3p

Február 28-ig írhatják alá az egészségügyi dolgozók az új, úgynevezett szolgálati munkaszerződést. A jelenlegi szabályozás szerint az 2021. március 1-jétől lép érvénybe, így annak, aki nem írja alá a szerződést, a hónap végén automatikusan megszűnik a munkaviszonya. A Társaság a Szabadságjogokért Jogvédő Civil Szervezet (TASZ) összeszedett szinte mindent, amire az egészségügyi dolgozóknak figyelniük kell, ha nem szeretnének pórul járni.

A TASZ azt szeretné, ha az egészségügyi dolgozók - akik a koronavírus-járvány miatt szinte egy éve megfeszített tempóban dolgoznak, miközben még az egészségügyet is átalakítják a fejük felett - ne passzív résztvevői legyenek a megállapodásnak, hanem aktívan vegyenek részt annak alakításában.

A honlapjukon található okosító anyagukkal arra szeretnék felhívni a figyelmet, hogy a dolgozók nem kötelesek bármit elfogadni, amit a munkáltató javasol.

Fotónk illusztráció. Forrás: Depositphotos
Fotónk illusztráció. Forrás: Depositphotos

A TASZ összeszedte a leggyakrabban felmerülő kérdéseket, melyekkel az egészségügyi dolgozók szembesülhetnek február utolsó hetében, amikor mindenképpen dönteniük kell. A szerződéskötésre, a munkavégzésre, a szabadságolásra, a kirendelésre, a felmondásra és a felmondási tilalomra vonatkozó leggyakrabban felmerülő felvetésekre kapnak érdemleges feleleteket az érintettek, mégpedig átláthatóan, pontokba szedve. 

Többek között olyan egyszerűnek tűnő, mégis magyarázatra szoruló kérdésekre kapnak válaszokat, mint hogy:

  • A kapott munkaszerződést teljes egészében alá kell-e írniuk, vagy sem?
  • Pontosan kikre is vonatkozik az új jogviszony (szakgyógyszerészekre, orvosi egyetemen dolgozókra is)?
  • Mi vonatkozik a nyugdíjas korú munkavállalókra?
  • Kötelező-e külön szerződést kötni, vagy automatikusan átalakul a jogviszony?
  • Mi történik, ha nem írja alá valaki a szerződést?
  • Jár-e végkielégítés, ha valaki nem írja alá az új munkaszerződést?
  • Választani kell-e az állami és a magánszektor között, vagy mindkettőben is lehet dolgozni?
  • Megtiltják-e a másodállásokat? Ha nem, akkor ki engedélyezi és hogyan?
  • Lesz-e próbaidő az új munkaszerződés aláírása után?
  • Kit lehet kirendelni és mennyi időre?
  • Lehetséges-e most felmondani?

A civil szervezet azt is ajánlja, hogy ha van rá lehetőség, a dolgozók továbbra se egyénileg egyeztessenek a munkáltatóval, mert a közös fellépés eredményesebb. Érdemes megkeresniük a szakszervezetet, az üzemi tanácsot, az üzemi megbízottat (közalkalmazotti tanácsot, közalkalmazotti képviselőt), nekik kifejezett feladatuk, hogy a dolgozók érdekeit képviseljék.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Lenyűgöző videó került elő Varga Judit, Rogán Antal és Gulyás Gergely közös múltjából
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 12:48
Magyar Péter vádjainak fényében a szereplők minden egyes arcrándulása egészen új értelmezést nyer.
Makro / Külgazdaság Valamit már mondott az ügyészségnek Varga Judit - kihallgatták a hangfelvétel ügyében
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 10:56
Elárulta az ügyészség, hogy berendelték a volt igazságügyminisztert a Magyar Péter vádjai kapcsán indult eljárás során.
Makro / Külgazdaság Hszi Csin-ping nem hagyja magát
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 09:06
És a kínai fejlődést sem engedi megállítani. Erről is beszélt a kínai vezető a holland miniszterelnökkel történt találkozója után.
Makro / Külgazdaság Végre egy jó hírt is kapott Orbán Viktor, itt vannak a friss adatok
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 08:30
A bruttó átlagbér már 600 ezer forint felett jár, 14,6 százalékos növekedéssel.
Makro / Külgazdaság Kitalálja, milyen nevek nem hangzottak el Varga Judit közel kétórás interjújában?
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 07:16
Sokat beszélt, de a lényegről kevesett mondott a volt miniszter.
Makro / Külgazdaság Orbán Viktor váratlanul felhívta Szijjártó Pétert, miközben interjút készítettünk a külügyminiszterrel
Csabai Károly - Wéber Balázs | 2024. március 27. 16:22
Nagyinterjút adott a Privátbankárnak a külgazdasági és külügyminiszter.
Makro / Külgazdaság Ilyet is ritkán látni a benzinkutakon!
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 15:50
Az egyik drágul, a másik olcsóbb lesz.
Makro / Külgazdaság Hasít a svéd H&M ruházati cégóriás
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 15:20
Megugrott a svéd Hennes & Mauritz AB (H&M), a világ második legnagyobb divatáru-kiskereskedelmi láncának profitja a február végével záródott negyedévben.
Makro / Külgazdaság Ez történne, ha nálunk is euró lenne
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 13:27
Márciusban javult, három havi csúcsot ért el a gazdasági hangulatindex mind az EU-ban, mind az euróövezetben, a foglalkoztatási kilátások mutatószáma pedig magas szinten stabilan tartotta magát az Európai Bizottság Gazdasági és Pénzügyi Főigazgatósága (DG ECFIN) szerdai jelentése szerint.
Makro / Külgazdaság Bécs? Budapest? Vagy Bukarest? Érdekes rangsor készült
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 11:12
A világ nagyvárosai éles versenyt vívnak azért, hogy magukhoz vonzzák a kezdő vállalkozásokat, amelyek nagyra nőve országaik gazdaságának jelentős szereplői és nem mellesleg adóalanyai lehetnek.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG