6p
A koronavírus-fertőzés európai központjában, Olaszországban 34-re emelkedett a halálos áldozatok és csaknem 1700-ra a fertőzöttek száma. Németországban már Berlint is elérte a vírus. Kínában ugyanakkor csökken az új esetek számának növekedési üteme.
Alessandro Boselli gazdálkodó tehenei között az olaszországi Pieve Fissiragában, a "vörös zóna" szélén. EPA/MATTEO CORNER

Tovább terjed a koronavírus Olaszországban: ma reggeli adatok szerint 1694 regisztrált fertőzött van, kilenc százalékuk állapota súlyos. A halálos áldozatok száma 34-re emelkedett, 83-an viszont már meggyógyultak.

Az olasz ANSA hírügynökség adatai szerint a fertőzöttek többsége egyetlen tartományban, Lombardiában él, ahol 984-en kapták el a vírust. Ugyanakkor – ha kis számban is – Közép- és Dél-Olaszországban is vannak fertőzöttek.

Jönnek a vörös zónák

Az országot a betegség terjedésétől függően három zónára osztották fel:  az úgynevezett vörös zónába tartoznak Lombardia és Veneto tartomány egy hete vesztegzár alá helyezett, a járvány által leginkább érintett térségei. Az MTI szerint Lombardiában 10 önkormányzat van karantén alatt 47 ezer lakossal, Venetóban a 3500 lakosú Vo'Euganeo jutott erre a sorsra.

A sárga zóna Lombardia, Veneto többi részét és Emilia Romagna tartományt érinti, valamint a szintén északolasz Liguriában Savona város térségét, Marche tartományban pedig Pesaro és Urbino városát.

Ezeken a területeken március 8-ig meghosszabbították az oktatási intézmények zárva tartását, továbbra sem nyithatják meg a mozikat, színházakat, edzőtermeket, fürdőket, felfüggesztették a sport- és tömegrendezvényeket, a múzeumok korlátozott számban látogathatók, a kórházakban pedig minimálisra csökkentették a látogatási időt.

Az óvintézkedések a síelőkre is vonatkoznak: a zártterű síliftek kabinjaiban harmadannyian utazhatnak egyszerre, mint eddig.

Zárva maradnak a milánói múzeumok

A sárga zónához tartozik Milánó is, ahol továbbra sem nyitják meg teljesen a múzeumokat, zárva maradnak a mozik is, pedig korábban Giuseppe Sala polgármester a város kulturális életének újraindítását szorgalmazta a félelem keltette bénultság oldására.

A sárga zónában maradt Friuli-Venezia Giulia tartomány is, ahol nem tudják újraindítani hétfőtől az oktatást, mivel Velencében és Udinéban újabb betegeket találtak.

Olaszország zöld zónához tartozó maradék részén fertőtlenítik az iskolákat, hivatalokat, tömegközlekedési eszközöket.

Berlinbe is megérkezett

Németországban 16 tartomány közül eddig tízben találtak fertőzöttet, a betegek száma meghaladja a 130-at.

Berlinben az első fertőzöttet a hétvégén azonosították. Miután elkülönítették, megkezdték kezelését és azok felkutatását, akikkel a közelmúltban érintkezett. A Berliner Zeitung szerint egy fiatal férfiról van szó, aki vasárnap este jelentkezett egy kórházban. Állapota stabil.

Eközben a német Lufthansa légitársaság bejelentette, hogy április 24-ig az összes kínai járatát törli, és Irán fővárosába, Teheránba sem indít járatokat április 30-ig.

Az Egyesült Királyságban jelenleg 36 fertőzöttről tudnak. Az új betegek egyike egy egészségügyi dolgozó. Skóciából a hétvégén jelentették az első fertőzöttet.

Munkacsoportot állít fel von der Leyen

Hétfőn az Európai Bizottság elnöke közölte: az EU sürgősségi munkacsoportot állított fel a koronavírus-járvány megelőzése érdekében szükséges intézkedések összehangolására.

Ursula von der Leyen szerint a feladatokat öt uniós biztos hangolja össze. Munkájukról, valamint az intézkedésekről új honlapot indított a bizottság. Egyúttal a vírus európai terjedése miatt bevezetett közepes riasztási szintet magas szintre emelik.

Az intézkedések az ígéretek szerint azonnali reagálást tesznek lehetővé a tagállami hatóságokkal összhangban. A testület szerint minden tagországnak fel kell készülnie a járvány terjedésére, ugyanakkor - bár a helyzet valószínűleg romlani fog egy ideig - óvakodni kell a pániktól.

A vírus az EU 27 tagállama közül eddig 18-at érint, amelyekből összesen 2100 fertőzést és 38 halálesetet jelentettek.

Kína: lassul a fertőzés üteme

A vírus "őshazájában", Kínában a halálos áldozatok száma 2912-re, a fertőzöttek száma pedig 80 ezer fölé nőtt. Utóbbiak közül ugyanakkor  több mint 44 ezren már meggyógyultak.

A napi új fertőzöttek száma egy hónapja nem látott szintre mérséklődött: vasárnap éjfélig 202 új beteget diagnosztizáltak a hivatalos adatok szerint. Ez a szám Kínában utoljára január 23-án volt 300 alatt.

Mélyponton a kínai feldolgozóiparSoha nem látott mélypontra zuhant a kínai feldolgozóipar teljesítménye februárban az új típusú koronavírus-járvány következtében. A feldolgozóipari beszerzésimenedzser-index a januári 51,1 pontról a múlt hónapban 40,3 pontra süllyedt. Ilyen gyenge adatot még egyszer sem jelentettek azóta, hogy a felmérés 2004 áprilisában elindult. Az index alacsonyabb volt még a pénzügyi világválság idején, 2008 novemberében számított 40,9 pontos adatnál is. Kínában január 23-tól vezettek be szigorú korlátozásokat a járvány megfékezésére. A gyárak ráadásul jellemzően bezárnak a kínai holdújév idejére, ami az idén január 24-én kezdődött. A járvány miatt a munkaszünetet országszerte meghosszabbították, a különféle karanténintézkedések és utazási korlátozások miatt pedig sok dolgozó nem tudott időben visszatérni a munkába. A kormányzat csupán február második felétől kezdte el arra biztatni a vállalatokat, hogy kezdjék meg ismét a tevékenységüket, miután a vírusfertőzések napi adatai csökkenő tendenciát mutattak. (MTI)

A járvány túlnyomórészt a kiindulópontjának számító, közép-kínai Vuhan városára, Hupej tartomány székhelyére korlátozódik: az új esetek közül 193-at jelentettek innen, és csupán hatot Kína egyéb területeiről.

90 ezer fertőzött világszerte

A BBC összesítése szerint világszerte eddig csaknem 90 ezer fertőzöttet találtak, a halálos áldozatok száma pedig átlépte a háromezret. A halálesetek túlnyomó része, több mint 90 százaléka ugyanakkor egyetlen tartományban, Hupejben történt. Emellett további 10 országban vesztettek életüket a vírus következtében, Iránból például több mint 50, Dél-Koreából pedig 26 halottat jelentettek.

Magyarországon még nem találtak koronavírussal fertőzött embert.

Adathalászatra figyelmeztetnek

Az elmúlt időszakban megszaporodtak a koronavírusra hivatkozó, a kiberbűnözők által küldött adathalász és zsarolóvírust tartalmazó e-mailek, közölte a Nemzeti Kibervédelmi Intézet szóvivője az M1-en. Bor Olivér szerint a bűnözők az emberek információéhségére alapozva, például az egyes országok egészségügyi minisztériumaira hivatkozva küldenek adathalász e-maileket. Olyan információt kínálnak, hogy hol lehet szájmaszkot beszerezni, cserébe pedig érzékeny adatokat kérnek a felhasználóktól. A szóvivő arra kért mindenkit, hogy nézze meg a levelek feladóját, illetve ne kattintson a gyanús, általában szenzációt ígérő csatolmányokra. (MTI)

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Nagyot emelkedett az olaj- és a gázár, gyenge kezdés a Wall Streeten
Privátbankár.hu | 2026. október 12. 16:50
A kereskedés kezdetekor alig mozdultak a legnagyobb New York-i tőzsdeindexek, a Brent olaj hordónkénti ára viszont már 107 dollár felett jár.
Makro / Külgazdaság Döntött az ügyészség Matolcsy György védőjének panaszáról a Simor András-ügyben
Privátbankár.hu | 2026. október 12. 13:55
A gyanú szerint a Magyar Nemzeti Bank vezetői nyomást helyezhettek az Erste Bankra, hogy Simor András lemondjon felügyelőbizottsági tagságáról. Matolcsy korábban „hamis mesének” nevezte a felvetést.
Makro / Külgazdaság Kidobott pénz vagy pluszvédelem két biztosítás ugyanarra?
Dr. Gazda Zsuzsanna | 2026. október 12. 10:11
Előfordul, hogy úgy kötünk különböző biztosításokat és fizetünk akár éveken át díjat több biztosítónak, hogy nem tudjuk: biztosításaink részben vagy akár teljes egészében ugyanarra a kockázatra nyújtanak fedezetet. Kár esetén jelent ez bármiféle előnyt? Vagy csak feleslegesen kidobott pénzről van szó? A válasz nem is olyan egyszerű – derül ki a Pénzügyi Békéltető Testület előtti ügyekből.
Makro / Külgazdaság Még be sem vezettük, de már segít az euró
Privátbankár.hu | 2026. október 12. 09:12
Az Államadósság Kezelő Központ vezérigazgatója az euróbevezetési szándékot tartja az egyik legerősebb hozamcsökkentő tényezőnek. Ezt nyilatkozta a Portfolio-nak Tardos Gergely.
Makro / Külgazdaság Topmilliárdosok vallottak a vagyonadóról: kiderült, mit gondolnak a jelenlegi tervezetről
Imre Lőrinc | 2026. október 12. 08:02
Laptársunk, a szintén a Klasszis Médiához tartozó Mfor.hu három, A 100 leggazdagabb című kiadványban szereplő milliárdos véleményét kérdezte az október 6-án társadalmi egyeztetésre bocsátott vagyonadó-tervezetről. Nagy Eleket és Scheer Sándort a 100 milliárd forint feletti, Bojár Gábort pedig az 50 milliárd forint feletti kategóriából érte el a portál.
Makro / Külgazdaság Eximbank-ügy: újabb cég üzent Kapitány Istvánnak
Privátbankár.hu | 2026. október 11. 17:31
Visszautasította a működésével kapcsolatos politikai összefonódásra vonatkozó feltételezéseket és vitatta a vagyonvesztésre vonatkozó kijelentéseket az Exim exportösztönző magántőkealap kezelője, a GB & Partners Kockázati Tőkealap-kezelő Zrt.
Makro / Külgazdaság Hamarosan kiderül, mennyit kerestünk augusztusban
Privátbankár.hu | 2026. október 11. 16:16
A jövő héten az augusztusi építőipari, ipari és kereseti adatokat teszi közzé a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Makro / Külgazdaság Egyre több hazai kkv számol a terhek növekedésével
Privátbankár.hu | 2026. október 11. 09:52
Egyre több vállalkozás számít a közterhek növekedésére a következő egy évben Magyarországon – derül ki a K&H Bank kis- és közepes vállalkozások bizalmi indexét vizsgáló, legfrissebb felméréséből.
Makro / Külgazdaság Megjött az IMF-jelentés: alaposan kielemezték a magyar gazdaságot, és a kormánynak is üzentek
Imre Lőrinc | 2026. október 11. 06:04
Elkészítette a Nemzetközi Valutaalap (IMF) a magyar gazdaságra vonatkozó részletes értékelését, amiben több reformintézkedést is javasol a kormánynak. Szerintük ezek a lépések a növekedés beindítása, a költségvetési egyensúly megtalálása és az euróövezethez való csatlakozás szempontjából is fontosak lennének. Az IMF legfontosabb megállapításait a kormány már eddig bejelentett intézkedéseivel és ígéreteivel is összevetettük.
Makro / Külgazdaság A szállásadók abban reménykednek, megfontolja kérésüket a kormány
Privátbankár.hu | 2026. október 10. 15:44
Szeretnék, ha egy évvel meghosszabbodna a budapesti szálláshelynyitási moratórium és ha eltörölnék a kiadható napok számának önkormányzati meghatározását.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG