2p

Nincs alkatrész, nincs fék a leszálláskor. Kellemes utazást kíván az Aeroflot!

Az Oroszország ellen bevezetett szankciók miatti alkatrészhiány következtében orosz sajtóhírek szerint deaktivált fékberendézesekkel repül az Aeroflot légitársaság kilenc gépe július 31-étől. Mivel az elhasználódott féktárcsákat nyugati alkatrészek hiányában nem tudják kicserélni, a légitársaság arra utasította a pilótáit, hogy a landolásokat a fékrendszer nélkül, kizárólag a hajtóművek fékezőrerejére hagyatkozva hajtsák végre. Az intézkedés a hírek szerint öt Boeing-777-es, két-két Airbus A-321-es és 320-as, valamint egy A-330-as gépet érint egyelőre.

Az  Aeroflot egy Boeing-777-ese száll le a vlagyivosztoki reptéren 2014-ben - akkor még a fékeit is használva. Fotó: Wikimedia
Az Aeroflot egy Boeing-777-ese száll le a vlagyivosztoki reptéren 2014-ben - akkor még a fékeit is használva. Fotó: Wikimedia

A fékberendezés nélküli landolás egyébként bevett eljárás a pilóták számára, ha a kerekeket fékező rendszerben valamilyen meghibásodás történik, sőt az is előfordul, hogy az elhasználódott fékeket nem tudják időben cserélni, és tervezetten repülnek így - azonban ezt a nemzetközi szabályozás szerint legfelljebb tíz napig lehet megtenni.

Az ilyen landolás tehát megfelelően hosszú kifutópálya esetén nem különösebben veszélyes, ám nehezebb időjárási körülmények, például eső, oldalszél vagy fagy esetén jóval kockázatosabb, mint a hagyományos, a hajtóműveket és a fékeket is használó módszer.

Az Aeroflotnak már tavaly is komoly problémákat okozott a nyugati gyártmányú repülőgépeinek szervizelése, legalább 25 gépet minősítettek át donorrá, hogy alkatrészeiket a többi gép karbantartására használják fel. Idénre azonban részben meg tudta kerülni a korlátozásokat a cég, amely oknyomozó újságírók szerint kínai és emirátusokbéli vállalatokon, illetve orosz fedőcégeken keresztül legalább 170 millió dollár értékben importált nyugati repülőgép-alkatrészeket, például hajtóműveket is.

Úgy tűnik azonban, hogy ez a szürkeimport nem elég minden szükséglet fedezésére, így kerülhetett sor a pilótáknak szóló mostani utasítás kiadására.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Büszkeséggé tehető a vagyonadó? Sokkoló számok és tévhitek a jövőre érkező adónemről
Imre Lőrinc | 2026. november 7. 16:37
A 2027-től érkező vagyonadó gazdaságra, környezetre gyakorolt hatásairól szervezett kerekasztal-beszélgetést a minap a Magyar Közgazdasági Társaság (MKT) Környezetgazdaságtani Szakosztálya és a Levegő Munkacsoport. A panelben olyan sokkoló számok is elhangzottak, mint hogy a szupergazdagok által használt jachtok 8 nap alatt annyi üzemanyagot fogyasztanak el, mint egy átlagos személyautó 20 év alatt. Vagy hogy a társadalom leggazdagabb 10 százaléka annyi károsanyagot bocsát ki, mint a többi 90 százalék együttvéve.
Makro / Külgazdaság Fontos bejelentést tett Kapitány István a Wekerle Pluszról
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 12:28
A gazdasági és energetikai miniszter szerint a társasházak energetikai felújítását is támogatja az új program.
Makro / Külgazdaság Hatalmas áresés jöhet a hazai benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 09:36
Az Mfor Üzemanyagár-figyelő szerint az üzemanyagárak akár 30-40 forinttal csökkenhetnek a következő 2-3 hétben.
Makro / Külgazdaság Jaj a lengyeleknek
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 08:45
Negatívra rontotta az ország adósosztályzatainak kilátását az S&P.
Makro / Külgazdaság Hat balkáni országgal bővülhet az Európai Unió roamingzónája
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:57
Albánia, Bosznia-Hercegovina, Koszovó, Montenegró, Észak-Macedónia és Szerbia is csatlakozhat.
Makro / Külgazdaság Ennyi költenek szociális kiadásokra az uniós tagállamok: Magyarország a sereghajtók között
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:47
A GDP egyhatodának megfelelő összeget költött az előző kormány szociális kiadásokra, például nyugdíjakra vagy egészségügyi ellátásra 2025-ben. A legnagyobb arányt Ausztriában tette ki ez a csoport a kiadások között.
Makro / Külgazdaság Hamar lezárhatja a Magyarországgal szembeni eljárást az Európai Parlament
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 17:27
A hetes cikkely szerinti eljárást még 2018-ban indították Magyarországgal szemben az uniós jogok megsértésének kockázata miatt.
Makro / Külgazdaság Kiderült, miről tárgyalt az Európai Beruházási Bank elnökével Magyar Péter
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 13:43
Kollégium- és bérlakás-építési program, vasútfejlesztés, kórházépítés: ezek is szerepeltek a napirendi pontok között.
Makro / Külgazdaság Erdogan közvetlen közelébe csapott le a villám – elnökhelyettest, korábbi minisztert vitt el a rendőrség
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:42
Magasra érnek a pénzpiaci botrány szálai.
Makro / Külgazdaság Befékezett a német ipar, de az elemzők így is kellemesen csalódtak
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:03
Stagnálás helyett növekedés – még ha az ütem lassult is.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG