3p

Az államadósság és a múlt héten végrehajtott devizakötvény kibocsátások álltak a Trend FM Reggeli monitor című adásában elhangzó beszélgetés fókuszában. A dollárban és euróban kibocsátott értékpapírokból közel 4,5 milliárd euró értében vont be forrásokat a magyar állam, ami a heves közéleti vitát is kiváltott.

Előbb kedden dollárkötvényeket, majd szerdán euró kötvényt bocsátott ki az AKK a múlt héten, amelyre reagálva a pénzügyminiszter óriási nemzetközi sikert emlegetett, míg az ellenzék az ország eladósítását rótta fel. A kérdést kollégánk, Király Béla szakmai alapon elemezte a Trend FM műsorában. Mint elmondta, az elmúlt években nominálisan folyamatosan nőtt az adósság mértéke ám a szakértők és a befektetők erre a mutatóra kevésbé figyelnek.

A piacok számára mértékadó GDP arányos államadósság ugyanakkor évekig biztatóan csökkent. A 2005-ös 60 százalék körüli értékről a 2008-as pénzügyi összeomlás után 80 százalék fölé ugrott, és 2010 elején 84 százalékon állt a mutató. Onnan viszont az alacsony költségvetési hiány és a beinduló, majd az évtized végén jelentősen gyorsuló növekedésnek köszönhetően 64 százalék alá esett 2019 végére. A folyamat viszont a koronavírus-járvány miatti gazdasági válság miatt éles fordulatot vett, és az idei első negyedévben a GDP-hez viszonyítva ismét 81 százalékra ugrott az adósság mértéke.

A második negyedévben ugyanakkor a megugró gazdasági növekedésnek köszönhetően jelentősen csökkent, hiszen 77 százalékra mérséklődött az adósság, ám már akkor sejteni lehetett, hogy ez átmeneti lehet. Ezt támasztotta alá többek között Kovács Árpád, a Költségvetési Tanács elnökének véleménye, aki azt jelezte előre, hogy az év második felében ismét nyolcvan százalékra ugorhat. Ezt azzal indokolta, hogy mind az uniós költségvetésből Magyarországnak járó források, mind az uniós helyreállítási alap (RRF) forrásai körül viták vannak. Mivel a kormány nem akarta felfüggeszteni a fejlesztéseket – már csak a választások közeledte miatt sem – ezért saját forrásokból finanszírozta az állam a pályázati pénzeket. Az ehhez szükséges összeget várhatóan állampapír-vásárlásból kell megfinanszíroznia a kormánynak, ami vissza fog hatni az államadósságra is – mondta augusztus végén Kovács Árpád.

Nem is kellett sokat várni, hiszen egy hete az ÁKK közzétette módosított finanszírozási tervét, amelyben már szerepelt, hogy maximum 4,5 milliárd euró értékű devizakötvény kibocsátására készülnek. Sőt másnap már ki is derült, hogy jelentős dollárkötvény kibocsátást hajtott végre hazánk. Szerdán pedig Varga Mihály pénzügyminiszter azt is közölte, hogy 1 milliárd euró értékben is végrehajtott az ÁKK egy kötvénykibocsátást.

Az ÁKK egyébként a célokat is megjelölte, amire a pénz kell, az alábbiakban:
1. az Európai Uniótól várható RRF (Recovery and Resilience Facility) előlegkifizetés esetleges csúszásának áthidalására,
2. egyes 2021-es évi kormányzati kiadásokra,
3. a 2022-es költségvetési hiány részben előfinanszírozására.

A mostani kötvénykibocsátás kapcsán a sajtóban jellemző cím volt a rekordmérték, hiszen a keddi dollárkötvény aukció magyar szempontból minden idők legnagyobb egynapos adósságkibocsátása volt. Ennek ellenére, ha a gazdasági növekedés a második félévben is töretlen lesz, illetve az EU-s pénzek kifizetése megindulna, akkor akár még az a látszólagos paradoxon is elképzelhető, hogy a GDP arányos adósságunk csökkent.

A teljes beszélgetés itt hallgatható meg.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság A szomszédban már energia vészforgatókönyvön dolgoznak
Privátbankár.hu | 2026. április 7. 19:27
Nicusor Dan szerint jelenleg még nincsenek ellátási problémák, azonban vészforgatókönyvvel kell készülniük egy esetleges válság kezelésére.
Makro / Külgazdaság Ha teheti, ne Szlovéniában tankoljon
Privátbankár.hu | 2026. április 7. 19:12
Kedd éjféltől emelkednek a szabályozott üzemanyagárak Szlovéniában az autópályákon és gyorsforgalmi utakon kívüli benzinkutakon – közölte kedden a környezetvédelmi, klíma- és energiaügyi minisztérium.
Makro / Külgazdaság Jó hír jött Japánból
Privátbankár.hu | 2026. április 7. 18:08
A japán gazdaság összetett teljesítményindexe emelkedett februárban, sorban a 9. hónapban, 2022 augusztusa óta a legmagasabb szintre.
Makro / Külgazdaság J. D. Vance a „brüsszeli bürokratákhoz” is szólt a sajtótájékoztatón
Privátbankár.hu | 2026. április 7. 15:29
Orbán Viktor élenjárt az energiabiztonság és az energiafüggetlenség terén, és az európai vezetőknek, akik az energiaválsággal küzdenek, csupán követniük kellett volna a magyar miniszterelnök példáját – jelentette ki kedden budapesti látogatásán J.D. Vance amerikai alelnök a Karmelita kolostorban Orbán Viktor miniszterelnökkel közösen tartott sajtótájékoztatóján.
Makro / Külgazdaság Terrorcselekmény történt Isztambulban
Privátbankár.hu | 2026. április 7. 15:08
Egy támadó meghalt, kettő pedig megsebesült egy keddi lövöldözésben az isztambuli főkonzulátusnak otthont adó toronyháznál, két rendőr könnyebb sérüléseket szenvedett – derült ki az első hivatalos jelentésből.
Makro / Külgazdaság Itt az egyik ok, ami miatt Budapestre jött J. D. Vance
Privátbankár.hu | 2026. április 7. 13:59
Kiszivárgott: hatalmas üzletre készül Budapesten Orbán Viktor és J. D. Vance.
Makro / Külgazdaság Jön az önálló Egészségügyi MI stratégia
Kormos Olga | 2026. április 7. 10:31
Magyarország 2020-ban kidolgozott első Mesterséges Intelligencia (MI) Stratégiája után készül az egészségügyi területet érintő MI Stratégia, ennek megjelenése a nyárra várható – jelentette be Kádár Magdolna, a Belügyminisztérium Egészségügyi Fejlesztéspolitikai és Ágazati Informatikai Főosztályának vezetője a Klasszis Média Longevity és Egészséggazdaság című konferenciáján.
Makro / Külgazdaság Az iráni háború világszerte elhozza a háborús inflációt
Privátbankár.hu | 2026. április 7. 06:26
A közel-keleti konfliktus a Nemzetközi Valutaalap (IMF) értékelése szerint magasabb inflációt és lassabb globális növekedést fog eredményezni – közölte hétfőn Kristalina Georgieva, az IMF vezetője.
Makro / Külgazdaság Bezuhantak a Szegeden is jelen lévő kínai autógyár eladásai
Privátbankár.hu | 2026. április 6. 14:31
Csökkentek márciusban a kínai BYD Co. és az XPeng járműeladásai az egy évvel korábbihoz képest, eközben növelte értékesítését a Li Auto és a Nio.
Makro / Külgazdaság Minimálisan csökkent a munkanélküliség az Egyesült Államokban
Privátbankár.hu | 2026. április 6. 13:01
A vártnál több munkahely jött létre az Egyesült Államokban márciusban a mezőgazdasági szektoron kívül, miközben a munkanélküliség csökkent februárhoz képest a munkaügyi minisztérium adatai szerint.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG