|
| Lenin szobra Moszkvában. |
Száz éve ezekben a napokban egy vasúti szerelvény zakatolt Zürichből Petrográdba. A német katonai hírszerzés védelme alatt – személyesen pedig Erich Ludendorff tábornok vezényletével – Lenint és harminchárom forradalmár társát a svájci emigrációból átdobták a forrongó Oroszországba, kihasználva az ideiglenes kormány által 1917 tavaszán meghirdetett általános amnesztiát.
1916 végén a háború okozta kifáradás, a fronton elszenvedett sorozatos kudarcok s az áremelkedés következtében általános elégedetlenség alakult ki szerte a cári birodalomban. A társadalom belefáradt a háborúba, s minden balszerencséért a cárt, a cárnét és Raszputyint okolta.
Ezt sem olvastuk az SZKP történetében
A legfőbb német hadvezetés első lépésben 3-4 millió márkával látta el Lenint, hogy segítse a bolsevik párt kiadványait és befolyásszerzését Oroszországban. Az első világháború nagy részét Svájcban átvészelő Lenin átdobását az orosz frontra eredetileg egy szocialista érzelmű milliomos, Alekszandr Helfand vetette fel a koppenhágai német követnek. A diplomata jó ötletnek tartotta ezt, és ezt sürgönyözte Berlinbe a központnak:
„Feltétlenül arra kell törekednünk, hogy Oroszországban a lehető legnagyobb káoszt teremtsük (…) akkor a forradalom elkerülhetetlenné válik és olyan formákat ölt, amelyek szétzúzzák az orosz állam stabilitását”.
A kutatások szerint a német birodalmi kormány összesen 82 millió aranymárkát bocsátott Lenin rendelkezésére, ebből 15 milliót a bolsevik vezető 1917 októberi puccsa után kapott. A német titkosszolgálat stockholmi rezidense ezt táviratozta haza a bolsevikok vonatának petrográdi megérkeztekor:
„Lenin beléptetése Oroszországba sikerült. Teljes mértékben kívánságunk szerint dolgozik…”
1918 márciusában aztán Lenin békét kötött II. Vilmos birodalmával, ez azonban már nem segített Németországon, mert csapatait megszállóként a keleti területeken tartotta, így azok hiányoztak az utolsó nagy nyugati offenzívánál, 1918-ban.
Pedig volt egy éleslátó a cár mellett
|
| Káncz Csaba |
De mit tehetett volna II. Miklós cár, hogy birodalmát és saját életét megmentse? Az elméleti kérdésre egy lehetséges válasz az, hogy hallgathatott volna saját belügyminiszterére, Pjotr Durnovóra, aki 1914 februárjában egy látnoki erővel bíró feljegyzést írt a cár számára. Durnovó figyelmezteti felettesét, hogy a német-angol versengés az európai politika központi feszültségforrása lett és ez elkerülhetetlenül háborúba torkollik, amely viszont már nemcsak erre a két országra fog korlátozódni. Durnovó még azt is pontosan előrejelezte, hogy Románia nem fog kitartani egyik oldal mellett sem, és a végén a győzteshez akar csapódni.
Durnovó kiemeli, hogy Oroszország szövetségesei közül Anglia nem lesz képes komoly erőket a kontinentális háborúra összpontosítani, míg Franciaország védekezésre állhat be, így a legnagyobb teher Oroszországra hárulhat, amely viszont nincs felkészülve a háborúra. Durnovó ellenezte Moszkva katonai szövetségét Párizzsal és Londonnal (Antant), amelyet ő mesterséges kreálmánynak tartott. Szerinte egy Berlin elleni háború orosz katonai vereségekhez fog vezetni és a különböző társadalmi osztályok hirtelen vevők lesznek a populista szólamokra.
Durnovó szerint a vereséget szenvedett orosz hadsereg katonái túlságosan demoralizáltak lesznek, hogy a törvényességet fönntartsák az országban. A törvényhozás intézményei és az ellenzéki pártok elvesztik hitelüket és képtelenek lesznek ellenállni a populista hullámnak, amely végül Oroszországot egy reménytelen anarchiába taszítja. És pontosan ez történt.
Káncz Csaba jegyzete
