Az olasz politika mindig a politikai innováció élén járt. A legjobb példa erre a fasiszta rendszer, amit aztán sokkal kíméletlenebb formában lemásoltak a németek, puhább változatban, pedig az argentinok. A 86 éves korában elhunyt Silvio Berlusconi volt miniszterelnök a megszokott politikusi viselkedést felrúgó stílusával 1994 és 2011 között tudott hatalmon maradni Olaszországban.
Donald Trump volt amerikai elnök vagy Boris Johnson volt brit miniszterelnök már csak másolták, amit ő létrehozott – véli Tobias Jones, a Foreign Policy publicistája. Berlusconi karrierjének egyik titka, hogy kiválóan tudta magát áldozatnak, mártírnak beállítani. Millió bírósági eljárás indult ellene, amik így csak erősítették befolyását.
Ez azért sikerülhetett, mert – akárcsak a jó kereskedő – pontosan tudta, mire vágynak a fogyasztói. Ez esetben arra, hogy valaki megtestesítse az olasz átlagembernek azt az érzését, hogy az olasz nemzet sokkal többet szenvedett, mint más nemzetek. Azt az érzését, hogy ma is szenved a túl magas adóktól, a bürokráciától, a szervezett bűnözéstől, az igazságszolgáltatás tehetlenkedésétől és az sok évszázadon át tartó gyarmatosítás következményeitől.
Már Trump és Johnson feltűnése előtt ráérzett arra, hogy a társdalom egy része úgy véli, félrelökték, becsapták. Főként fehér férfiakról van szó, akik úgy érezték, a feminizmus, a multikulturalizmus, a kisebbségi mozgalmak mind összeesküdtek ellene annak érdekében, hogy megfosszák korábbi társalmi pozíciójától.
Rájátszott a kisember félelmeire és előítéleteire, amivel eladta magát. Eközben annak az gazdag elitnek a tagja volt, amelyet a választók hibáztattak a bajaikért. Elsőként jött rá, hogy a modern demokráciában már nem domináns érték a keresztény moralitás, a tisztesség és a feddhetetlenség. A vulgáris beszéd több szavazatot hozhat, mint a felvilágosult párbeszéd.
Ez mintha éppen ellentéte lenne a kereskedelmi reklámoknak. Azok mindig boldog embereket mutatnak az eladni kívánt áru mellett, mert a reklámszakemberek tudják, hogy a boldogság az, amire az emberek mindenekfelett vágynak. A reklámok a pozitív vágyakra bazíroznak, míg a populista politika az emberek tehetetlen dühére.
Berlusconi abban a korszakban volt hatalmon, a mikor az internet zabolátlan világában végérvényesen összemosódtak a tények és a hamisságok. A gonzó újságírás, ami összekeveri a törekvést a valóság bemutatására a privát véleménnyel, gonzó politikát szült. Ezt aztán Johnson és Trump másolta le nem kis sikerrel.
Eladták magukat a fogyasztóközönségnek, amely pontosan arra a kiszolgálásra vágyott, amit kínáltak.
Sok a lemondás. 
