4p
Belenézett a jósgömbbe a Nemzetközi Valutaalap.

Változatlanul hagyta a világgazdaság idei és jövő évi növekedésére vonatkozó becslését a Nemzetközi Valutaalap (IMF) a világgazdasági kilátások (World Economic Outlook, WEO) című kiadvány soros frissítésében, amelyet hétfőn tett közzé. E szerint az idén 3,4 százalékos átlagos globális gazdasági növekedéssel számol a szervezet, ami megegyezik az októberben kiadott adattal. Jövőre a globális gazdaság 3,6 százalékkal nőhet a legújabb becslés szerint, ami szintén azonos az októberi előrejelzéssel. Az IMF azzal számol, hogy tavaly 3,1 százalékkal nőtt a globális GDP.

Nekünk még várnunk kell

A januári jelentés csak a vezető térségekkel és országokkal foglalkozik, ennél konkrétabb, így például a Magyarországgal is foglalkozó beszámolóját áprilisban ismerteti az IMF.

Az IMF hétfőn ismertetett jelentése szerint a fejlett országok gazdasági növekedése a tavalyi 1,6 százalékról az idén 1,9 százalékra, jövőre 2 százalékra nő. Az októberi jelentéshez képest az idei évvel kapcsolatos legújabb előrejelzését az IMF 0,1 százalékponttal a jövő évit 0,2 százalékponttal feljavította.

A globális gazdaságot továbbra is a fejlődő országok gazdasági teljesítménye hajtja: az országcsoport GDP-je a tavalyi 4,1 százalék után az idén 4,5 százalékkal, jövőre 4,8 százalékkal nőhet. Az októberi előrejelzéshez viszonyítva az idei GDP- növekedést 0,1 százalékponttal rontotta az IMF, a jövő évre vonatkozó becslésén nem változtatott.

Trump kiszámíthatatlan

Az IMF a globális gazdaságra nézve a kockázatok közé sorolta az Egyesült Államok politikájával kapcsolatos bizonytalanságot, továbbá az országok befelé fordulását és a protekcionizmust. A dokumentum összeállítói hangsúlyozták, hogy a következő, áprilisi jelentés a kilátások tekintetében már a Trump-kormányzat konkrét gazdasági lépéseit figyelembe véve készülhet el.

Az euróövezet esetében az IMF 1,5 százalékról 1,6 százalékra javította az idei GDP-növekedéssel kapcsolatos becslését, és ugyancsak 1,6 százalékos bővülést vár jövőre is a tavalyi 1,7 százalék után. Németország gazdasági növekedése a tavalyi 1,7 százalékról idén 1,5 százalékra lassul, ugyanilyen gazdasági növekedés lehet jövőre is. Októberben az IMF kisebb, 1,4 százalékos idei és jövő évi német gazdaságnövekedéssel számolt.

Betesz a Brexit

A brit gazdasági növekedés lassul, a tavalyi 2 százalék után az idén 1,5 százalékra, jövőre pedig 1,4 százalékra prognosztizálják. Az idei évre vonatkozó becslést az IMF 0,4 százalékponttal feljavította októberi előrejelzéséhez képest, a jövő évit viszont 0,3 százalékponttal rontotta.

Az Egyesült Államok GDP-növekedése a tavalyi 1,6 százalék után idén az októberben várt 2,2 százalék helyett 2,3 százalék, jövőre 2,1 százalék helyett 2,5 százalék lesz. A WEO-jelentés összeállítói azzal számolnak, hogy miután tavaly Oroszország GDP-je még 0,6 százalékkal zsugorodott, az idén már 1,1 százalékkal, jövőre pedig 1,2 százalékkal nő, ahogy azt októberben is várták.

A Független Államok Közösségének (FÁK) együttes GDP-je a tavalyi 1,1 százalék után idén 2,5 százalékkal, jövőre 3,3 százalékkal nő. Az októberi jelentéshez képest az ideit 0,2 százalékponttal, a jövő évit 0,4 százalékponttal javította fel a washingtoni székhelyű szervezet.

Kína esetében az IMF a gazdasági növekedés fokozatos lassulására számít, a tavalyi 6,7 százalék után az idén 6,5 százalékkal, jövőre 6 százalékkal nő a GDP. Az októberi előrejelzésben az idei gazdasági növekedésre vonatkozó becslés 0,3 százalékponttal alacsonyabb volt.

India esetében épp ellentétes folyamatra számít az IMF: a tavalyi 6,6 százalék után az idén 7,2 százalék, jövőre 7,7 százalék lehet a gazdasági növekedés. Az októberi WEO-jelentés az idei évre nagyobb, 7,6 százalékos bővüléssel számolt.

Az IMF szerint Brazília kilábal a gazdasági válságból. Miután tavaly még 3,5 százalékkal zsugorodott a gazdaság, idén várhatóan 0,2 százalékkal, jövőre pedig 1,5 százalékkal nő a GDP.

A WEO-jelentés szerint a kőolaj világpiaci átlagára tavalyhoz képest 2017-ben 19,9 százalékkal, jövőre további 3,7 százalékkal nő. A tavalyi átlagár 42,7 dollár, idén 51,2 dollár, jövőre 53,1 dollár lesz. A Nemzetközi Valutaalap a Dubai, a Brent és a WTI olajfajta árának várható alakulásából számítja az átlagot.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Keddtől megtudjuk, mire mentek Kármán Andrásék
Privátbankár.hu | 2026. november 8. 09:18
Sokatmondó adatok érkeznek.
Makro / Külgazdaság Büszkeséggé tehető a vagyonadó? Sokkoló számok és tévhitek a jövőre érkező adónemről
Imre Lőrinc | 2026. november 7. 16:37
A 2027-től érkező vagyonadó gazdaságra, környezetre gyakorolt hatásairól szervezett kerekasztal-beszélgetést a minap a Magyar Közgazdasági Társaság (MKT) Környezetgazdaságtani Szakosztálya és a Levegő Munkacsoport. A panelben olyan sokkoló számok is elhangzottak, mint hogy a szupergazdagok által használt jachtok 8 nap alatt annyi üzemanyagot fogyasztanak el, mint egy átlagos személyautó 20 év alatt. Vagy hogy a társadalom leggazdagabb 10 százaléka annyi károsanyagot bocsát ki, mint a többi 90 százalék együttvéve.
Makro / Külgazdaság Fontos bejelentést tett Kapitány István a Wekerle Pluszról
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 12:28
A gazdasági és energetikai miniszter szerint a társasházak energetikai felújítását is támogatja az új program.
Makro / Külgazdaság Hatalmas áresés jöhet a hazai benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 09:36
Az Mfor Üzemanyagár-figyelő szerint az üzemanyagárak akár 30-40 forinttal csökkenhetnek a következő 2-3 hétben.
Makro / Külgazdaság Jaj a lengyeleknek
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 08:45
Negatívra rontotta az ország adósosztályzatainak kilátását az S&P.
Makro / Külgazdaság Hat balkáni országgal bővülhet az Európai Unió roamingzónája
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:57
Albánia, Bosznia-Hercegovina, Koszovó, Montenegró, Észak-Macedónia és Szerbia is csatlakozhat.
Makro / Külgazdaság Ennyi költenek szociális kiadásokra az uniós tagállamok: Magyarország a sereghajtók között
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:47
A GDP egyhatodának megfelelő összeget költött az előző kormány szociális kiadásokra, például nyugdíjakra vagy egészségügyi ellátásra 2025-ben. A legnagyobb arányt Ausztriában tette ki ez a csoport a kiadások között.
Makro / Külgazdaság Hamar lezárhatja a Magyarországgal szembeni eljárást az Európai Parlament
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 17:27
A hetes cikkely szerinti eljárást még 2018-ban indították Magyarországgal szemben az uniós jogok megsértésének kockázata miatt.
Makro / Külgazdaság Kiderült, miről tárgyalt az Európai Beruházási Bank elnökével Magyar Péter
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 13:43
Kollégium- és bérlakás-építési program, vasútfejlesztés, kórházépítés: ezek is szerepeltek a napirendi pontok között.
Makro / Külgazdaság Erdogan közvetlen közelébe csapott le a villám – elnökhelyettest, korábbi minisztert vitt el a rendőrség
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:42
Magasra érnek a pénzpiaci botrány szálai.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG