A legfrissebb adatok szerint 2018-ban egy magyar alkalmazott 1741 munkaórát dolgozott - derül ki az OECD most közzétett adataiból. A szervezet 2017-re is ezzel megegyező ledolgozott óraszámot regisztrált hazánk esetében. A 2000-es évektől kezdődően egyébként lassú ütemben, de folyamatosan csökken az az idő, amennyit munkával töltenek el a dolgozók idehaza. Akkor még bőven az évi 2000 órát is meghaladta ez az idő, az elmúlt néhány évben pedig némiképp még gyorsabb ütemben is csökkent a ledolgozott órák száma. 2010-hez képest majdnem 36 órával - vagyis 4,5 munkanappal kevesebbet dolgozunk.
Hiába stagnált azonban a ledolgozott munkaórák száma Magyarországon tavaly, az OECD rangsorában kedvezőtlenebb helyre csúszott az ország. Míg 2017-ben még a középmezőnyben szerepeltünk, és a 17. legtöbb munkával töltött idő volt ez a mennyiség, addig tavaly már a 14. legmagasabb adat volt a magyar.
A legtöbbet egyébként továbbra is Mexikóban, Costa Ricán és Koreában dolgoznak az alkalmazottak, sorrendben 2148, 2121 és 2005 órát évente, ugyanakkor mindhárom ország esetében előző évhez képest csökkenés mutatkozott. A rangsor másik végén sem volt helycsere előző évhez képest: a legkevesebbet a németek, a dánok és a norvégok dolgozták tavaly, sorrendben 1363, 1392 és 1416 órát. A meglehetősen alacsony óraszám hátterében áll, hogy a nyugat-európai országokban gyakoriak a részmunkaidős álláslehetőségek.
Nagy mértékben alulértékelt a magyar munkaerő
Az OECD által közölt adatok arra is alkalmasak, hogy megvizsgáljuk a ledolgozott munkaórák és az átlagos nettó bérek kapcsolatát. Ez rávilágíthat nekünk arra, hogy vajon mennyire értékelik anyagi téren a magyar dolgozók aktivitását.
Tekintve, hogy az OECD-nél még nem érhető el 2018-ra vonatkozóan átlagos bérstatisztika, ezért a vizsgálódásunkat leszűkítettük az európai országokra. Esetünkben ugyanis az Eurostat jóvoltából már rendelkezésre áll az átlagos nettó fizetésekre vonatkozó tavalyi statisztika.
A ledolgozott munkaórákat tekintve elmondható, hogy a magyarok nagyjából annyit töltöttek a munkahelyükön tavaly, mint az észtek (1748 órát), a fizetések között viszont jóval nagyobb differencia mutatkozik. A magyar átlagos kereset 8630 euró volt, amivel szemben az észt dolgozók egy nappal több munkáért 13 687 eurót vihettek haza. Európai viszonylatban egyébként a magyarok a hatodik legdolgosabb népnek számítanak. Nálunk több ledolgozott munkaórát csak
- a görögök (1956 óra),
- a csehek és a lengyelek (1792-1792 óra),
- az írek (1782 óra)
- és a már említett észtek tudnak felmutatni.
Mögöttünk a rangsorban 18 órával kevesebb idővel állnak az olaszok, akik mindezért a magyar átlagfizetés több mint háromszorosát vihették haza, 21 461 eurót. Jól látható tehát - főleg az észt dolgozókkal való összevetés alapján -, hogy mennyire alulértékeltek is a magyar dolgozók. A ledolgozott munkaórák alapján pedig minimum 60 százalékkal magasabb fizetés sem lenne kirívó.
Ez a megállapítás sokkal hangsúlyosabbá válik akkor, ha a béreket elosztjuk a ledolgozott munkaórával, így eredményként kapva egy átlagos órabért. Ez Magyarország esetében 5 euró, aminél kisebb juttatásra nincs példa Európában.
Az adatok alapján ugyanennyit kapnak a lettek is, előttünk pedig a lengyelek állnak 5,3 euróval óránként. 2018-ra egyébként úgy kerültünk az európai országok rangsorának legutolsó helyére, hogy 2017-ben a lett dolgozók még a magyaroknál is alulértékeltebbek voltak. Az akkori adatok alapján a lett számított órabér 4,13 euró volt szemben a magyar 4,6 euróval.
Hiába kaptak tehát tavaly a magyarok ugyanannyi elvégzett munkára több fizetést, a lettek béremelése és az óraszámok szignifikáns bezuhanása (1875 óra után tavaly 1699 ledolgozott munkaórát közölt az OECD) nagy javulást eredményezett a statisztikában.
A magyar dolgozók alulértékeltségét és olcsóságát nemzetközi viszonylatban ezek az adatok cáfolhatatlanul megerősítik. Arról azonban nem szabad elfeledkezni, hogy Magyarország egy alacsony hozzáadott értékkel bíró összeszerelő-üzemként funkcionál. Leegyszerűsítve ez annyit tesz, hogy hiába dolgozunk sokat, ami további jelentős béremelést indokolna más országok teljesítményéhez mérten, a munka által megtermelt érték csekély. A béremelések fedezetét pedig az alacsony hozzáadott értékű munkával megtermeltekből kellene kigazdálkodnia a munkaadóknak, ami a vállalkozás folytatását tehetné kérdésessé. Kulcskérdés tehát, hogy a magyar dolgozók elkezdjenek magasabb hozzáadott értékkel bíró munkát végezni (pontosabban ilyen ágazatokban is elkezdjük növekedni, fejlődni), enélkül - mint több véleményben is megfogalmazták már - kigazdálkodhatatlan és fenntarthatatlan lehet a jelentősebb mértékű béremelés.
A Fehér Ház egyelőre kivár. 
