3p

Mi vár a magyar befektetőkre ősszel?

Mit jelentenek az adózási és szabályozási változások a befektetők számára?
Merre tart az állampapírpiac? Hogyan érdemes gondolkodni a hosszú távú megtakarításokról?
Early bírd jegyek most ajándék 100 Leggazdagabb magazinnal!

Klasszis Befektetői Klub
2026. szeptember 24., Budapest

Foglalja le helyét most >>

Moszkva pénteken bejelentette, hogy nagy valószínűséggel megölték egy múlt havi légicsapásban Abu Bakra al-Bagdadit, az Iszlám Állam létrehozóját és önjelölt kalifáját. Washington szerint azonban nem bizonyított a kalifa halála, más nyugati államok és Irak is kételkednek. Nézzük, mi történhetett.

Épp tegnap jártuk körül a legyőzött korábbi terrorállamok vezetőinek sorsát, mivel vélhetően hasonló sors, azaz fogság és/vagy halál vár a rogyadozó Iszlám Állam vezetőjére is. Keresik is a kalifát, fején vérdíj, és kétségkívül 2014-es látványos moszuli államalapítása óta sokszor keltették már halálhírét, vagy állították, hogy megsérült, de eddig sosem nyertek igazolást ezek az állítások.

A tetthely még az ellenség kezén

Most Oroszország állította, hogy egy légicsapás során megölték, és Moszkva elég komoly tényező a szíriai háborúban, így érdemes alaposabban megvizsgálni a kérdést. Bizonyosak akkor lehetnénk, ha bemutatnák a halottat, mint annak idején bin Ladent vagy Kadhafit, vagy megfelelő DNS mintákkal lehetne igazolni a dolgot. Kétségkívül Hitler halála is sokáig rejtélyes maradt, miután a Szovjetunió nem hozta nyilvánosságra a bizonyítékokat, pedig ők rögtön azonosították a maradványokat, amint elfoglalták a birodalmi kancelláriát.

Bagdadi azért messze nem akkora falat, mint Hitler volt, így titkolózni sem érdemes körülötte, és kétségtelen, hogy a bejelentés szerint Rakkában ölték meg egy légicsapással, és a város ostroma csak pár napja indult, így az adott helyre még senki nem tudott eljutni, hogy vizsgálódjon. A dzsihádisták nyilván tagadják, ha el is esett a vezér, hisz ettől a morál összeomolhat, lehet, hogy pont ez is volt Moszkva egyik célja a bejelentéssel, még ha nincsenek is megcáfolhatatlan bizonyítékok.

Orosz gőzhenger

Az orosz támogatású szíriai kormányerők és iráni milíciák az elmúlt napokban kiterjedt hadműveletet indítottak az Iszlám Állam ellen egyrészt Rakkától délnyugatra, másrészt Palmyrától keletre. Feltehető, hogy a két irányból induló támadás az Eufrátesz partján lévő Deir ez-Zor városát akarja elérni, mely félig a szír kormányerők kezén van, de csak légi után tudnak kapcsolatot tartani a területtel. Hogy elérjék, mindkét frontnak még kb. 200 kilométert kell megtenni a sivatagban harcolva, érthető, hogy az ellenség gyengítésére minden eszközt bevetnek.

A közlemény

Az orosz védelmi minisztérium közleménye a Reuters szerint úgy szól, hogy információkat kaptak, miszerint Rakka külvárosában egy adott helyen találkoznak az Iszlám Állam vezetői május 28-án kevéssel éjfél után, ezt drónokkal ellenőrizték, majd ezt követően 0 óra 35 és 45 között csapást mértek a parancsnoki pontra, ahol a találkozót tartották. Azóta különböző csatornákon információk érkeztek, melyek megerősítik, hogy a találkozón jelen volt Bagdadi, és a támadásban életét vesztette.

Ellenérvek

Irak szerint nem valószínű, hogy Bagdadi elmerészkedett volna Rakkáig, szerintük az iraki-szíriai határ közelében bujkált, csak futárok útján kommunikált, került mindenféle telekommunikációs eszközt. Kétségkívül nem lett volna logikus a részéről, ha elmegy Rakkába, melyet addigra északról már teljesen körülzártak a kurd vezetésű SDF erők, miközben a várost már szakadatlanul bombázták.

A találkozó célja elvileg az volt, hogy megbeszéljék, hogyan készüljenek fel Rakka védelmére illetve evakuálására. Így valószínű, hogy valóban volt egy komoly létszámú találkozó, a kérdés csak az, valóban ott volt-e a kalifa. Ha a város elesik, és a helyszín vizsgálható lesz, talán választ kapunk  a kérdésre.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Minden magyar állampolgárt érintő fontos változások jönnek holnaptól
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 31. 18:22
Például szeptember 1-jén kezdődik az iskola, másképp kell nyugtát adni a kereskedőknek és szolgáltatóknak, és az agrárhitelekre vonatkozó moratórium is elindul – erről beszélt Herman Bernadett vezető szerkesztő a Trend FM hétfői adásában. 
Makro / Külgazdaság Mintegy 2900 milliárd forinttal emelné a költségvetési hiányt a kormány
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 31. 17:20
Jelentősen átírná az idei költségvetés fő számait a kormány: a kiadások 49 ezer milliárd forint fölé emelkednének, a GDP-arányos hiánycél pedig 7,5 százalékra nőne. A módosító javaslatot hétfőn nyújtották be az Országgyűlésnek.
Makro / Külgazdaság Jön az uniós helyreállítási alap utolsó szakasza
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 31. 13:29
A végső szakaszába lépett az Európai Unió koronavírus-járvány utáni helyreállítási programja. A tagállamoknak már csak egy hónapjuk maradt utolsó kifizetési kérelmeik benyújtására, az Európai Bizottságnak pedig az év végéig kell folyósítania a jóváhagyott támogatásokat.
Makro / Külgazdaság Szerbia többet tud idén költeni, mint tervezte
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 31. 11:31
Módosították a szerb költségvetést.
Makro / Külgazdaság NIncs inflációs nyomás az ipar részéről
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 31. 08:45
Júliusban a belföldi értékesítés árai 2,5, az export árai 0,3 százalékkal emelkedtek az egy évvel korábbiakhoz viszonyítva, az ipari termelői árak átlagosan 1 százalékkal nőttek – jelentette a Központi Statisztikai Hivatal.
Makro / Külgazdaság Tavalyhoz képest boldogság töltheti el a vásárlókat a Lidl, a Penny és az Aldi boltjaiban
Kollár Dóra | 2026. augusztus 31. 05:57
Enyhe áremelkedést hozott az augusztus a diszkontokban, azonban a 2025-ös árszínvonalhoz képest továbbra is olcsóbb a bevásárlás.
Makro / Külgazdaság Futószalagon gyártják Oroszországban az atomerőműveket – a megrendelőnek örök hűséget kell fogadni
Elek Lenke | 2026. augusztus 30. 16:54
Soha nem látott mértékben bővíti a Roszatom a külföldi megrendeléseinek számát. 
Makro / Külgazdaság Magyarország kimaradt a vaskos üzemanyagár-emelkedésből
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 30. 16:39
Szinte az egész unióban vaskos volt a drágulás múlt hónapban.
Makro / Külgazdaság Trumpnak ez az egy dollár fáj legjobban, mindent megtesz, hogy visszaszerezze
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 30. 11:19
Még a legnagyobbakkal is egy asztalhoz ülhet hamarosan az amerikai elnök. Le akarja szorítani a háborúja miatt elszálló üzemanyagárakat.
Makro / Külgazdaság Ma végre kiderül, rátalál-e Európára ez a fontos szigetország
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 30. 09:49
Pár óra múlva jönnek az eredmények a referendumot követően.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG