3p
A GDP jelentős tényezőjévé vált a belső fogyasztás fokozódásáról árulkodó kiskereskedelem, miközben a munkanélküliség helyett a munkaerőhiány vált az egyik legfontosabb kihívássá. A gazdaság egyik legérdekesebb területe az ingatlanpiac, ahol az újépítésű lakások kínálatára érdemes folyamatosan odafigyelni, komoly robbanáshoz közelítünk - mindhárom adatról többet tudhatunk meg az előttünk álló héten.

Végre azt is megvesszük, amiről az elmúlt 8 évben álmodtunk

Hétfőn közli a Központi Statisztikai Hivatal a májusi kiskereskedelmi forgalomról szóló részletes tájékoztatót. A július 5-én kiadott első becslés szerint a kiskereskedelmi üzletek forgalmának volumene a nyers adat szerint 6,0 százalékkal, naptárhatástól megtisztítva 5,4 százalékkal nőtt májusban az előző év azonos időszakához képest.

Szakértők a meglepően erős adat után azt mondták: a háztartások akár a válság óta halogatott vásárlásokat is végrehajthatják mostanában - igaz, van aki arra figyelmeztet: a szektor kifehérítése önmagában is javítja a számokat, így nem feltétlenül csak a forgalom emelkedésének köszönhető az emelkedés.

Lassan mindenki dolgozik, aki tud - honnan szedjünk akkor új munkaerőt?

Csütörtökön jelenik meg a foglalkoztatottság-munkanélküliség április-júniusi alakulásáról szóló statisztika. A munkanélküliek átlagos létszáma 48 ezerrel 203 ezerre, a munkanélküliségi ráta 1,1 százalékponttal, 4,4 százalékra csökkent március-májusban az egy évvel korábbihoz képest. A foglalkoztatottak átlagos létszáma 4 millió 393 ezer volt március-májusban, 79 ezerrel több, mint egy évvel korábban.

A foglalkoztatás egyre lassabban bővül, egyszerűen azért, mert már nincs hova bővülni: szakértők szerint egyre kevesebb a szakképzett, aktívan bevonható potenciális munkavállaló a magyar munkaerőpiacon és kezdi elérni a csúcsát a foglalkoztatottság a munkaerő jelenlegi képzettségi szintjén.

Vajon látszik már a robbanás, vagy még mindig a családi házak vezetnek?

Pénteken teszik közzé a lakásépítések, építési engedélyek idei első féléves adatát. Az idei első negyedévben 2061 új lakás épült, 46,7 százalékkal több, mint egy évvel korábban.

Ezrével adják ki a lakásépítési engedélyeket (vagy fogadják az egyszerűsített bejelentéseket), ám Budapesten mégis évek óta nem látott gyenge adat érkezett az első negyedévben megépült lakásokról. Míg ugyanis országszerte a családi házak hoznak szép növekedést, Budapesten a lakóparki lakások épülnek ezrével - ha több nagyprojekt egyszerre fejeződik be, akkor lesz igazi robbanás az adatokban. Kérdés, hogy ennek jelei már az első féléves adatban is láthatóak lesznek-e, vagy csak a későbbi adatokban jelenik meg az extrém növekedés.

A szakértők mindenesetre inkább a második félévtől várják az igazán látványos felfutást.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Elon Musk bemondta: két csodafegyverre is számíthat Amerika
Privátbankár.hu | 2026. október 17. 15:56
A világ leggazdagabb embere szerint azok nélkül, amit mond, az Egyesült Államok képtelen lesz kilábalni.
Makro / Külgazdaság Brutálisan fogy a magyar: pár év múlva 9 millióan sem leszünk
Privátbankár.hu | 2026. október 17. 14:41
Azt hiszi van belföldön 10 millió magyar? Téved.
Makro / Külgazdaság Oszkó Péter: Ideje a hazai vagyonosoknak is felfedezniük a részvénypiacot
Izsó Márton - Csabai Károly | 2026. október 17. 10:39
A Bajnai-kormány 2009-2010 közötti pénzügyminisztere élő műsorunk vendége volt. A 6. évfolyamában járó Klasszis Klub Live 106. adását most a Klasszis YouTube-csatornán megnézheti, vagy a Klasszis Podcast-csatornán meghallgathatja.
Makro / Külgazdaság Putyin győzelmet ünnepelhet: Trump egyetlen tollvonása borította a szankciós helyzetet
Privátbankár.hu | 2026. október 17. 08:27
Néhány hete még elképzelhetetlen lépésre került sor péntek éjjel.
Makro / Külgazdaság Az oroszok várnak: még nem ült le tárgyalni a kormány Paks II.-ről
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 18:14
Erről a Roszatom vezérigazgatója beszélt egy rendezvényen.
Makro / Külgazdaság Volánbusz-ügy: megszüntették az egyik leggazdagabb magyar letartóztatását
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 17:26
Döntött az illetékes bíróság.
Makro / Külgazdaság Matolcsy György új videóval állt elő az MNB-alapítványokról
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 16:06
A volt jegybankelnök „hamis meséről” beszélt.
Makro / Külgazdaság Itt az újabb kormányzati feljelentés, költségvetési csalás a gyanú
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 14:41
A Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium egy kiadvány miatt lépett. 
Makro / Külgazdaság Rossz hír jött az orosz vodkáról
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 14:14
Rosszabbul fogynak az italok.
Makro / Külgazdaság Átalakuló világrend: Pénzügyi csendőrből támogató tanácsadóvá válik a Valutaalap
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 13:54
Bod Péter Ákos legújabb elemzésében a Nemzetközi Valutaalap és a Világbank Csoport bangkoki éves találkozója kapcsán mutat rá a globális pénzügyi intézmények gyökeres szerepváltására. Miközben a hitelezési feltételek az ezredforduló óta sokat finomodtak, a Valutaalap legfrissebb országjelentése komoly szakmai iránytűt ad a politikai fordulat utáni Magyarország gazdasági vezetése számára is.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG