Mi értelme?
Az első kérdés az, hogy tulajdonképpen mi volt az értelme, mit akart elérni ez a példátlan program. Végülis egy elég kockázatos dologról van szó: az Európai Központi Bank a meglévő pénzmennyiség mellé elkezd fedezetlen pénzt teremteni, ez esetben elektronikus formában, és abból utána értékpapírokat vásárol, elsősorban az eurózóna tagországainak államkötvényeit, de akár vállalati kötvényeket is.
A cél ezzel az, hogy több pénz legyen a cégeknél arra, hogy fejlesszenek, növeljék termelésüket, és így élénkítsék a gazdaságot. Csakhogy ezen a módon elég nehéz ezt elérni, hisz a pénz így nem közvetlenül az érintett cégekhez kerül, hanem azokhoz a befektetőkhöz, akik addig meglévő kötvényeiket így jobb áron el tudják adni, mondhatni rásózzák az EKB-re.
A cél
A kívánt hatás így azért jelentkezhet közvetett módon: az értékpapírokra jelentkező extra, fedezetlen kereslet miatt azok ára emelkedik, így hozamuk csökken, ezáltal az átlagos kamatszint is csökken, és elvileg így a bankoktól felvehető hitelek is olcsóbbak lesznek a cégek számára, vagy olcsóbban bocsáthatnak ki kötvényt fejlesztési célokra.
Ezt a hatást viszont tompítja, hogy a program kezdetén már eleve meglehetősen alacsonyak voltak a kamatok és a hozamok, így aki akart, addig is jó feltétellel vehetett fel hitelt. A vállalatok hitelfelvételi kedve ezért sokkal inkább függ attól, hogy azt hasznos, megtérülő célra tudják-e fordítani. Ezt pedig ilyen módon nem lehet erőltetni: vagy tudnak fejleszteni, újítani a cégek, vagy nem.
Mellékhatás
Egy közvetett hatás még lehetséges: a fedezetlen pénz megjelenhet a lakosságnál, és növelni kezdi a fogyasztást, kereslet jelentkezik, és egy kis inflációval együtt megnőnek a cégek értékesítési lehetőségei. Ez az a hatás, ami más körülmények között veszélyes szokott lenni: a fedezetlen pénznyomtatás gyakran inflációs spirált indít el.
Talán a leghíresebb ezek a közül a mi 1946-os esetünk, amikor az állam tudatosan értéktelenítette el annyira a pénzt, hogy a végén a forgalomban lévő teljes pénzmennyiség kevesebbet érjen, mint a bevezetni kívánt új pénznem, a forint egyetlen egysége. Ilyen veszély persze az eurózóna esetében nem merül fel, hisz gondosan tanulmányozzák a folyamatot, és ha valami félresiklást észlelnek, gyorsan közbe tudnak lépni.
Lufit fújnak, de azt is hiába
Ugyanakkor azonban a kívánt hatás elérése is roppant nehéz, mert ugyan a központi bank kitalálhatja, hol szeretné látni a pénz hatását, annak tényleges útjára azonban nincs befolyása. Ilyen módon a forgalomba került pénz, miután a kötvényeladóknál jelenik meg, leginkább újabb befektetési lehetőséget keres. Miután jórészt befektetőkről, alapkezelőkről van szó, ők megnézik, mit vehetnének helyette, és leginkább a részvénypiacot választják ilyenkor. Látszik is, hogy tavaly már a program bejelentésének hatására elszálltak a tőzsdék, és a folyamat az év közepéig tartott, vagyis boldog-boldogtalan bezsákolt. Meg is teltek olyannyira, hogy az újabb érkező pénzek már nem tudták fenntartani a piacokat, azok most sokkal lejjebb vannak, mint a tavalyi év közepi csúcsokon.
Ami az inflációt illeti, abban sincs elmozdulás, sőt, mondhatjuk nincs is infláció. A kamatszint valóban csökkent, de eleve igen alacsonyról még alacsonyabb értékekre, esetenként a negatív tartományba. A gazdaság pedig elsősorban a jórészt eurózónán kívüli kelet-közép-európai országokban növekszik, teljesen érthetően, hisz itt jóval alacsonyabb szintről lehet felzárkózni.
Leértékelési verseny
Volt még egy célja a programnak: hogy a rendszerbe kerülő extra pénz gyengítse az eurót, így élénkítse a zóna exportját. Nos, ez is csak rövid ideig működött, még a program elindítása előtt, azóta nem volt lényeges változás a dollárhoz képest. Nem is lehet, amikor sokan bekapcsolódnak ebbe a versenybe hasonló meggondolásból.
Mindezek alapján azt mondhatjuk, hogy ez az egész program alapvetően szerény hatású. Közvetlenül ugyan kárt sem okoz, azonban a lélektani hatása jelentős: olyan érzetet kelt, mintha súlyos gazdasági válság lenne, pedig erről szó sincs. Ez azért káros, mert ha tényleg lesz valamilyen gond, nem marad eszköz, hisz most ellövik a puskaport.
Mindennek fényében a mai döntés a program kibővítéséről értelmetlennek és kapkodásnak tűnik. A politikusoknak nehéz elfogadni, hogy a gazdag országok már csak lassan növekedhetnek, nem érhetnek az égig, most a világ többi része növekszik gyorsan.
A német kormány alaposan megvizsgálja a Nemzetközi Büntetőbíróság elfogatóparancsát, amelyet Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök és volt védelmi főnöke ellen adott, de nem tesz további lépéseket addig, amíg ők nemterveznek németországi látogatást. 
