Az Európai Bizottság Magyarországi Képviselete kérte fel a T-TUDOK Zrt.-t, hogy a magyarországi pedagógus-ellátottságról készítsen felmérést, ami a magyar köznevelésben dolgozó pedagógusok munkaterhelésére és bérezésére is kitér. (A pedagógusok folyamatban lévő figyelmeztető sztrájkjáról is beszélt a héten egyébként Totyik Tamás, a Pedagógusok Szakszervezetének alelnöke laptársunknak, az Mfor.hu-nak, amely itt olvasható).
A felmérésben összességében mintegy 1500 pedagógus és 180 vezető vagy vezetőhelyettes, valamint 600 pedagógushallgató válaszolt az online kérdőívekre és mintegy 30 interjú készült intézményvezetők, pedagógusok és egyéb oktatási szakértők körében.
A kutatás során nyilvánvalóvá vált, hogy Magyarországon a pedagógus-ellátottságra, és az esetleges tanárhiány mértékére nehéz konkrét választ adni, mert az elérhető adatok ellentmondásosak, a területen egyszerre van jelen hiány és pazarlás.
A tankerületek eseti módon és nem transzparensen határozzák meg, hogy melyik iskolában mennyi státuszt engedélyeznek, mivel nincs erre vonatkozóan átlátható szabályozás, míg a kötelező óraszámokra, illetve a helyettesítésekre vonatkozó szabályozás igen rugalmas.
A megkérdezett intézményvezetők válaszai alapján az iskolák 43 százalékában nincs elég matematikatanár, egyharmadában nincs elég szakmai tanár, természettudományos tanár vagy tanító, egynegyedében pedig nincs elég informatika és idegennyelv tanár.
Az iskolák több, mint felében nincs státusz, pedig igény lenne, iskolapszichológusra, ifjúság és családvédelmi felelősre, szociálpedagógusra, 44 százalékában gyógypedagógiai asszisztensre, egyharmadában gyógytestnevelőre és pedagógiai asszisztensre.
Ami a pedagógusok túlterheltségét illeti, az online felmérés alapján közlekedés nélkül és a 45 perces tanórákat 60 perces órákra átszámolva átlagosan 42,48 óra a heti terhelése a beosztott pedagógusnak. Az adatfelvétel szerinti órabérrel számolva ez évi 35 milliárd forintnyi láthatatlan munka.
A heti munkaterhek átlagos mértéke mögött ugyanakkor nagyon nagy különbségek vannak. Ami igazán figyelemreméltó, az az, hogy a pedagógusi munkaterhelésnek nagyon nagy arányát adja a tanórai tanítás. Amennyiben összeadjuk a heti tanóraszámot, az önként vállalt és a munkáltató által kirótt többletórákat és az eseti helyettesítéseket, akkor átlagosan 27 óra tanórai tanítás adódik!
Az egyes területeken megjelenő pedagógushiány „kezelésére” széles eszköztárat alakítottak ki az iskolák, de ezek többsége rontja a szolgáltatás minőségét. Ide tartozik, hogy sok esetben a gyakornokot, pályakezdőt is bevetik a mély vízbe, a pedagógiai asszisztens tanít, csúcsra járatják a helyettesítést (egyre több helyen fordul elő, hogy egy óvodapedagógus vagy tanító van a csoporttal vagy osztállyal egész nap). Ez gyakran oda vezet, hogy a túlhajszolt pedagógusnak az oktatás és nevelés helyett már csak a gyerekfelügyeletre van energiája.
A hátrányos helyzetű régiókban viszont már ezek a pótmegoldások sem állnak rendelkezésre.
Az intézményvezetők online kutatás során adott válaszai alapján, míg átlagosan az intézmények több mint felében (55 százalék); addig a hátrányos helyzetű iskolák háromnegyedében van betöltetlen álláshely. A hátrányos helyzetű régiókban az országos átlagnál (30 százalék) jóval nagyobb, negyven százalék feletti fluktuációt találunk. A nem szakos óraellátottság régiónként nagy különbségeket mutat, Észak-Magyarországon az órák több mint 10 százalékát nem szakos tanár látja el, míg az online adatfelvétel alapján az országos átlag 4 százalék.
Ugyanilyen drámai különbséget találunk a hátrányos és nem hátrányos iskolák között, előbbiben az órák 13, utóbbiban csak 2 százaléka nem szakos ellátottságú. A pedagógusok túlóráit is egyenetlenül terítik. A hátrányos helyzetű tanulókat tanítók esetén 5,13, a heterogén közegben tanítók esetén 4,2, a nem hátrányos közegben tanítóknál viszont már csak 3,6 óra el nem számolt helyettesítési, felügyeleti tevékenységet találunk.
Egyre kevesebben
Hosszabb távon drámai pedagógushiányt jósol az a tény, hogy kevés fiatalt vonz a pedagóguspálya. Az elöregedés nem pusztán a jövőbeli pedagógushiány miatt jelent gondot. A KIR-statisztika alapján azok az intézmények, ahol kénytelenek nyugdíjasokat foglalkoztatni, viszonylag kevés sikerrel tudnak pályakezdőt is alkalmazni. Pályakezdőt csak kevesebb, mint ötödükben lehet találni. A KIR-statisztika és a kompetenciamérés adatainak együttes elemzése azt mutatja, hogy – míg a nagyobb tanulószám pozitívan, addig – a nagyobb arányú idősebb (és képesítés nélküli) pedagógusfoglalkoztatás negatívan jár együtt a tanulói eredményességgel.
A pedagógusképzésben végzettek valamivel több, mint harmada (37 százaléka) helyezkedett el a végzés után a szakmában. Ez az évi 1600 fő nem fogja kellőképpen ellentételezni a nyugdíjba vonulók nagy számát.
Az interjúk és online adatok azt mutatják, hogy két fő oka van annak, hogy a pályakezdők lemorzsolódnak a pályáról. Az egyik az alacsony kezdőfizetés (még a jelenlegi bérminimumot sem érné el, ha nem egészítenék ki), a másik pedig az iskolai gyakorlat negatív tapasztalatai.
A hétköznapokban megvalósuló pedagógusi munka nélkülözi azt, amitől vonzó lehetne: a kreatív értelmiségi létet. A magyar pedagógus bére a többszöri emelések után is jóval alatta marad a diplomások bérének (66 százaléka, míg az OECD-átlag 90 százalék, és a magyar pedagógusnak kell a leghosszabb ideig tanítania ahhoz, hogy elérje a csúcsot a fizetésében (40 évet, miközben az EU21-átlag 25 év).
Az oroszok megtartanák az egyezményt. 
