2p

125 éve mérjük az időjárást. Az év első kilenc hónapjában még soha nem hullott olyan kevés csapadék Magyarországon, mint 2026-ban.
Van vízstratégiánk a következő évtizedekre?

Ne csak olvasson a problémáról – legyen ott, ahol a megoldásokról beszélünk!

Klasszis Fenntarthatóság 2026 Konferencia
2026. november 5.

Jelentkezzen most >>

Steve Bannon, az amerikai elnök stratégiai főtanácsadója szerint az észak-koreai fenyegetésre nem létezhet katonai válasz.

Amíg valaki meg nem oldja nekem az egyenletnek azt a felét, miszerint ha háború lesz, akkor Szöul tízmillió lakosa hagyományos fegyverektől meghal az első 30 percben, addig nincs miről beszélni - jelentette ki.

Bannon a The American Prospect című, negyedévente megjelenő liberális magazin alapító-főszerkesztőjével beszélgetve fejtette ki álláspontját, amelyet a folyóirat szerdán este tett közzé internetes portálján.

Jó lenne a megállapodás, csak éppen teljesen irreális

Szerinte talán lehetne valamilyen megállapodást kötni Kínával, és ez alapján Peking érhetné el, hogy befagyasszák az észak-koreai nukleáris programot, és a befagyasztást folyamatosan ellenőriznék. Ebben az esetben az Egyesült Államok kivonhatná csapatait a Koreai-félszigetről.

De ennek a megállapodásnak az esélye nagyon halvány, tekintve, hogy Kína nem fog sokkal több követ megmozgatni Észak-Koreával kapcsolatban, mint eddig, és a megsemmisüléssel való kölcsönös fenyegetettség logikája kényszerít önmérsékletre minden felet.

Durva ellentétek a Fehér Házban is

Donald Trump stratégiai főtanácsadója szerint az Egyesült Államok kereskedelmi háborúban áll Pekinggel, és agresszív kereskedelempolitikai lépéséket jósolt, ámbár nem fejtette ki ezek mibenlétét. Egyikünké lesz a hegemónia az elkövetkező 25-30 évben, és ha mi az eddigi utat követjük, akkor az övék lesz - mondta.

Álláspontja szerint a Kínával folytatott gazdasági háborún áll vagy bukik minden, és az amerikai kormánynak mániákusan erre kell összpontosítania. De lenyomjuk őket - szögezte le -, különben ők taposnak el bennünket - mondta, bár elismerte, hogy ezt az álláspontját a Fehér Házban nem osztják, sőt az Országos Gazdasági Tanács igazgatója, Gary Cohn kifejezetten ellenzi a nézeteit. Napi csatákat kell folytatnom, ott van a pénzügyminiszter és Gary Cohn és a Goldman Sachs lobbistái - mondta.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Annyit lógtunk a neten, hogy a tőzsdei cégen is meglátszik
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 18:49
Közzétettel harmadik negyedéves jelentését a Magyar Telekom.
Makro / Külgazdaság Donald Trump kezében két bunkósbot maradt – Magyarországra is hat az amerikai félidős választás
Imre Lőrinc | 2026. november 4. 18:28
Miután a Tisza-kormány kipipálta a házi feladatait a hosszú távú gazdasági és költségvetési pálya kijelölésével kapcsolatban, a befektetői figyelem ismét a globális folyamatokra irányulhat a magyar eszközök viszonylatában is. Az amerikai félidős választás hosszabb távon két nagyon fontos kérdést vet fel a piacokon: mi lesz az egyre inkább a túlkapás jeleit mutató mesterségesintelligencia-lázzal, valamint a hosszú lejáratú állampapírhozamok alakulásával? Ezek a forint és a magyar konvergenciapálya szempontjából sem lényegtelen dilemmák.
Makro / Külgazdaság Lehet-e több célt is teljesíteni az új költségvetéssel?
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 15:53
Főszerkesztőnk, Csabai Károly a Radiocafé Millásreggeli című műsorának vendége volt.
Makro / Külgazdaság Megérkezett az Eurostat várva várt adata
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 15:13
Ekkora volt az infláció az euróövezetben.
Makro / Külgazdaság A válás, szakítás is gondot okozhat a Wekerle Plusznál
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 14:41
Nagyon nem mindegy, hogy a Wekerle Pluszt felvevő pár házastárs vagy élettárs, de szétválnak az útjaik.
Makro / Külgazdaság Ennyit romlott az euró értéke a sógoroknál
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 14:05
Ausztriában az energiaárak emelkedése okozza a legnagyobb fejfájást.
Makro / Külgazdaság Kilőtt a hitelkihelyezés az Ersténél
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 13:54
Így teljesített a nagybank az év első kilenc hónapjában.
Makro / Külgazdaság Fontos döntésre készülnek Londonban
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 13:24
Kiderült, mire számít az Amundi.
Makro / Külgazdaság Az uniós pénzek megelőlegezése helyez nyomást a költségvetésre
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 11:20
A Pénzügyminisztérium közlése szerint októberben további 200 milliárd forinttal emelkedett az államháztartási hiány.
Makro / Külgazdaság Már nem is meglepetés, hogy szárnyal a magyar ipar?
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 08:30
A növekedés elsősorban a járműgyártásnak köszönhető a KSH adatai szerint.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG