3p

Miközben ma zárva lesznek a rendelők és patikák, mert pihenőnapjukat töltik az egészségügyi dolgozók, akik közül többen figyelik a netbank csipogását a járvány utáni jutalom miatt, addig a szociális szféra képviselői, akiket szintén megilletett volna az elismerés, éhségsztrájkra készülnek.

Július első napján van a magyar egészségügy ünnepe, a Semmelweis-nap, amikor a legtöbb gyógyszertár zárva tart, ezért a gyógyszerellátás a legtöbb településen kizárólag a 0-24 órás nyitvatartású, az ünnepnapokon is üzemelő, valamint az ügyeletes és/vagy készenlétet tartó gyógyszertárak biztosítják a gyógyszerellátást. Az idei Semmelweis-nap azonban más, mint az eddigiek.

A szociális dolgozók kimaradtak a juttatásból. Fotó: Depositphotos
A szociális dolgozók kimaradtak a juttatásból. Fotó: Depositphotos

"Köszönet a Dél-pesti Centrumkórház dolgozóinak, és mindenkinek, aki a frontokon szolgált az ország számos más egészségügyi intézményében: háziorvosi rendelőkben, idősotthonokban, mentőállomásokon, laborokban, kórtermekben”

– fogalmazott Áder János köztársasági elnök tegnap az Országos Hematológiai és Infektológiai Intézet Semmelweis-napi ünnepségén, nem kihagyva tehát a szociális dolgozókat sem a felsorolásból, akik anyagi elismerést nem, de a sokáig hiányolt köszönetet végre hallhatták.

Bár az egészségügyi dolgozók között is akadtak olyanok, akiket elsőre kihagytak még a járvány idején beígért 500 ezer forintos, egyszeri jutalomból. A gyógyszerészek és a gyógytornászok sem kerültek fel az eredeti listára, illetve  Kásler Miklós, az Emberi Erőforrások Minisztere azt mondta, az utolsó pillanatban, financiális okokra hivatkozva lettek kihúzva. Pedig a 160 ezer fő között még gyes-en, szabadságon lévő dolgozók vagy iskolaorvosok is szerepelnek. Ezt követően a miniszter korrigált, s a gyógyszerészek közül a kórházi gyógyszerészeknek és a közgyógyászatban dolgozó gyógytornászoknak is folyósítják végül a Semmelweis-nap környékén a bruttó 500 ezer forintos egyszeri juttatást.

80-90 ezer szociális munkás azonban kimaradt az anyagi elismerésből. Pedig valódi frontvonalban kellett naponta dolgozniuk az idős otthonokban, a fogyatékkal élők intézményeiben, a hajléktalanszállón és egyéb szociális ellátásban. Az itt dolgozók közül sokan gyakorlatilag beköltöztek a gondozottakhoz, hogy ne hurcolják be a vírust az intézményekbe. Ezért Boros Péterné, a Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezetének (MKKSZ) elnöke arra kéri az ágazat dolgozóit, hogy holnap, július 2-án csatlakozzanak az általuk meghirdetett éhségsztrájkhoz, azaz ne fogyasszák el az ebédjüket, jelezve ezzel azt, hogy nekik is járt volna a félmilliós juttatás.

A június 29-i, öt ellenzéki párt és két szakszervezet egyeztetésén az Index.hu írásában Boros Péterné kijelentette:

„Ha célt érünk, akkor ez egyszeri akció lesz, ha nem, akkor meglátjuk”.

Kásler Miklós a Facebook-oldalára feltöltött ’Miniszteri percekben’ június 29-én azt mondta, nagyra becsüli a szociális ágazat teljesítményét is, a jutalmazásnál azonban differenciálni kellett. Úgy fogalmazott, bármennyire szeretné a kormány és személy szerint ő maga is, a jövedelmeket csak a gazdasági lehetőségek határáig lehet megemelni, s a béremelésről szóló javaslat már a kormány előtt van.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Majdnem 100 tonna aranyat őriznek Dél-Pesten
Privátbankár.hu | 2025. július 18. 19:06
Megvan a nemzet aranytartaléka, a 94,7 tonnát biztonsággal őrzi Dél-Pesten a Magyar Nemzeti Bank – tudatta az Országgyűlés honvédelmi és rendészeti bizottságának fideszes elnöke pénteken.
Makro / Külgazdaság Megint a Távol-Keleten kalapozik a magyar kormány
Privátbankár.hu | 2025. július 18. 18:01
Az Államadósság Kezelő Központ Zrt. (ÁKK) a júliusban módosított finanszírozási terve alapján mandátumot adott egy kínai renminbiben denominált, elsősorban kínai intézményi befektetőknek ajánlott devizakötvény („pandakötvény”) kibocsátásának megszervezésére Magyarország részére – olvasható az ÁKK honlapján pénteken közzétett tájékoztatásban.
Makro / Külgazdaság Kiderült: egyáltalán nem kuriózum a magyar építőipar magára találása
Privátbankár.hu | 2025. július 18. 12:56
Az euróövezetben is nőtt az ágazat termelése májusban.
Makro / Külgazdaság Ez se gyakori: azonos irányba mozgunk a románokkal
Privátbankár.hu | 2025. július 18. 11:38
Nemcsak a magyar építőipari termelés nőtt májusban, hanem keleti szomszédainké is.
Makro / Külgazdaság Porszem került a svájciak precíz gépezetébe
Privátbankár.hu | 2025. július 18. 11:11
Óraexportjuk 5,6 százalékkal csökkent júniusban.
Makro / Külgazdaság Kíváncsi, hogy olcsóbban vagy drágábban tankolhat hétvégén?
Privátbankár.hu | 2025. július 18. 10:56
Ha a nagykereskedőkön múlik, akkor ugyanannyiért, mint pénteken.
Makro / Külgazdaság Bod Péter Ákos: Kárfelmérés és kárbecslés Trump vámemeléseinek három hónapja után
Bod Péter Ákos | 2025. július 18. 05:44
Az amerikai elnök januári beiktatása után eltelt időben nem lett Ukrajnában béke, a palesztin ügy sem oldódott meg – de ezen nem csodálkozhatunk. Ám a nagy amerikai vámemelés sem a megígért módon zajlott le. Legfeljebb az első felvonást láttuk, és nem tudni, műsor-e a műsor. Kétrészes kamaradarab vagy öt felvonásos királydráma? Mintha még nem lenne megírva a szövegkönyv. Lapcsoportunk, a Klasszis Média állandó szerzője, a volt jegybankelnök, közgazdász, egyetemi tanár írása.
Makro / Külgazdaság Orbán Viktor megmagyarázta, miért dadogott Brüsszelben
Privátbankár.hu | 2025. július 17. 19:29
A miniszterelnök egy interjúban arról is beszélt, mikor lesz látható a repülőrajt.
Makro / Külgazdaság Micsoda hét: újabb árcsökkenés jön a benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2025. július 17. 13:27
A héten már másodjára megy lejjebb az egyik üzemanyagfajta ára. 
Makro / Külgazdaság Minden oka megvan, hogy jókedve legyen a Morgan Stanley-nek
Privátbankár.hu | 2025. július 16. 18:03
A Morgan Stanley, az egyik legnagyobb amerikai bank a vártnál nagyobb második negyedéves nyereségről és bevételről számolt be szerdán.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG