„Kissinger” – ez a név valószínűleg még azoknak is mond valamit, akiket soha nem érdekelt a politika. Az egykori amerikai külügyminiszter évtizedekig visszatérő szereplője volt a híreknek, és szinte ugyanolyan ismert amerikai márkanévvé vált világszerte, mint a McDonald’s vagy éppen a Coca-Cola. Sokan csodálták, sokan gyűlölték, ignorálni azonban nem lehetett.
Vitatott megítélés
„Az amerikai diplomata archetípusa”, „a politikai manipuláció mestere”, „”popkulturális ikon”, írta róla például az amerikai CNBC arra utalva, hogy jóval több volt szimpla diplomatánál.
„A II. világháború utáni korszak legnagyobb hatalmú külügyminisztere”, „az Egyesült Államok hidegháborús történelmének alakítója”, jellemezte a New York Times. „Óriási hatalmú diplomata”, „Nobel-békedíjas”, akit kritikusai „háborús bűnösnek” tartanak, jegyezte meg a brit The Guardian.
Az általa alapított politikai tanácsadócég, a Kissinger Associates pedig azt írta: “Henry Kissingerre sokáig fognak emlékezni a béke ügyében elért eredményei miatt. De a jelleme az, amit sosem fogunk elfelejteni.”
Kissinger Németországban született – bajor akcentusa állítólag egész életében megmaradt –, de zsidó származása miatt 1938-ban családjával az Egyesült Államokba kellett menekülnie. 1943 és 1946 között az amerikai hadseregben szolgált, 1950-ben summa cum laude minősítéssel végzett a Harvard Egyetemen, ahol politikai tudományokat tanult. Később doktori fokozatot is szerzett, és tudományos területen dolgozott.
A tudomány művelése mellett idővel próbált politikai befolyásra is szert tenni: a 60-as években Nelson Rockefeller republikánus politikus külpolitikai tanácsadója volt az elnökjelöltségért folyó kampányaiban.
1969-ben Richard Nixon amerikai elnök – aki öt évvel később belebukott a Watergate-botrányba – nemzetbiztonsági tanácsadóvá nevezte ki, amellyel óriási befolyása lett az amerikai külpolitika felett. 1973-ban pedig külügyminiszterré is kinevezte Nixon – ezzel ő lett az első külföldi születésű amerikai külügyminiszter.
Kissinger a nemzetbiztonsági tanácsadói pozíciót 1975-ig, a külügyminiszteri posztot pedig 1977-ig töltötte be – azaz két elnök, Richard Nixon és Gerald Ford alatt irányította az amerikai külpolitikát. Vezető politikusok ezt követően még évtizedekig fordultak hozzá tanácsokért.
Ami mellette szól...
A hatalomban töltött nyolc éve alatt az Egyesült Államok befejezte a véres vietnámi háborút – Kissinger a tűzszünet megkötésében játszott szerepéért és az amerikai csapatkivonásért 1973-ban Nobel-békedíjat kapott, a vietnámi Lé Dúc Thoval közösen. A díj odaítélése azonban vitatott volt, a Nobel Bizottság két tagja tiltakozásul lemondott, Tho pedig visszautasította az elismerést mondván, hogy Dél-Vietnámban nem állt helyre a béke.
Kissinger egyúttal enyhülést hozott a Szovjetunióval fennálló hidegháborúban, valamint a Kínához fűződő viszonyban is, azaz segített lebontani a kommunista, távol-keleti ország több évtizedes diplomáciai elszigeteltségét a Nyugattal szemben.
A China News nekrológjában például „a kínai emberek régi barátjaként”, a kínai állami televízió híradása pedig „legendás diplomataként” említi.
Az úgynevezett közvetítő diplomáciájával (shuttle diplomacy) – ezt a kifejezést akkor használják, amikor kettő vagy több, a közvetlen tárgyalásokat elutasító fél közvetítő diplomaták segítségével tárgyal egymással – segített lezárni az 1973-as arab-izraeli háborút Egyiptom és Szíria, valamint Izrael között.
... és ami ellene
Politikáját azonban számos erős kritika is érte, különösen a baloldalról, mivel szerintük számos esetben semmibe vette az emberi jogokat szerte a világon, és minden áron védelmezte az amerikai érdekeket.
Kritikusai felemlegetik, hogy támogatta Indonézia katonai diktatúráját Észak-Timor, valamint Dél-Afrika apartheid rezsimjét Angola inváziójában. A CIA-val közösen segített megbuktatni Chile demokratikusan megválasztott elnökét, Salvatore Allandét, Nixonnal együtt szemet hunyt több százezer bengáli lemészárlása felett Pakisztánban, és a sort még lehetne folytatni.
"Szégyellnie kellene magát a nyilvánosság előtt. (...) Sokan a világban háborús bűnösként tekintenek Kissingerre – az Egyesült Államokban, ahol befolyásos barátok veszik körül, azonban sztárként ünneplik”, áll egy, a The Guardianban megjelent véleménycikkben, amely a 100. születésnapja alkalmából született.
2022 júliusában egyébként egy interjú során megkérdezték tőle, hogy volt-e olyan döntése, amit legszívesebben visszavonna. „Egész életem során gondolkoztam ezeken a problémákon. Ez a hobbim és a munkám is egyben” – válaszolta. – „Nos, azok az ajánlások, amiket tettem, a lehető legjobbak voltak, amikre akkor képes voltam.”
Az atomprogramról még van mit egyeztetni. 
