3p

Mire készülhet a kormány?
Meg lehet még menteni az idei évet az ezer sebből vérző gazdaságban?

Online Klasszis Klub élőben Győrffy Dórával!
Vegyen részt és kérdezze Ön is a közgazdászt, egyetemi tanárt!

2025. július 16. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

A felsőoktatás szabályozására vonatkozó érdekes módosító javaslatok kerültek a parlament elé, melyek fókuszában a modellváltó egyetemek szellemi termékei és azok lehetséges profitja áll. 

A nemzeti felsőoktatásról szóló 2011. évi CCIV. törvény benyújtott módosítása lehetővé teszi, hogy az új, március 1-jével életbe lépett egészségügyi szolgálati jogviszonyban álló, egyetemi klinikán dolgozó tudományos kutató más felsőoktatási intézményben oktatói munkát is vállalhasson. Mint ismeretes, az új egészségügyi szolgálati jogviszony egyik legvitatottabb kérdése volt a mellékállások engedélyezése, hiszen az új szerződést aláíróknak vállalniuk kellett azt, hogy az állami egészségügyi intézmény engedélyezi vagy tiltja meg rész-, vagy másodállásaikat.

A Szegedi Tudományegyetemen is modellt váltanak. Fotó: MTI
A Szegedi Tudományegyetemen is modellt váltanak. Fotó: MTI

Arra vonatkozó javaslatot is benyújtottak a parlamentbe, hogy a magyar egyetemre felvett külföldi diákok távolléti oktatásban is megkezdhessék tanulmányaikat a megfelelő iratok csatolása fejében. Ezzel a felsőoktatás nemzetköziesítését szeretnék elősegíteni, hogy az évkezdésnek ne legyen akadálya, ha valaki a járványhelyzet miatt nem tud a választott egyetem országában lenni.

Mivel a kormány szerint a felsőoktatási intézmények versenyképességének, kutatás-fejlesztési-innovációs teljesítményének erősítése kiemelt cél, és fontos letéteményesei lesznek az úgynevezett Tudományos és Innovációs Parkok, indokoltnak tartják, hogy a modellváltó egyetemeken intézményi társaságokat hozzanak létre, amelyek kutatásfejlesztési és innovációs vállalkozási tevékenységet is végezhessenek.

Ezért szintén módosítást nyújtottak be a szellemitulajdon-kezelési szabályzatról. Rögzítik, hogy a nem állami felsőoktatási intézményben létrehozott szellemi alkotásokhoz fűződő jogok, valamint a szellemi alkotás hasznosítására létrejövő vállalkozás részesedése kit illet meg. Az ország egyetemei lassan mind alapítványi fenntartásba kerülnek, így a módosítás egyértelmű célja, hogy az egyetem falai között létrejött szellemi termékekből egész biztosan részesülhessen az új tulajdonos.

A törvénymódosítás indoklásában ugyanis ez áll:

„A tudásvagyon gazdasági hasznosításának egyik meghatározó feltétele, hogy az egyetemek és a vállalkozások között jól működő kapcsolat legyen. Magyarország egyetemi központjaiban olyan innovációs ökoszisztémát és támogatási rendszert kell teremteni, amely elősegíti, hogy az egyetemi tudásbázis köré technológiaintenzív vállalatok települjenek és a kialakuló együttműködésekben a felsőoktatási intézmények részesedésszerzése vagy saját vállalkozás alapítása biztosított legyen.”

Ezen túlmenően a felsőoktatási intézményeknek évente, a tárgyévet követő év március 31. napjáig beszámolót kell majd készítenie a tudománypolitika koordinációjáért felelős miniszter részére arról, hogy a szellemitulajdon-kezelési szabályzatában rögzítettekkel összhangban hogyan valósultak meg a kutatóhelyen létrehozott szellemi alkotásokra vonatkozó hasznosítási célok.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Nincs mese, árat emelhetnek a benzinkutak
Privátbankár.hu | 2025. július 9. 09:48
Az olajár miatt történik minden.
Makro / Külgazdaság Lantos Csaba szerint nagyon megéri Putyinnal üzletelni
Privátbankár.hu | 2025. július 9. 07:46
Az energiaügyi miniszter az orosz gáz áráról is beszélt.
Makro / Külgazdaság NATO 5 százalék: óriási blöff vagy sorsfordító elhatározás?
Litván Dániel | 2025. július 9. 05:41
Mindenki reszkethet majd Európától, ha a NATO-tagállamok elkezdik önteni a pénzt a védelmi képességeikre? Vagy megint csak szép szavakat hallhattunk, a valóság pedig más lesz?
Makro / Külgazdaság Ez feszes munkaerőpiac? Több mint egy évig is tarthat az álláskeresés
Privátbankár.hu | 2025. július 8. 16:21
A GKI havi rendszerességű felmérései szerint a cégek foglalkoztatási hajlandósága 2025 első hónapjaiban elbizonytalanodást mutat.
Makro / Külgazdaság Összekaparta a pénzt a kormány: többlettel zárt a költségvetés
Privátbankár.hu | 2025. július 8. 12:09
Számottevő többlettel zárt júniusban a központi költségvetés: ebben a hónapban 200 milliárd forint összegű osztalékbevétel érkezett a költségvetésbe, részben a Szerencsejáték Zrt-től, részben pedig a Corvinus Zrt-től. Ezen túlmenően jelentős, 100,6 milliárd forint társasági adó befizetés érkezett be a hónap végéig.
Makro / Külgazdaság Rossz hírek érkeztek az orosz gazdaságról
Privátbankár.hu | 2025. július 8. 12:03
Az orosz költségvetés hathavi hiány a GDP 1,7 százaléka volt, elérte az éves tervezettet – áll a pénzügyminisztérium keddi jelentésében.  
Makro / Külgazdaság Bejött Trump számítása a németeknél: visszaesett az export
Privátbankár.hu | 2025. július 8. 11:10
Az export és az import vártnál nagyobb csökkenése mellett májusban növekedett Németország külkereskedelmi többlete a német szövetségi statisztikai hivatal, a Destatis kedden publikált előzetes adatai szerint.
Makro / Külgazdaság Nagy Mártonék megmagyarázzák: emiatt nő megint az infláció
Privátbankár.hu | 2025. július 8. 09:07
A Nemzetgazdasági Minisztérium a második hónapja ismét emelkedő éves infláció láttán azt írta: folytatódik a harc az indokolatlan áremelésekkel szemben.
Makro / Külgazdaság Bumerángot dobott el az Orbán-kormány
Privátbankár.hu | 2025. július 8. 08:30
Az adatok szerint nem hatott, hogy a március közepétől még csak az élelmiszerekre érvényes árrésstopot május végétől kiterjesztették a háztartási cikkekre is.
Makro / Külgazdaság Halmozza a devizát a kínai jegybank
Privátbankár.hu | 2025. július 8. 08:18
Kína devizatartaléka, amely a világon a legnagyobb, júniusban további 32 milliárd dollárral, 3317 milliárd dollárra, 2015 decembere óta legmagasabb szintre emelkedett – áll a kínai központi bank jelentésében – írja az MTI.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG