Az elmúlt hetekben, ahogy lassan-lassan végleg kifulladni látszottak a Bahmut, valamint Avdijivka körbezárását, elfoglalását célzó orosz rohamok, egyre inkább a régóta beharangozott, az Ukrajnát támogatók körében várva várt ukrán ellentámadás került a háborúról szóló elemzések előterébe. Milyen esélyeik vannak az ukránoknak, mit érhetnek el? Elhozhatja akár a háború végét is egy nagy ukrán győzelem? És mi van akkor, ha minimális eredményekkel, véres veszteségekkel kell feladniuk terveiket az ukránoknak? Akkor kénytelen lesz Zelenszkij elfogadni Putyin feltételeit és belemenni a vereséggel egyenértékű békemegállapodásba? Egyáltalán hol, mikor, és milyen célokkal indulhat meg az ukrán offenzíva?
Kezdjük a végén. Az elmúlt napokban Bahmut környékén az ukránok több kisebb ellentámadást is indítottak, és ezek – bahmuti viszonylatban, ahol esetenként hetekig tartó harcok folytak egy-egy háztömb birtoklásáért a tíz hónapja zajló csata során – jelentős, kilométerekben mérhető nyereséget hoztak a front egyes szakaszain, az oroszok visszavonulása pedig már-már meneküléssé fajult néhány frontszakaszon. Lehet, hogy ez már az ukrán ellentámadás kezdete lenne?
Nem elképzelhetetlen, hogy az ukrán offenzíva éppen Bahmutra vagy Bahmutra is fókuszáljon, azonban ezek a mostani támadások valószínűleg inkább a csatatér „előkészítését” szolgálják, azaz jobb védelmi vagy támadásra inkább alkalmas állások felvételét, az ellenség erejének felmérését, annak lekötését.
Bárhol lecsaphatnak
Akármilyen konkrét tervei is vannak az ukrán hadvezetésnek, az biztosra vehető, hogy reményeik szerint nem a bahmuti orosz előrenyomuláshoz hasonlatos lassú, iszonyatos veszteségekkel járó felőrlő harcokban fogják lekötni az erőiket, hanem gyors, döntőnek szánt hadmozdulatokkal próbálják majd meg áttörni és lehetőség szerint felgöngyölíteni az orosz állásokat, nagyobb területeket visszaszerezve, esetleg nagyobb orosz erőket is bekerítve.
De hol? Erre vonatkozóan találgatások az egész frontvonalra vonatkozóan vannak a herszoni, a Dnyiprón (Dnyeperen) történő átkeléstől a Zaporizzsjából Melitopol felé történő, a Krímet elvágó áttörésen át a donyecki és a luhanszki frontig. Sőt, egyes – főleg orosz – vélemények szerint még a harkivi térségből az orosz határok túloldalán fekvő Belgorod elleni, mi több, a Fehéroroszország elleni ukrán támadás sem zárható ki.
The illegal and unprovoked invasion of Ukraine is continuing.
— Ministry of Defence (@DefenceHQ) May 15, 2023
The map below is the latest Defence Intelligence update on the situation in Ukraine – 15 May 2023.
Find out more about the UK government's response: https://t.co/Mejbid8uXQ
#StandWithUkraine pic.twitter.com/XCgzaqRQGw
A zaj tehát nagy, nehéz eldönteni, mi lehet az igazság – és valószínűleg ez nem is véletlen. Akár a kiszivárgott, vitatott hitelességű Pentagon-iratok példáján is láthattuk, hogy a mai világban nagyon nehéz valamit teljes titokban tartani, ezért talán jobb taktika, ha az igazságot elfedjük a zajjal, amiben hiába van ott az igazság is, szinte lehetetlen kihámozni, mi is az.
Stratégiailag és földrajzi szempontokat figyelembe véve az ukrán támadás a legnagyobb eredményeket a melitopoli iránnyal érhetné el, a front itt van a legközelebb az Azovi-tenger partjához, a terep is alkalmas nagyobb szabású hadműveletekre, siker esetén pedig megszűnne a Krím szárazföldi összeköttetése Oroszországgal. Csakhogy ezt persze az oroszok is tudják, és az elmúlt hónapokban aknamezőkből, lövészárkokból, harckocsiakadályokból és megerősített állásokból álló, mélységben is tagolt védelmi vonalakat építettek ki ezen a területen. De máshol is zajlottak orosz erődítési munkák, a front pedig sok helyen ma is a 2014 óta zajló harcok frontvonalainál áll, ahol mindkét fél komoly erődítéseket épített ki.
Russian forces in Ukraine have constructed a network of trenches along the left bank of the Dnipro River.
— Brady Africk (@bradyafr) April 25, 2023
Check out a map and more imagery of Russia's defensive lines here: https://t.co/JGlYbCrZKc pic.twitter.com/2TxfAmSNYi
Minőségi különbségek
Milyen esélye van egy ukrán támadásnak a sikerre? A kiindulási pontnak tekinthető katonai ökölszabály szerint egy sikeres támadó hadművelethez a támadó félnek legalább háromszoros erőfölényben kell lennie a védekezővel szemben. Ugyan pontosan nem ismerjük sem az Ukrajnában harcoló orosz erők, sem az ukrán haderő aktív létszámát, utóbbi legfeljebb minimális létszámfölényben lehet a front egészét tekintve. Csakhogy ettől még kialakíthat lokális erőfölényt, amelyre az oroszok csak átcsoportosítással tudnának válaszolni, esetleg a meggyengített ukrán frontszakaszok elleni támadással.
Azonban ennél is fontosabb kérdés, hogy milyen minőség kapcsolódik a mennyiséghez, azaz milyen harcértéket képviselnek az orosz és az ukrán alakulatok. Ez ugyanis elég lehet ahhoz, hogy nagyjából kiegyenlített létszám mellett is meglegyen a háromszoros erőfölény.
A probléma csak az, hogy amíg a katonák, tankok, lövegek számát viszonylag nagy pontossággal akár az űrből is meg lehet állapítani, egy egység a katonák felszereltségéből, kiképzettségéből, moráljából, a parancsnokok rátermettségéből és számos egyéb tényezőből összeálló harcértékét még az adott haderő főtisztjei sem ismerik pontosan. A frontvonaltól több száz kilométerről pedig még a legjobb szakértők is csak nagyon elnagyolt becsléseket tehetnek.
Közvetett bizonyítékok alapján azonban alkothatunk valami fogalmat az ukrán offenzíva előtti helyzetről, erre tesz kísérletet kiváló elemzésében a Perun néven videókat készítő ausztrál katonai szakértő is (a témával foglalkozó adás a cikk végén beágyazva is megtekinthető). Orosz oldalon jól látható volt az elmúlt hetekben-hónapokban, hogy a támadó hadműveleteket mindig nagyrészt a tengerészgyalogság, légideszantos egységek, Wagner-zsoldosok és speciálisan e célra felállított romahcsapatok hajtották végre, miközben a hadsereg „normál” egységei szinte csak védekező feladatokat láttak el. Ez különösen érdekes akkor, ha közben erősen feltételezhetjük, hogy a front egyes, „nyugodt”, például luhanszki szakaszain jelentős számbeli fölényben voltak ezek a csapatok az ukránokkal szemben. Ahelyett azonban, hogy támadásra vezényelték volna őket, akár csak az ukrán figyelem és erőforrások megosztása érdekében, ezeken a területeken nem történt semmi.
Mindez arra utal Perun szerint, hogy az orosz parancsnokok nem nagyon bíznak a reguláris, sorozott katonákkal feltöltött egységeik képességeiben. Az is látható, hogy az oroszok nem tudtak egyszerre több nagy frontszakaszra annyi páncélost, utánpótlást és lőszert juttatni, ami elegendő lett volna támadó műveletekre, hanem ezeket is ide-oda mozgatták az igények szerint – például a Wagner-vezér Prigozsin hangosan kifejezett elégedetlenségét is kiváltva ezzel.
Tehát az orosz haderő egységeinek kiképzettsége, harctéri tapasztalatai, valamint felszereltsége is nagyon vegyes képet mutathat, de a legnagyobb harcértékű egységei nagyon súlyos veszteségeket szenvedhettek, illetve nagyon ki is merülhettek a Bahmutért folytatott harcokban.
Új dandár jól seper?
A város megvédéséhez azonban a csata kritikus időszakaiban az ukránoknak is be kellett vetniük legjobb, legtapasztaltabb, például a harkivi és a herszoni ellentámadásokban is részt vett formációikat, vagy legalábbis ezek egyes egységeit. Azt is bizton állíthatjuk, hogy Bahmutban ezek is súlyos veszteségeket szenvedtek el, feltehetően újra feltöltésre, pihenésre, fegyvereik pótlására és karbantartására is szükségük van.
Azonban Ukrajna a kiszivárgott, itt-ott kimondott információk szerint 12 új dandárt állított fel az elmúlt hónapokban, kifejezetten az ellentámadásra tartalékolva. Ez nagyjából 50 ezer főt jelent, háromnegyedük pedig a nyugati programok keretében kiképzést kapott, többségében nyugati felszereléssel van ellátva, három dandár pedig „saját erőből” állt fel.
Ez papíron mindenképpen nagyon komoly erő, különösen mondjuk azzal összevetve, hogy a nagy sikerű őszi harkivi ellentámadás fő erejét három dandár adta, és az összes bevetett katona létszáma sem haladhatta meg a 20-25 ezer főt Bendarzsevszkij Anton katonai szakértő szerint. Az ukrán és az orosz csapatok közötti minőségi különbséget tovább növelhetik a nyugati fegyverek, a már leszállított harckocsik, páncélozott harcjárművek és egyéb eszközök is, amelyek sok esetben évtizedek óta elavult szovjet technológiát képviselő eszközökkel nézhetnek majd szembe.
Ez így nagyon szépen hangzik ukrán szempontból, csakhogy azért a donyecki lövészárokháborút, illetve mondjuk a harkivi, szinte üresen hagyott orosz vonalak ellen végrehajtott akciót nem szabad összekeverni azzal, amire most szükség lesz. Egy igazán sikeres ukrán offenzívához az eddig alapvetően védekező jellegű, tüzérséggel és egy-egy páncélossal megtámogatott, kézifegyverekre építő harcmodor helyett a modern, a páncélosok, a gyalogság és a tüzérség mozgás közbeni koordinációjára építő kombinált fegyvernemes harcászatra lenne szükség.
Az új ukrán egységek biztosan motiváltak és viszonylag jól felszereltek, de hogy néhány hetes, legfeljebb néhány hónapos kiképzésük során elsajátították-e az ehhez szükséges képességeket, az azért kérdéses. A helyzetet tovább bonyolítja a sokféle nyugati fegyver, amelynek kezelése, karbantartása további kihívást fog jelenteni. Gondoljunk bele mit jelent mondjuk logisztikai szempontból, ha egy frontszakaszon két-három nyugati tanktípus mellett a modernizált T-55-ösökig mindent bevetnek az ukránok.
És ezúttal minden bizonnyal nem szellősen védett, tartalékok nélküli orosz állások ellen kell majd bizonyítani, hanem jól védett, megerősített orosz védelmi vonalakat kéne áttörni, majd a várható orosz ellenlökéseket kivédve, az orosz légierő támadásait túlélve kéne mélyen az ellenség hátában mozgásban maradni, elérni a célokat, mielőtt újra befagynak a frontvonalak. Ha az orosz egysége harcértéke nem is túl magas, védekezni könnyebb mint támadni, és a visszavonulást feltehetően orosz záróalakulatok is nagyon kockázatossá tehetik saját katonáik számára. Az orosz tüzérség biztosan fog problémákat okozni, de nagy kérdés az orosz légierő szerepe, amely éppen az elmúlt hetekben kezdett több bevetést repülni, valamint nagy erejű siklóbombákkal támadni az ukrán állásokat. Szombaton azonban két harci gépet és két helikoptert is vesztettek az oroszok, kérdés ez valamilyen újabb trendfordulót jelöl vagy csak egy ügyes ukrán akció volt-e
Again, Russian incendiary shells are raining down upon the Ukrainian-held part of Bakhmut
— Euromaidan Press (@EuromaidanPress) May 14, 2023
via https://t.co/cwxxTIPmU3 pic.twitter.com/M8xzRQGzL0
Megéri a kockázatot?
Nehéz elképzelni, hogy az ukránok ne érjenek el sikereket, ha minden tartalékolt erejüket beleadják a megindított offenzívába, de az sem túl valószínű, hogy néhány hét alatt a megszállt ukrán területek nagyobb részét visszaszerezze az ukrán haderő egy harkivihoz hasonlatos diadalmenetben. Az biztosra mondható, hogy az ukránok jelentős veszteségekkel fognak fizetni az elért – bármilyen – eredményekért, és ezek ráadásul látványos veszteségek lehetnek: a nyugati eszközök nagyobb része valóban jobb, mint a szemben álló orosz eszközök, de ezek nem csodafegyverek, látni fogunk kilőtt Leopardokat, aknára futott Bradley-ket, és így tovább. Ezeket az orosz propaganda nagy győzelemként fogja tálalni, a nyugati közvéleményben pedig biztosan lesznek, akik úgy fogják érezni, kár volt ezeket a drága fegyvereket az ukránoknak átadni.
Az sem elképzelhetetlen, hogy logisztikai, vezetési problémák, az oroszok által előkészített meglepetések vagy az oroszok váratlanul jó teljesítménye miatt az ukrán offenzíva véres katasztrófába torkollik. Ahogy idézett adásában Perun is felhívja a figyelmet: minden baja és hiányossága ellenére
„az orosz haderő még mindig nagyon veszélyes ellenfél”.
Miért kéne tehát Ukrajnának vállalni ezt a kockázatot? Ha offenzíva helyett ezeket az erőket lokális ellentámadásokban vetnék be, és hagynák az oroszokat tovább próbálkozni, akkor is folytatódna az orosz katonai és gazdasági erő „ledarálása” , és talán a belátható jövőben Putyin pozíciója is megremeghet, utat nyitva egy valódi békés rendezés irányában.
Ez azonban több szempontból sem opció az ukránok számára. A nyugati, és elsősorban az amerikai közvélemény és az Ukrajnát a víz felett tartó katonai és gazdasági támogatásokat megszavazó politikusok is eredményeket várnak, legalább annak az ígéretét, hogy a háború megnyerhető belátható időn belül.
Ennél is fontosabb talán, hogy az eddig a háborút minden nehézségével és áldozatával együtt nagy többségben támogató ukrán lakosság is eredményeket vár. Ott vannak az új fegyverek, az új egységek, Bahmut kitartott – ha most legalább nem próbál meg odacsapni az ukrán haderő, akkor biztosan felerősödnének az elégedetlenség hangjai, és akár a politikai, katonai vezetők pozíciója is veszélybe kerülhet.
Nem szabad azt sem elfelejteni, hogy az ukránok milliói számára a frontok helyzete nem csak vonalakat jelent a térképen. A fronthoz közeli ukrán településeket rendszeresen lövik az oroszok, az „örökre” Oroszország részének nyilvánított Herszonban is például rendszeresek a halálos áldozatokat is követelő támadások.
Minden kilométer, amivel a front távolabb kerül, növeli a normálishoz közeli élet visszatérésének esélyét. A front másik oldalán ott vannak az orosz megszállás alá került ukránok milliói: nekik az orosz uralom a kényszersorozást, a kínzásokat, a deportálásokat és ukrán identitásuk feladását kikényszerítésére irányuló lépéseket jelenti. Ha a döntő győzelmet nem is hozza el egy ellentámadás, a felszabadított, ezrek, tízezrek vagy százezrek számára igenis annak tűnhet egy részleges ukrán siker is.
Döntés elnapolva
Az ukrán kockázatvállalásnak az is további létjogosultságot ad, hogy még a teljes kudarc sem jelentené katonai szempontból a háború elvesztését. Mint láttuk, az ukránok meglévő egységeikkel is tartani tudták a frontot, az orosz haderő pedig gyakorlatilag megszűnt létezni, mint komoly offenzív műveletekre képes erő.
A nyugati fegyverszállítások lassúsága és elhúzódása bizonyos szempontból áldás is Ukrajnának, hiszen a már megszavazott, beígért eszközök nagyobbik része még meg sem érkezett hozzájuk. Ha tehát most – tegyük fel – az állítólagos 12 új dandár mindegyike megsemmisül, akkor is folytatódhat a mostani mederben a háború, érkeznének tovább Nyugatról a fegyverek, lehetne elölről kezdeni a készülődést. Hatalmas sokk lenne Ukrajnában és a Nyugaton is egy ilyen döntő vereség, de nem háborút, csak fontos csatát vesztene Ukrajna ezzel.
Viszont a másik véglettől sem szabad azt várni, hogy véget vethet a háborúnak. Tegyük fel, hogy elesik Melitopol, az ukránok benyomulnak a Krímre, négyzetkilométerek százait szabadítják fel Donbaszban a következő hónapokban, bekerített orosz katonák ezrei adják meg magukat. Ez kétségtelenül nagy csapás lenne Oroszország számára, azonban nyilván azonnal megkezdődne az újabb mozgósítási hullám, újabb eszközök kerülnének elő a raktárakból – és akkor még a tömegpusztító fegyverek esetleges kétségbeesett bevetéséről nem is beszéltünk.
Hacsak nem roppanna meg végleg az orosz haderő harci szelleme és a katonák nem fordítanák feletteseik felé fegyveriket, akkor a háború tovább folytatódna. Valószínűleg jóval közelebb kerülne a vége, de további nyomást kéne az ukránoknak és a nyugati gazdaságoknak helyezni Oroszországra, és várni, várni, amíg végül Putyin rendszerének valami tényleg fontos eleme el nem törik a nyomás alatt.
E pillanatban tehát csak azt lehet kimondani, hogy Ukrajna hamarosan támadásba lendül. Azt, hogy hol és mikor, azt nem tudhatjuk, és azt is nehéz lenne megjósolni, milyen eredményeket fognak elérni az ukrán katonák. Az is biztosnak tűnik sajnos, hogy százak, de inkább ezrek, akár tízezrek eshetnek el a harcokban, miközben minimális az esélye annak, hogy az ukrán offenzíva a háború végét is elhozza. Mégis: minden kockázat mellett Ukrajna olyan esélyt kapott a nyugati segítség és az orosz hibák együttállásából, amelyet muszáj megpróbálnia kihasználni.
