Báránybőrbe bújtatott trumpizmus volt a siker záloga Virginiában, és ez nagyon rossz hír a demokratáknak

Joe Biden már épp kezdhette volna jobban érezni magát, mire hirtelen kapott egy jókora gyomrost. Az amerikai elnök jelenleg a Glasgow-i COP26 klímacsúcson igyekszik erőt mutatni, és úgy tűnik, ez sikerül is neki - a keddi eredményei után azonban szerdán arra ébredt, hogy a republikánus Glenn Youngkin nyerte a virginiai kormányzóválasztást a demokrata Terry McAuliffe előtt.

Önmagán túlmutatóan is rossz hír ez az amerikai baloldalnak, mert az elemzők úgy vélik, a republikánus oldal ezen a választáson megtalálhatta a siker receptjét, amit a jövőre esedékes, félidős, majd a 2024-es, következő, "rendes" választáson is bevet majd.

Megérkezett az emberarcú trumpizmus

Youngkin győzelméhez az kellett, hogy egyszerre szólítsa meg a hardcore trumpista jobboldaliakat és azokat a visszafogottabb konzervatívokat, akiknek az előző elnök immár vállalhatatlanná vált. Ehhez az elemzések szerint két dolgot kellett megvalósítania.

Először is, a radikálisok megtartásáért Trumpot követve neki is bele kellett merítkeznie az összeesküvés-elméletekbe. Kampánya során egyebek mellett azt pedzegette, hogy critical race theoryt oktatnak a gyerekeknek az állami iskolákban (nem oktatnak, de ez nem számított). Ez nagyon leegyszerűsítve arról szól, hogy bőrszín szerint más jogi elbánásban részesülnek az emberek - Youngkin kampányában ez úgy jelent meg, hogy arra nevelik a színesbőrű gyerekeket, hogy áldozatként tekintsenek magukra, a fehéreket meg arra, hogy ők elnyomók, és ezért bűntudatot érezzenek.

Youngkin arról az összeesküvés-elméletről is beszélt, mely szerint FBI-ügynökök épülnek be az iskolák vezetői testületébe, és ott elnyomják a konzervatív hangokat. A republikánus induló kritizálta a maszkviselési kötelezettségeket is.

Ezek mind erősen trumpi szólamok, Youngkin azonban mégsem váltott ki extrém reakciókat velük - nem tüzelte erőszakra a szélsőségeket, és közben nem is ijesztette el a mérsékelteket. Ezt pedig a tudatosság mellett azért is sikerült összehoznia - és itt jön a siker receptjének második összetevője - mert a beszámolók szerint Youngkin a tomboló ex-elnökkel szemben leginkább a barátságos kertvárosi apuka típusba sorolható. Vagyis: ami Trump szájából harsogó lázítás lett volna, az az övéből egy komoly apa aggodalmaskodásaként csusszant ki. És ezzel a komolyabb bűnözéstől, migrációtól, gazdasági leszakadástól nem sújtott Virginia állam lakosai abszolút tudtak is azonosulni.

Ugyancsak Trump örökségét folytatta Youngkin abban az értelemben, hogy az üzleti életből érkezett a politikába. Ezzel a kívülállósággal - ha úgy tetszik, be nem hálózottsággal - pedig még mindig lehet aratni, mint azt ahogy egyébként itthon Márki-Zay Péter menetelése is megmutatta. Ezzel szemben a demokrata Terry McAuliffe egész életében csak politikusként dolgozott, már Barack Obama alatt is vezette az államot. Tapasztalata most hátrányként jelent meg.

A kevesebből több lett, a többől meg kevesebb

Teljesen ellentétes volt az is, ahogy a két nagy párt erős emberei a két jelölt versenyét kezelték. Ez mondjuk aligha meglepő: Joe Biden kétszer is elutazott az államba, hogy McAuliffe-nek kampányoljon, Donald Trump viszont ezúttal távol tartotta magát a csatatértől - Youngkin meg Trumpot kerülte.

Mivel az emberekben még élénken él a Capitolium szétdúlásának az emléke, egyértelmű volt, hogy a republikánus jelölt jobban jár, ha eltávolítja magát a nagy elődtől (és csak a szólamait veszi át), ahogy a demokraták számára is egyértelmű ziccernek tűnt, hogy megpróbálják Youngkint a lehető legjobban összetrumpozni. Biden is azzal riogatott a kampányeseményein, hogy Trump a kormányzójelölt nyomában fog visszalopakodni a hatalomba. A paráztatás nem jött be, pedig elképzelhető, hogy hosszú távon tényleg ez fog történni - erről nemsokára bővebben.

Maga a jobboldali mumus mindenesetre a választási eredményekre reagáló közleményében trükkösen persze mégiscsak magáénak követelte a sikert:

"Úgy tűnik, Terry McAuliffe kampánya egy bizonyos Trump nevű személy ellen nagyon sokat segített Glenn Youngkinnak. Még csak kampányolnom sem kellett Youngkinért, mert McAuliffe megtette helyettem. Köszönjük a MAGA szavazóinak, hogy nagyszerűen szerepeltek!"

Lényegében arról van szó, hogy a demokraták a múlttal kampányoltak, míg a republikánusok a jövővel, mint egy elemző megjegyzi.

A Biden-hatás

Az elszámított stratégia mellett persze a regnáló elnök zuhanórepülésben lévő népszerűsége se segített párttársa esélyein. Biden nem tudott elég nagy gazdasági visszapattanást felmutatni, a Covid-helyzet odaát is elhúzódik, és még házon belül sincs egyetértés a klíma- és a szociális reformcsomagjáról se, pedig azokat már jelentősen megkurtították az eredeti tervekhez képest.

Az elnök legdurvább hibája persze az afganisztáni kivonulás félrekezelése volt. Nem csoda, hogy Biden most nemzetközi színtéren, a COP26 klímacsúcson igyekszik valami maradandót alkotni, és népszerűségi pontokat nyerni.

Biden médiamegjelenései sem segítettek McAuliffe-n. Bár a republikánusok a magyarországi jobboldalhoz hasonlóan azt hangoztatják, hogy óriási médiaellenszélben léteznek, és a mainstream média balos, és a demokratákat segíti, ez csak az örökké számkivetett, elnyomott, harcolni kényszerülő jobboldali önmítosz része.

A népmesei állítással szemben az amerikai mainstream média a demokraták minden megingásáról beszámolt, hiszen egyrészt ez a feladata, másrészt ez nézőket hoz - és hát megingásból Biden idei évében nem volt hiány. Az elnöki süllyedés pedig magával húzta a kormányzójelöltet is.

A deklaráltan republikánus csatornák viszont - szintén a hazai helyzethez hasonlóan - összezártak, és felsorakoztak a jobboldali jelölt mögött. Mint egy elemző megjegyzi, őket nem húzza le az objektív tájékoztatás megkísérlésének a terhe.

Valami új kell a baloldalon

Úgy tűnik tehát, hogy a republikánusok megtalálták a nyerő receptet, várhatóan a fent taglalt "emberarcú trumpizmus" taktikával vágnak majd neki legalább a jövőre esedékes, félidei választásnak. Hosszabb távon pedig lehet, hogy ismét a szélsőjobb felé való tolódás lesz a stratégia.

Donald Trump egy évvel a veresége után még mindig azzal haknizik, hogy elcsalták a választást. És bár a volt elnök minden nagy közösségi oldalról ki van tiltva a capitoliumi dúlók felbujtása miatt, közben, úgy tűnik, halványulni kezd a párton belül a tőle való elzárkózás. A randalírozás után 10 republikánus képviselő a szavazta meg a demokratákkal együtt a második impeachment eljárást ellene - azóta kettő már le is mondott (nyolc még hátravan, reagálta le Trump).

Az ismert, hogy az előző elnök újra indulni akar a hatalomért 2024-ben, és ha Biden nem tudja valahogy kirángatni magát a gödörből, amibe belebukdácsolt, illetve nem tud felhajtani egy új, erős arcot maga mellé, akkor lehet, hogy újabb négy évnyi Trump-uralom elé néz a világ, mert elemzők szerint az utódjának kiszemelt helyettese, Kamala Harris, bár nagy reményeket fűztek hozzá, egyszerűen súlytalannak tűnik.

Ezek persze még csak találgatások, de az biztos, hogy a demokratáknak le kell vonniuk a tanulságot a virginiai választásból: a Trumppal való ijesztgetés lehet, hogy egy győzelemre elég volt, de még egyre már nem lesz az.