és a betegek elosztása nem egyenletes: a szakképzetlen ápolók száma egyrészt változó, másrészt hiteles források gyógyszercserékről, monitorok és gépek működtetésének hiányosságáról is szólnak.

Mindezek fényében kijelentető, hogy az intenzív COVID osztályon már most is erősen kompromisszumos az ellátás. A szakdolgozók és további kisegítő személyzet létszáma éppen hogy elegendő a gyógyszereléshez, tápláláshoz, légutak tisztán tartásához – a nagy emberigényű beavatkozásokra, így a betegek forgatására, a kimenetelt javító hason fekve lélegeztetésre alig marad kapacitás. Sérülnek a sterilitás szabályai és gyakoriak a veszélyes kórházi fertőzések, a lélegeztetett betegek bakteriális tüdőgyulladása (VAP), a kanülszepszisek, véráram infekciók, jelentősen rontva a gyógyulás esélyeit. 

Svéd Tamás szerint hozzáértő orvosok és szakápolók bevonása külföldről, vagy a járvánnyal már megküzdött országokból lenne elképzelhető, aminek az esélye a nullához közelít. A sebtében „átképzett” szakszemélyzetnél pedig fennáll a hibázás esélye. Az intenzív terápiához, a súlyos betegek látványához, a halálhoz nem szokott orvosoknál és ápolóknál óriási a teher, ami kiégéshez, összeroppanáshoz, pályaelhagyáshoz vezethet.

Ezért a MOK a következőket javasolja:

  • az intenzív osztályos ágyak számának jelenleg kiépült szinten való befagyasztását
  • a meglévő szakszemélyzet mellé továbbiak biztosításának megkísérlését racionális átvezénylésekkel  
  • más szakterületekről orvosok, ápolók, akár önként jelentkező  orvostanhallgatók bevonása a betegmozgatásba, forgatásba, egyszerűbben megtanulható, felügyelet mellett végezhető feladatokba, mint az adminisztráció végzésére 
  • a további intenzív terápiásnak szánt ágyak jelentős részén intermedier ellátó osztályok kialakítását
  • a MOK által áprilisban elkészített etikai ajánlás bevetését minden potenciálisan túlterhelődő, COVID betegeket ellátó kórházban
  • s végül, de messze nem utolsósorban: a kórházakra lebontott pontos adatokhoz való hozzájutást.
A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Beköszönthet a Kánaán a kutakon Venezuela után? Reagáltak a szakértők
Imre Lőrinc | 2026. január 5. 19:49
A globális olajárak csökkenését várja Orbán Viktor miniszterelnök az Egyesült Államok venezuelai katonai bevatkozása után. A kormányfő mindezt a kínálat várható növekedésével hozta összefüggésbe. A valóság azonban nem ennyire egyszerű.
Makro / Külgazdaság Bulgáriának sikerült, Orbán Viktor makacsul ellenzi – egyre távolabb a magyar euró?
Vámosi Ágoston | 2026. január 5. 19:27
Akkor sem lenne egyszerű folyamat az euró bevezetése Magyarországon, ha tavasszal felállna egy új nemzetgazdasági / pénzügyminisztérium. Az uniós feltételrendszer teljesítésétől több területen is messze áll a magyar gazdaság: 5 százalékos hiánycélokkal és 7 százalék körüli kamatokkal esélyünk sincs. Megnéztük, mi kellene ahhoz, hogy a magyar boltokban is euróval fizessünk.
Makro / Külgazdaság Kellemetlen hír érkezett Magyarország szomszédjából
Privátbankár.hu | 2026. január 5. 16:57
Megugrott az osztrák munkanélküliség.
Makro / Külgazdaság Mostantól jobb lett Magyarországon adózni
Privátbankár.hu | 2026. január 5. 16:11
Életbe lépett a korábban bejelentett 11 pontos adócsomag, kibővült a családi adókedvezmény-rendszer – mi változott január 1-jével?
Makro / Külgazdaság A magyar autósoknak sem mindegy, hogyan végződik a venezuelai kaland
Privátbankár.hu | 2026. január 5. 15:04
Venezuela rendelkezik a kutatások szerint a legnagyobb olajkészlettel, így tartani lehetett attól, hogy a hétvégi amerikai beavatkozásnak érdemi hatása lesz a piacokon. Az energiahordozók tőzsdei jegyzése azonban még esett is a hét első napján. A háttérben meghúzódó okokról is beszélt a Trend FM hétfő reggeli műsorában kollégánk, Király Béla.
Makro / Külgazdaság Itt egy újabb jel arra, hogy nincs minden rendben Putyin hátországában
Privátbankár.hu | 2026. január 5. 13:37
A lakosság nem vásárol új autókat.
Makro / Külgazdaság Az AI kezd pénzt termelni a cégeknek?
Privátbankár.hu | 2026. január 5. 12:54
Az AI bevezetése mára sürgetővé vált.
Makro / Külgazdaság Kiderült, hogyan változnak az árak a benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. január 5. 11:25
Az alábbi átlagárakon tankolhatunk.
Makro / Külgazdaság Kijött a számokkal az Aldi, ennyit lehet keresni
Privátbankár.hu | 2026. január 5. 10:53
Bruttó félmillió forint felett egy kezdő dolgozó bére.
Makro / Külgazdaság Nagy bejelentéssel indította az évet a 4iG
Privátbankár.hu | 2026. január 5. 09:53
Együttműködési megállapodást kötöttek.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG