3p
Jól működik a napenergia az áramtermelésben, főleg ahol kegyes az időjárás, és ezt lehetővé teszi. Az egyik ilyen ország Chile, ahol 2013 óta úgy felfuttatták a napenergiás áramtermelést, hogy egyes helyeken még az ingyenáram is előállt, egész komoly, több hónapos időszakra. Ez aztán a rezsicsökkentés.

Chilében az ország egyes részein áprilisig 113 napon keresztül volt ingyenáram, vagyis lényegében folyamatosan. A tavalyi év sem volt rossz, összesen 192 nappal, ezt most idén sikerül vastagon túlteljesíteni. A lakosságnak természetesen igen örvendetes egy ilyen csinos rezsicsökkentés, ugyanakkor az erőművek üzemeltetői maguk alatt vannak, hisz nincs bevétel.

Hiányos hálózat

Chile energiaigénye folyamatosan növekedett, egyrészt a bányászat bővülése, másrészt az ettől függetlenül is erős gazdasági növekedés miatt. Ezért telepítettek sok naperőművet, vagy inkább napenergia farmot az elmúlt években. Sokat közülük a bányászati központok köré telepítették, és most, hogy csökkent a réz iránti kereslet, a bányák kevesebb áramot fogyasztanak. Azokon a részeken, ahol nincsenek bekapcsolva a naperőművek az országos hálózatba, csak helyben tudják felhasználni a keletkezett áramot, így állhat elő, hogy a túlkínálat miatt az adott régióban 0-ra esik az áram ára.

Ez persze a naperőművel telepítőit is megviseli, hisz így nem látják értelmét a további fejlesztéseknek. A probléma ugyanakkor kezelhető lenne azáltal, ha az ország villamoshálózatát egységesítenék és kiterjesztenék. Most van egy központi és egy északi hálózat, melyek nincsenek összekapcsolva egymással, és vannak területek, melyek egyikhez sem csatlakoznak (ne felejtsük el, hogy egy több ezer kilométer hosszú, keskeny országról van szó).

Összekötik

A kormány már dolgozik egy 3000 kilométeres vezetéken, amely 2017-re összekötné a két nagy hálózatot, és egy 750 kilométeres másikat, amely a bányavidékeket kapcsolja a fő hálózatokhoz. Így megszűnnének a túlkínálati pontok, ezzel persze az ingyenáram is, viszont a napenergia így egyenletesen eloszlatva kerülne a rendszerbe, összességében csökkentve az árat az országban.

Ingyenebéd tartósan nincs, a naperőműveket is meg kell építeni és fenn kell őket tartani, a hálózat költségeit is állni kell a fogyasztóknak, de ha nagy a megújulók aránya, összességében kedvező az ár. Nevezhetjük ezt fenntartható rezsicsökkentésnek.

Gyorsan bővül

A napenergia kapacitás az országban 2013 óta megnégyszereződött, elérte a 770 megawattot. Idén a Bloomberg információi szerint már 1400 megawatt, azaz 1,4 gigawatt áll üzembe. A nagyfeszültségű hálózat fejlesztése elengedhetetlen, hogy az új források bevonhatók legyenek az energiarendszerbe, különben a fejlesztők leállnának. Mindazonáltal, ha ezeket a problémákat sikerül megoldani, addig növekedhetnek a kapacitások, amíg az ország áramfelhasználásának nagy részét már a megújulók adják.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Döntöttek Varga Mihályék, ismét változik az alapkamat
Privátbankár.hu | 2026. július 21. 14:01
Ahogy azt Varga Mihály jegybankelnök az előző, június 23-i kamatdöntő ülésen is jelezte, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) monetáris tanácsa júliusban is 25 bázisponttal csökkentette az alapkamatot.
Makro / Külgazdaság Kicsattannak a német gazdasági szereplők
Privátbankár.hu | 2026. július 21. 12:59
Rég nem voltak ennyire optimisták a meghatározó német gazdasági szereplők.
Makro / Külgazdaság Elsőre lehetetlen küldetésnek tűnik, de van, ami reményt adhat Kármán Andráséknak
Imre Lőrinc | 2026. július 21. 10:57
A költségvetési szabályok megsértése miatt már két éve van folyamatban túlzottdeficit-eljárás a magyar kormánnyal szemben, habár ennek a megszüntetése alapkövetelmény lenne az euró bevezetéséhez. A számok alapján egyelőre ez inkább csak vágyálomnak tűnik, de jó hír, hogy az Európai Bizottság inkább a tendenciára kíváncsi.
Makro / Külgazdaság Újabb gigászi hitelösszeg folyhat be Zelenszkijéknek
Privátbankár.hu | 2026. július 21. 10:42
Már meg is született erről a döntés az érintett nemzetközi szervezetnél.
Makro / Külgazdaság Véget ért a foci-vb, máris rátámad Trump az északi szomszédjára
Privátbankár.hu | 2026. július 21. 08:53
Vaskos vámot vetne ki Kanadára, akikkel közösen rendezték a vasárnap lezárult foci-világbajnokságot.
Makro / Külgazdaság Méregdrágává vált a benzin Amerikában
Privátbankár.hu | 2026. július 21. 06:37
Nagyon fáj az amerikaiak pénztárcájának is a további háborúskodás Iránnal szemben.
Makro / Külgazdaság Vége a találgatásnak: Polgár Judit nem vállalja
Privátbankár.hu | 2026. július 20. 19:25
Megszólalt a sakk-királynő. 
Makro / Külgazdaság Nem várt helyről kapott rossz hírt Donald Trump
Privátbankár.hu | 2026. július 20. 18:16
Júniusban két hónap emelkedést követően csökkent az amerikai Conference Board gazdaságkutató intézet összetett teljesítményindexe havi szinten.
Makro / Külgazdaság Mi járhat Varga Mihályék fejében?
Privátbankár.hu | 2026. július 20. 17:44
Ezt találgatja a piac a Magyar Nemzeti Bank (MNB) monetáris tanácsának keddi kamatdöntő ülése előtt. A tippversenybe főszerkesztőnk, Csabai Károly is beszállt, aki a Trend FM hétfő délelőtti adásában nemcsak a biztosra vett monetáris lazításról mondta el a véleményét, hanem arról is, hogy az év végéig hogyan alakulhat a jegybanki alapkamat.
Makro / Külgazdaság Jó hírek érkeztek Kanadából
Privátbankár.hu | 2026. július 20. 16:45
Kanadában az elemzők által vártnál erőteljesebben lassult a fogyasztói árak éves növekedési üteme júniusban a májusi, több mint kétéves csúcsot követően.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG