6p

125 éve mérjük az időjárást. Az év első kilenc hónapjában még soha nem hullott olyan kevés csapadék Magyarországon, mint 2026-ban.
Van vízstratégiánk a következő évtizedekre?

Ne csak olvasson a problémáról – legyen ott, ahol a megoldásokról beszélünk!

Klasszis Fenntarthatóság 2026 Konferencia
2026. november 5.

Jelentkezzen most >>

A hivatalos nemzetközi statisztikák szerint elvileg minden hetedik forintjukat félre tudják tenni a magyar családok, ezzel Svédország mögött a második helyen állunk az OECD rangsorában. Ez a meghökkentő szám azonban a valóságban egy óriási torzítás eredménye. Miközben egy szűk elit valóban képes a jövedelme jelentős részét felhalmozni, a magyar társadalom közel harmadának abszolút semmilyen megtakarítása sincs, és a mindennapi túlélésért küzd.

Érdekes grafikon jelent meg a Hold Alapkezelő Facebook-oldalán. Az OECD-országok nettó háztartási megtakarítási rátáját vizsgáló 2024–2025-ös rangsorban Magyarország az előkelő második helyen szerepel, közvetlenül a listavezető Svédország mögött. Az adatok szerint a magyar lakosság a rendelkezésre álló jövedelmének 14,3 százalékát teszi félre, vagyis a fizetéséből, nyugdíjából minden hetedik forintot meg tudja takarítani. Ezen a téren csak a svédek állnak jobban, akik 16 százalékkal vezetik a mezőnyt.

Egy ilyen grafikon láttán több, egymásnak teljesen ellentmondó értelmezés is napvilágot láthat. Az optimistább kommunikáció valószínűleg azt a narratívát erőltetné, hogy a magyar családok jövedelmi helyzete annyira megerősödött, hogy gond nélkül képesek a fizetésük jelentős részét tartalékolni. Ebből a megközelítésből úgy tűnhet, mintha az ország rohamléptekkel zárkózna fel a skandináv jóléthez. A valóság azonban a számok mögött egészen más lehet. 

Az óvatosság szülte takarékosság

A kimagasló adatok mögött valószínűleg nem a kiugró jólét, hanem az elmúlt évek gazdasági környezete áll. Magyarország 2023 körül ugrott az OECD-rangsor élbolyába, közvetlenül azután, hogy az országban jelentősen megemelkedett az infláció, és a csúcspontján meghaladta a 25 százalékot.

A drasztikus áremelkedések, a reálbérek átmeneti visszaesése, a gazdasági növekedés megtorpanása és a bizonytalanabb jövőkép együttesen egy nagyon erős óvatossági motívumot váltottak ki a társadalomból. A háztartások megpróbálták tartalékolással kezelni a helyzetet: az emberek egy része visszafogta a mindennapi fogyasztását, és igyekezett visszapótolni a korábban felélt tartalékait. Akiknek pedig voltak hiteltartozásaik, azok a bizonytalan kamatkörnyezet miatt a törlesztésre vagy a hitelek előtörlesztésére fókuszáltak.

Mi lesz az állampapírokkal, ha változnak a hozamok és átalakul az állam finanszírozása? Érdemes még állampapírban tartani a megtakarításaink egy részét? Mit jelentenek az adózási szabályok változásai? És hogyan érdemes hosszabb távra tervezni, amikor egyszerre számít a hozam, a költség és a kockázat? 

Ezekre a kérdésekre keressük a választ a Klasszis Befektetői Klub szeptember 24-i rendezvényén, ahol olyan szakemberekkel találkozhat személyesen, akik nap mint nap a magyar megtakarítási és befektetési piac legfontosabb kérdéseivel foglalkoznak.

A regisztráció hamarosan lezárul - jelentkezzen most! >>

Látszólagos jólét: a megtakarítások mögötti súlyos egyenlőtlenség

A 14,3 százalékos átlagérték emellett elfed egy rendkívül komoly szerkezeti problémát, a magyar társadalom pénzügyi széttagoltságát. Ahogy arra Bod Péter Ákos a nemrég megjelent részletes elemzésében rámutatott, a statisztikák nem hazudnak, de erősen torzítanak, mert egyetlen homogén szektorként kezelik a teljesen eltérő helyzetű családokat.

A volt jegybankelnök által idézett felmérések rávilágítanak a valóságra: miközben a magyarok egy szűkebb, szerencsésebb rétege – a lakosság 17 százaléka – képes arra, hogy a jövedelmének több mint a 20 százalékát félretegye a hónap végén, addig a társadalom közel harmadának, 28 százalékának abszolút semmilyen havi pénzbeli megtakarítása sincsen.

A hónapról hónapra élő, anyagi védőháló nélküli réteg aránya ráadásul egyre nagyobb a társadalomban, a magyarországi a legrosszabb mutató a környező régiós országokkal összevetve.

A kiugró makrogazdasági megtakarítási ráta tehát nem a társadalom kollektív gazdagodását jelenti. Sokkal inkább arról van szó, hogy a jövedelmi skála tetején elhelyezkedő, szabad tőkével rendelkező felsőbb rétegek a magas kamatokat kínáló eszközökben – például állampapírokban – látványosan felhalmozták a pénzüket. Ez a szűk körű vagyonkoncentráció húzta fel az országos átlagot a nemzetközi ranglistákon, miközben a lakosság széles tömegei teljesen kiszolgáltatottak maradtak a gazdasági sokkoknak.

A teljes elemzést itt lehet elolvasni: 

Az állampapírok szerepe és a fogyasztási kézifék

A megtakarítási kedv megugrásában a racionális befektetési lehetőségek is komoly szerepet játszottak. Azok a rétegek, amelyek rendelkeztek szabad tőkével, a magas inflációt követően megjelent, kedvező kamatozást kínáló lakossági állampapírok felé fordultak. Az inflációkövető kamatok olyan hozamokat biztosítottak, amelyekkel a lakosság meg tudta védeni a pénze vásárlóértékét, ez a tőkebeáramlás pedig növelte a hivatalos megtakarítási statisztikákat.

Nagy Márton korábbi nemzetgazdasági miniszter megosztotta, kik és milyen arányban birtokolják a Prémium Magyar Állampapírokat (PMÁP). Az akkori adatok szerint az országban mindössze 550 ezer magánszemélynek volt ilyen állampapírja, vagyis a lakosság döntő része nem tudott élni a lehetőséggel. A döbbenetes vagyoni szakadék és a statisztikai torzítás mértéke akkor válik igazán egyértelművé, ha megnézzük a kategóriák szerinti megoszlást az állományban.

A PMÁP-ban lévő teljes lakossági vagyon (6990 milliárd forint) elsöprő többségét, 92,7 százalékát olyanok birtokolták, akik fejenként legalább 5 millió forintot tartanak ebben a megtakarítási formában. A kisbefektetők, akik 5 millió forint alatti összeget tudtak ide elhelyezni, a teljes prémiumállampapír-vagyonnak mindössze a 7,3 százalékát adják (a 0-1 milliós kategória 24 milliárd forintot, az 1-5 milliós kategória pedig 487 milliárdot képvisel). Ráadásul a csúcsot egy egészen szűk belső elit jelenti: mindössze nagyjából 25 ezer olyan nagybefektető van, aki 50 millió forint feletti fejenkénti állománnyal rendelkezik, és ők tartották a számláikon a teljes PMÁP-állomány több mint 40 százalékát. 

Nagy Márton legendás táblázata, amelyből kiderült, bizony a szegény háztartások, amelyek nem tudtak állampapírt vásárolni, fizették ki végül a gazdagok busás kamatát
Nagy Márton legendás táblázata, amelyből kiderült, bizony a szegény háztartások, amelyek nem tudtak állampapírt vásárolni, fizették ki végül a gazdagok busás kamatát
Fotó: Facebook/Nagy Márton

Mi a helyzet a régióban?

Hogy a magyar adat mennyire a megváltozott gazdasági helyzetre adott lakossági reakció eredménye, azt a regionális trendek is jól mutatják. A grafikonon Csehország áll a harmadik helyen 13,7 százalékkal. A cseh és a magyar gazdaság nagyon hasonló inflációs hullámot élt át az elmúlt években, és a lakossági reakció is teljesen megegyezett: a fogyasztás mérséklése és a biztonságosabb megtakarítási formák keresése.

Ezzel szemben a stabilabb, kiszámíthatóbb gazdaságú jóléti államok lakossága sokkal bátrabban költ. Az Egyesült Államokban a ráta mindössze 4,9 százalék, az Egyesült Királyságban 4,7 százalék, míg Olaszországban 4,2 százalék. Ezekben az országokban a GDP jelentős részét a belső fogyasztás hajtja, míg a közép- és kelet-európai régióban a lakosság inkább puffer képzésére használja a jövedelmét.

Rendkívül érdekesek lesznek a 2026–2027-es adatok. Kérdéses, hogy az infláció normalizálódásával és a reálbérek tartós növekedésével a magyarok visszatérnek-e a korábbi fogyasztási szinthez, vagy a gazdasági óvatosság tartósan itt marad, és konzerválja ezt a magas megtakarítási rátát.

Ezekről a témákról is szó lesz szeptember 24-én a Klasszis Befektetői Klub rendezvényén, amelyre itt tud regisztrálni. 

Jöjjön el konferenciáinkra, klubtalálkozóinkra, vegyen részt Ön is rendezvényeinken!

A Klasszis Média további rendezvényeiről a klasszis.hu weboldalon talál információkat >>

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Lemondott a belga miniszterelnök, költségvetési válság alakult ki Brüsszelben
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 10:47
Benyújtotta lemondását Bart De Wever belga miniszterelnök Fülöp királynak, miután a kormánykoalíciónak nem sikerült megállapodnia a 2027-es szövetségi költségvetésről. A Le Soir belga napilap beszámolója szerint a vasárnap este kezdődött, szűk körű kabinetülés hétfő hajnalban eredménytelenül ért véget, ezzel politikai válságba került az ötpárti kormánykoalíció.
Makro / Külgazdaság A Tisza számára is fontos tanulságként szolgálhat a második Orbán-kormány alatt átadott debreceni stadion
Imre Lőrinc | 2026. november 2. 09:57
Jelentősen átalakul a magyarországi sportfinanszírozás, miután megszűnik a 2011-ben létrejött tao-rendszer, amely alapján a nyereségesen működő vállalatok hat látvány-csapatsportág számára közvetlenül ajánlhatták fel a társasági adójuk (akár nagyon jelentős) százalékát. Az viszont továbbra is fontos kérdés, hogy hosszabb távon az elmúlt 16 évben felépült látványberuházások, stadionok fenntartását és üzemeltetését hogyan lehet még inkább a piaci működés irányába terelni, ezzel is levéve a terheket a költségvetésről.
Makro / Külgazdaság Egyre többen vesznek lakást minimális önerővel Magyarországon
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 09:15
Egy év alatt több mint négyszeresére emelkedett a 20 százaléknál kisebb önerővel felvett lakáshitelek aránya Magyarországon. A Magyar Nemzeti Bank adatai alapján 2026 júniusában már a jelzáloghitelek 12,5 százalékát folyósították ilyen feltételekkel, szemben az egy évvel korábbi 3 százalékkal. A BiztosDöntés.hu elemzése szerint a növekedés elsősorban az Otthon Start programnak köszönhető, amely szélesebb körben tette lehetővé a 10 százalékos önerővel történő lakásvásárlást.
Makro / Külgazdaság Újabb áremelkedések nehezítik a magyar ipari vállalatok helyzetét
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 09:00
Mérséklődött a magyar feldolgozóipar növekedési üteme októberben, de az ágazat továbbra is bővülést mutat. A Magyar Logisztikai, Beszerzési és Készletezési Társaság (MLBKT) hétfőn közzétett adatai szerint a szezonálisan kiigazított Beszerzési Menedzser Index (BMI) a szeptemberi 53,3 pontról 53,1 pontra csökkent. A mutató ugyanakkor meghaladja az októberi hosszú távú, 52,4 pontos átlagot, és továbbra is az 50 pontos növekedési küszöb felett áll.
Makro / Külgazdaság Dráma a Velencei-tónál
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 08:48
Közel 120 centiméterrel volt alacsonyabb a vizszint 2026. október 19-én az 1996-2025. közötti októberi mediánnál, mindössze 5,6 centiméter.
Makro / Külgazdaság Decemberben sem emelik olajkvótáikat az OPEC+ meghatározó tagjai
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 07:03
Decemberben is változatlan kitermelési célokat alkalmaz az OPEC+ hét meghatározó tagállama – derült ki az OPEC vasárnapi közléséből. Szaúd-Arábia, Oroszország, Irak, Kuvait, Algéria, Kazahsztán és Omán online egyeztetésén már a harmadik egymást követő hónapra döntött a kvóták befagyasztásáról.
Makro / Külgazdaság Ennyit drágult a bevásárlás a Lidl, a Penny és az Aldi üzleteiben
Kollár Dóra | 2026. november 2. 05:44
Megjelent a legfrissebb Privátbankár Diszkont Árkosár, ezt tapasztaltuk a magyarországi diszkontokban.
Makro / Külgazdaság Ezen a listán is Románia mögé csúsztunk, innen lesz szép nyerni
Imre Lőrinc | 2026. november 1. 17:28
Újabb két helyet rontott Magyarország a StartupBlink által 2017 óta összeállított globális startup-listán, amely azt méri fel, hogy az egyes országokban mennyire támogató a környezet a startupok, az innovatív technológiai vállalkozások számára. A koronavírus-járvány óta tart a lecsúszás, és bár szakmai javaslatokból tele a padlás, nagy kérdés, hogy sikerül-e megfordítani a trendet.
Makro / Külgazdaság Kiderült, mennyivel emelkednek jövőre a nyugdíjak
Privátbankár.hu | 2026. november 1. 10:05
A Pénzügyminisztérium péntek éjjel benyújtotta a jövő évi költségvetésről szóló törvényjavaslatot.
Makro / Külgazdaság Kapitány István: több mint 4000 milliárd forintot mozgósít a kormány
Privátbankár.hu | 2026. november 1. 08:21
A miniszter szerint a „nyáron hazahozott” uniós forrásokból jövőre több mint 900 milliárd forint jut a gazdaságba.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG