Finn parasztgazdák tüntetnek traktoraikkal Helsinkiben 2016. március 11-én. Ők a csökkenő élelmiszerárak és az Európai Unió Oroszországgal szemben alkalmazott szankciói miatt kerültek rossz helyzetbe. (MTI/AP/Lehtikuva/Vesa Moilanen)

A számok bűvölete

A „belső leértékelés” problémájával eddig csak a déli országok találkoztak, ahol az eurózónához való csatlakozás előtt még divat volt az infláció, az ennek megfelelő béremelések és a valuta leértékelődése. Ők így érezték jól magukat, működött az ún. pénzillúzió, amikor is a dolgozó évről évre elégedett, mert emelkedik a bére, egyre nagyobbak a számok, még az sem zavarja, ha közben az infláció felemészti a növekményt.

Nem véletlen, hogy a déli országok megszűnt valutáiban méretes számok voltak. A drachma, a spanyol peseta és a portugál escudo olyasmi volt, mint a forint (a mi valutánk is jól elinflálódott az idők során, de ennek vége szakadt). Az olasz líránál viszont már hegyekben álltak a nullák a bankjegyeken: a legnagyobb címlet a 100 ezer lírás volt (1 euró közel 2000 líra volt az átváltáskor, így ha lett volna olyan nagy értékű bankjegyük, mint ma az 500 eurós, az 1 millió lírás lett volna).

Belső leértékelés

Az euró bevezetés után a gyakorlat folytatódott, így viszont az árak, de különösen a bérek túl magasra szöktek, de ezt a valuta leértékelésével nem lehetett már kompenzálni, így a válságkezelés során maradt a kényszerű bércsökkentés, és persze hozzá egy kis defláció, hogy az árak se maradjanak az égben.

Finnországban egész más a probléma. Ők nem megszokásból emelték a béreket a magasba, hanem a Szovjetunió összeomlását követő visszaesés után hatalmas gazdasági felívelés jött, ami két fő pilléren nyugodott: a Nokia világsikerén, és az újra felfutó orosz exporton. A Nokia klasszikus példája volt annak, hogy egy kis nemzet is létrehozhat egy multit. A fénykorban a világon eladott telefonok 40 százaléka Nokia volt, ez aztán meggazdagította Finnországot.

A fénykor viszont véget ért, jöttek az okostelefonok, de ott már az Apple, Samsung és társai kaszáltak. A Nokia már mással foglalkozik, jól működő cég, de jóval kisebb, mint fénykorában volt, hisz az amúgy is hanyatló mobil üzletágát eladta a Microsoftnak. Közben az olajár-zuhanásnak köszönhetően Oroszország vásárlóereje is visszaesett, így Finnországra recesszió köszöntött, ami immár 3 éve tart. Az országnak muszáj ehhez alkalmazkodnia, elkerülhetetlenek a megszorítások, de a leértékelés az euró miatt ugyanúgy valósulhat csak meg, mint délen: bércsökkentéssel.

Mint az olajországok

Ez persze kegyetlenül nehéz, bár most már nagyjából a szakszervezetek is tisztában vannak vele, hogy elkerülhetetlen. A kormány egyik terve, hogy meggyőzi a szakszervezeteket: fogadjanak el egy 5 százalékos bércsökkentést, abban a reményben, hogy ettől újra versenyképes lesz az export, felpörög a gazdaság, és helyreáll a rend.

Ha ez nem jönne össze, van más elképzelés is: a munkára rakodó terhek megnövelése, amelyet a kormány simán törvénybe iktathat, így nem kell hozzá a szakszervezetek beleegyezése. Felmerül a munkaidő növelése vagy a közszférában a szabadságok időtartamának csökkentése is. Emellett a költségvetésben jelentkező hiányt is mérsékelni kell, 400 millió eurót kell hirtelen találni ahhoz, hogy ne fenyegesse az országot leminősítés.

Az ellenzéki szociáldemokraták szerint az igazán nagy baj az, hogy az országnak nincsenek exportképes termékeket gyártó cégei. Véleményük szerint, ha a bércsökkentés nem pörgeti fel az exportot, a belső keresletet mindenképpen csökkenti, és így még fokozhatja is a recessziót. Kétségkívül az egyensúlyt helyre kell állítani, a helyzet kicsit hasonló, mint az olajexportőr országokban, ahol ugyancsak véget ért a könnyű időszak.