5p

A geopolitika felforgatja a piacokat – készüljön fel időben, kerülje el a bukást!
Fedezze fel, hogyan hat a világrend változása az Ön pénzügyeire!

Klasszis Befektetői Klub

2026. január 27., Budapest

Ne maradjon le – jelentkezzen most! >>

Fiatalon éjszakai bárokban énekelt, később az üzletben és a politikában is a csúcsra ért. Egyszerre volt médiamágnás és miniszterelnök, vitatott botrányhős és sikeres pártvezér. Lehetett szeretni vagy nem szeretni, de személye évtizedekig meghatározta az olasz politikát.

86 éves korában, a milánói San Raffaele kórházban elhunyt Silvio Berlusconi. A volt olasz miniszterelnök krónikus myeloid leukémiában szenvedett, az ezzel összefüggő tüdőfertőzése miatt már hat hétig kezelték ebben a kórházban idén tavasszal. Legutóbb múlt pénteken szállították be az egészségügyi intézménybe.

Egészségi állapota az elmúlt években romlott meg: 2016-ban szívműtétje volt, 2020-ban pedig elkapta a koronavírust, ami után szintén több alkalommal kórházba kényszerült.

Változatos életet élt, számos területen ért el komoly sikereket, számos alkalommal sikerült visszaküzdenie magát a hatalomba, és évtizedekig Olaszország egyik meghatározó arca volt. Politikai és üzleti pályáját ugyanakkor számtalan botrány kísérte.

Sokan szerették, sokan viszolyogtak tőle. De kikerülni nem lehetett. Silvio Berlusconi 2018 márciusában. Fotó: EPA/ANGELO CARCONI
Sokan szerették, sokan viszolyogtak tőle. De kikerülni nem lehetett. Silvio Berlusconi 2018 márciusában. Fotó: EPA/ANGELO CARCONI

Még a II. világháború előtt, 1936-ban született Milánóban középosztálybeli családban. Karrierje kezdetén éjszakai bárokban és tengerjáró luxushajókon énekelt. A 70-es évek végén kezdte el felépíteni Fininvest nevű médiabirodalmát, amely eleinte amerikai showműsorokat importált Olaszországba. Idővel az ország egyik legnagyobb médiamágnásává nőtte ki magát.  

Pénz, hatalom, botrányok

A BBC összefoglalója szerint a politikába a 90-es években lépett be. 1993-ban megalakította a jobboldali-populista Forza Italiát, egy évvel később pedig már meg is nyerte a választásokat, és Olaszország miniszterelnöke lett. Első kormányfői periódusa ugyanakkor nem tartott soká, mivel 1996-ban legyőzte őt a Romano Prodi vezette baloldal.

2001-ben ugyanakkor ismét megnyerte a választásokat a Forza Italiával, és 2006-ig kormányozta a dél-európai országot –  az ekkori kabinet volt a leghosszabb ideig regnáló olasz kormány a II. világháború óta.

Eközben számos ügyben – sikkasztás, adócsalás, mérleghamisítás, kísérlet bíró megvesztegetésére – emeltek ellene vádat. Néhány esetben felmentették (például 2004-ben a korrupciós vádak alól) , néhány esetben elítélték.

2006-ban ismét kiesett a hatalomból, miután ismét elveszítette a választást Romano Prodival szemben. Ezt követően átalakította és átnevezte pártját. 2008-ban újra magához ragadta a hatalmat, amit 2011-ig sikerült megtartania. Összesen négy kormányt vezetett.

2012-ben adócsalás miatt elítélték, ezért 2019-ig nem vállalhatott volna politikai tisztséget. 2018-ban egy olasz bíróság ugyanakkor eltörölte ezt a tilalmat, így 2019-ben képviselői helyet szerzett az Európai Parlamentben. 2022-ben pedig visszatért az olasz szenátusba, pártja, a Forza Italia pedig ismét hatalomba került a Meloni-kormány részeként.

Silvio Berlusconi nemcsak a politikában, hanem az üzleti életben is sikeresen hódított meg csúcsokat.

A Forbes legutóbb 6,9 milliárd dollárra becsülte vagyonát, amivel a harmadik helyen állt a leggazdagabb olaszok listáján. Érdekeltségei voltak média- és kiadócégekben, valamint a bankszektorban.    

Szoros kapcsolat fűzte a futball világához is: 1986 és 2017 között a hétszeres BEK- és Bajnokok Ligája-győztes A.C. Milan, 2018 óta pedig az A.C. Monza tulajdonosa volt. A Milanban lévő részesedését 2017 júniusában 630 millió dollárért adta el kínai befektetőknek.

Kétszer házasodott, öt gyermeket hagyott hátra. Pályáját szexbotrányok kísérték: "unga-bunga" szexpartik szervezésével és azzal vádolták meg, hogy egy 17 éves prostituáltnak fizetett szexuális szolgáltatásért. Berlusconi hazugságnak nevezte a vádakat. 2013-ben egy bíróság elítélte, 2014-ben ugyanakkor fellebbezése után felmentették.

Vitatott örökség

Silvio Berlusconi megosztó személyiség volt. Sokan úgy gondolták, hogy nem méltó a hatalomra, az üzlet és a politika korrupt összefonódását látták benne. Hívei viszont dicsőítették, és egy politikai lejáratókampány részének tartották az ellene felhozott vádakat.

Guido Crosetto olasz védelmi miniszter azt mondta, hogy „halálával egy korszak véget ért”, és „hatalmas üresség” marad utána.  „Nagyon szerettem őt” – tette hozzá. Giorgia Meloni olasz miniszterelnök „harcosként” emlékezett meg Berlusconiról, aki szerinte „Olaszország történetének egyik legbefolyásosabb férfija” marad.

Orbán Viktor miniszterelnök közös képet posztolt Facebook-oldalára, amely mellé azt írta: „Elment a nagy harcos”.

Carlo Ancelotti, az AC Milan egykori játékosa és vezetőedzője, egyben a Real Madrid jelenlegi vezetőedzője úgy emlékezett rá, mint egy lojális, intelligens és őszinte emberre. Matteo Renzi baloldali politikus, aki 2014 és 2016 között volt Olaszország miniszterelnöke, pedig a Twitteren azt írta:

„Silvio Berlusconi történelmet írt ebben az országban. Sokan szerették, sokan utálták: mindenkinek el kell ismernie, hogy példa nélküli befolyása volt a politikai, de a gazdasági, a sport- és a televíziós életre is.”           

Halálával mindenesetre valóban lezárul egy korszak Olaszországban. Öröksége komplex és vitatott, és valószínűleg sokáig az is fog maradni.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Kínából rendel? Akkor készüljön, vége a jó világnak!
Privátbankár.hu | 2026. január 20. 09:46
A vásárlók, a webshopok és a logisztikai cégek is meg fogják érezni az új uniós szabályozást.
Makro / Külgazdaság Tételes beszámoló helyett már csak nyilatkozatot kér a kormány a pénzért cserébe
Privátbankár.hu | 2026. január 20. 09:04
Bizonyos támogatások esetén elég lesz ezzel igazolni, hogy jól költötték el az állam pénzét.
Makro / Külgazdaság Ilyet még soha nem láttak Japánban – főhet a kormány feje
Privátbankár.hu | 2026. január 20. 08:47
Amióta léteznek ilyenek, azóta nem volt ilyen magas a húszéves államkötvények hozama.
Makro / Külgazdaság Aggódhat a kormány egy újabb közvélemény-kutatás eredménye miatt
Privátbankár.hu | 2026. január 20. 08:34
A Fidesz-szavazók egy jó része is úgy érzi, hogy rosszabbul él, mint négy éve. A bizonytalanok körében pedig elsöprő többségnek megy rosszabbul a sora.
Makro / Külgazdaság Jókora gyomrost kap januárban Vlagyimir Putyin rendszere
Privátbankár.hu | 2026. január 20. 07:14
Közel felére esik vissza a háborút is finanszírozó bevételi forrás.
Makro / Külgazdaság Felmentik a Nemzetgazdasági Minisztérium helyettes államtitkárát
Privátbankár.hu | 2026. január 20. 06:58
Dr. Darnai Ferenc már az elődminisztériumban is ugyanezt a pozíciót töltötte be.
Makro / Külgazdaság Putyin erre az adatra elégedetten csettinthet
Privátbankár.hu | 2026. január 19. 19:33
Lassult a fogyasztói árak emelkedése.
Makro / Külgazdaság Egyre félelmetesebb tempóban gazdagodnak a leggazdagabbak
Privátbankár.hu | 2026. január 19. 17:14
A növekedés üteme meredek.
Makro / Külgazdaság Elszegényednek a nyugdíjasok, a 13. és 14. havi nyugdíj csak sebtapasz a problémára
Privátbankár.hu | 2026. január 19. 15:04
Hiába emelik az infláció mértékével a nyugdíjakat, sőt kapnak az idősek 13. és 14. havi járadékot, egyre jobban leszakad a nyugdíjak értéke a fizetésekhez képest – erről beszélt főmunkatársunk, Herman Bernadett a Trend FM hétfői adásában. 
Makro / Külgazdaság Jobb éve lehet a gazdaságnak, mint várták?
Privátbankár.hu | 2026. január 19. 14:17
Az IMF szerint igen.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG