Az amerikai Közel-Kelet-politika évtizedeken keresztül a szaúdiak által vezetett Öböl-menti országokra, Izraelre, Egyiptomra és Törökországra támaszkodott. Barack Obama elnöksége alatt azonban megrendültek ezek a kapcsolatok és ezzel az USA képessége is, hogy kezelje a forrongó térség folyamatosan felbukkanó válságait.
Az Egyesült Államoknak aztán az orosz invázió megkezdése óta kimondottan zavarossá vált a viszonya térségbeli (valós vagy vélt) szövetségeseivel. Moszkva háborúját az ENSz-ben egyetlen arab állam sem ítélte el és csupán Izrael vezetett be – jelképesnek tekinthető – szankciókat. Az a tény, hogy a térségbeli amerikai szövetségesek nem vezetnek be szankciókat, az egyrészt mutatja Moszkva növekvő befolyását a Közel-Keleten, másrészt megerősíti azt az érzést, hogy Washingtonnak viszont egyre gyengül a befolyása.
Az amerikai-szaúdi viszony
A kétoldalú kapcsolat 2015-ben kezdett el érezhetően romlani, amikor az iráni nukleáris megállapodás (JCPOA) riadalmat váltott ki Rijádban, miközben az ugyanazon évben megindított szaúdi beavatkozás Jemenben csak elhanyagolható szintű amerikai támogatással járt. Donald Trump első külföldi útja Rijádba vezetett, de Biden már az elnökválasztási kampányában is keményen támadta, és „páriának” nevezte a szaúdiakat.
Biden aztán már elnökként tavaly levette az Irán által támogatott jemeni húszikat az amerikai, terrorista szervezeteket felsoroló listáról. Mi több, Biden elkezdte visszavágni az amerikai katonai jelenlétet a térségben, haragot váltva ki a szaúdi uralkodó körökben.
Az Arab-öböl aggodalmai
Tavaly több, mint 300 húszi drón és rakéta csapódott be szaúdi területre és az utóbbi időszakban az ilyen támadások megszaporodtak az Egyesült Arab Emirátusok ellen is. Az Öböl-menti országok úgy érzik, hogy az USA már nem tudja eléggé garantálni biztonságukat, ezért diverzifikálni kezdték biztonsági kapcsolataikat.
Múlt augusztusban Rijád és Moszkva katonai együttműködési megállapodást kötött. Az Emirátusok 80 francia Rafale vadászgépet és helikoptert vásároltak múlt decemberben, rá egy hónapra pedig több milliárd dollárért szereztek be dél-koreai légvédelmi rendszereket. Mindennek tetejébe a múlt hónapban a szaúdi és a katari vezetés kritizálta a Nyugatot, amiért minden figyelmét az orosz-ukrán háborúnak szenteli, miközben a közel-keleti válságokat félvállról veszi.
Amerika viszonya Izraellel és Egyiptommal
Az USA és Izrael viszonya nem harmonikus, amint Washington igyekszik újjáéleszteni az iráni atomalkut, egyben gyakran kritizálja az izraeli telepesek expanziós terveit Ciszjordániában. Moszkva jelentős iráni és szíriai befolyása miatt Izrael csak nagyon óvatosan kritizálja Putyint, hiszen bármikor szüksége lehet az orosz támogatásra Teheránnal és Damaszkusszal kapcsolatban.
Ez egyiptomi rezsim elégedetlenséggel konstatálta, hogy januárban Washington emberjogi problémákra hivatkozva 130 millió dollárral visszavágta katonai segélyét Kairónak. 2014 óta egyébként is egyre erősebbek az egyiptomi-orosz katonai és energetikai kapcsolatok.
Washington és Ankara kapcsolata
A török elnök képtelen volt találkozót kiharcolni Biden elnökkel az két héttel ezelőtti NATO csúcson. Ennek oka, hogy Ankara nem hajlandó megszabadulni az orosz Sz-400-as légvédelmi rakétarendszerétől – holott emiatt a Pentagon már kirakta a törökök szűrét az F-35-ös programból is. Törökország egyébként jelenleg tárgyalásban áll az Egyesült Államokkal az F-16-os vadászgép flottájának megújításával kapcsolatban. Ankara ellenzi a Moszkva elleni szankciókat és felszólította a Nyugatot, hogy ne szigeteljék el Oroszországot, és inkább törekedjenek a párbeszédre az orosz-ukrán konfliktus megoldásaként is.
Szintén szálka a Nyugat szemében, hogy Törökország egyre inkább a szankciók elől menekülő oligarchák menedékévé válik. Közülük a legprominensebb az 55 éves Roman Abramovics, akit a hó elején az Egyesült Királyság és az EU vett szankciós listára és jelenleg két, összesen 13,6 milliárd dollár értékű jachtjával a török kikötőkben horgonyoz.
A vezető devizákkal szemben nagy amplitúdóval mozgott a hazai fizetőeszköz, de volt egy pont, amikor mindegyikhez olcsón lehetett hozzájutni. 
