4p
Hatalmas a magyar férfi és női dolgozók átlagkeresete közötti különbség, ami a parlamentben is említésre került. A miniszterelnök azonban úgy véli, a kormánynak ebbe nincs beleszólási joga és lehetősége. Csak beszélni tudnak erről a témáról.

Orbán Viktor kormányfő egyik mottója is lehet a "merjünk nagyot álmodni" kifejezés, ennek ellenére egyetlen mondattal lesöpört a saját maga és kormánya válláról egy olyan potenciális feladatot, amit egyre többen igyekeznek a zászlajukra tűzni. Ez pedig nem más, mint a nemek közötti bérkülönbség felszámolása. Ami különösen visszás, hogy mindeközben maga a miniszterelnök jelentette be a 2018-as választások után, hogy évtizedekre szóló stratégiai megállapodást szeretne kötni a nőkkel, ám minden jel szerint a nők bérének felzárkóztatása nem szerepel a megállapodás pontjai között. Pedig a megállapodás egyik hiányzó pontjáról lenne szó.

A nők férfiakénál alacsonyabb fizetése nem magyar sajátosság, hanem európai, sőt, világszintű probléma, ám egyes tagállamok mellett már az Európai Unió is napirendre vette a kérdést. Azt a kérdést, ami bizonyos szemszögből kulcsfontosságú tényező lehetne például a magyar kormány által prioritásként kezelt gyermekvállalás szempontjából is. Címszavak: család- és otthonteremtés, megtakarítás, biztos jövőkép.

A témára március közepén az MSZP-s Tóth Bertalan tért ki a parlamentben felszólítva a kormányt arra, hogy "szüntessék meg a bérkülönbséget a férfiak és nők között." Orbán Viktor erre válaszában kifejtette, ez olyan probléma, amire a kormánynak lényegében nincs ráhatása.

Vagyis a "merjünk nagyot álmodni" szólamot időnként elharsogó, migránsok tízezreivel, Soros Györggyel, Brüsszellel és az IMF-fel is megküzdő miniszterelnöknek a nemek közötti bérkülönbségbe beletörik a bicskája?!

Válasza szerint ugyanis itt nincs mit tenni, legfeljebb beszélni lehet a témáról - bár, ha saját bevallása szerint sem foglalkozik nőügyekkel, akkor nincs is ezen csodálkoznivaló.

"Olyasmit is követel rajtunk, amit mi nem tudunk megoldani, például a férfiak és a nők közötti különbség eltüntetése egy olyan igény, aminek nem tudunk eleget tenni." - válaszolta az MSZP-s képviselő felvetésére Orbán.

Pedig a probléma súlya nem elhanyagolható. A Központi Statisztikai Hivatal legutóbbi közlése szerint januárban a teljes munkaidőben dolgozó férfiak átlagfizetése 367 700 forint volt, míg a nőké 311 300 forint. A különbség bruttó 56 400 forint, vagyis 21 százalék. A nettót illetően havonta átlagosan 37 506 forinttal visz haza kevesebbet egy női dolgozó férfi társánál.

Ha ez a differencia egész évben ki fog tartani, akkor az elmúlt évek legnagyobb különbsége alakulhat ki a férfiak és a nők fizetése között. Ebből a szempontból a legrosszabb év eddig 2012 volt 20,1 százalékos differenciával az Eurostat adatai szerint, azóta fokozatosan mérséklődni kezdett ez az arány, 2017-ben 14,2 százalékot közöltek.

Az egyébként, hogy Orbán Viktor szerint ők nem tudják megoldani ezt a problémát, gyenge magyarázat, hiszen számos külföldi példa állhatna előttük - ha úgy gondolnák, hogy foglalkoznak ezzel a kérdéssel.

Alig több mint egy évvel ezelőtt, 2018. január elsején lépett hatályba az a törvény Izlandon, mely elsőként törvényileg ismerte el az egyenlő bérek elvét. Ennek értelmében törvénysértő lett ugyanazért a munkaáért többet fizetni egy férfinak, mint egy nőnek. Ám nem az izlandi az egyetlen és az első kormány a világon és a történelemben, mely megpróbálja a nemek közötti gazdasági különbséget mérsékelni. Igaz, az már egy másik kérdés, hogy ezen próbálkozások milyen eredménnyel jártak. Az Egyesült Államokban már 1963-ban meghoztak egy erre irányuló törvényt, az Unión belül 1975-ben született egy irányelv a bérkülönbség felszámolására, ám ennél frissebb próbálkozásra is könnyen találni példát. 2017 novemberében az Európai Bizottság egy cselekvési tervvel állt elő annak érdekében, hogy minél előbb felszámolják a nemek közötti bérkülönbséget (az uniós átlag 16 százalék). Nemrég pedig Franciaországban fogadtak el egy olyan rendelkezést, melynek értelmében a következő 3 évben ki kell egyenlíteni a bérkülönbségeket, máskülönben pénzbüntetéssel kell szembenézniük a követelménynek nem megfelelő vállalatoknak.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Büszkeséggé tehető a vagyonadó? Sokkoló számok és tévhitek a jövőre érkező adónemről
Imre Lőrinc | 2026. november 7. 16:37
A 2027-től érkező vagyonadó gazdaságra, környezetre gyakorolt hatásairól szervezett kerekasztal-beszélgetést a minap a Magyar Közgazdasági Társaság (MKT) Környezetgazdaságtani Szakosztálya és a Levegő Munkacsoport. A panelben olyan sokkoló számok is elhangzottak, mint hogy a szupergazdagok által használt jachtok 8 nap alatt annyi üzemanyagot fogyasztanak el, mint egy átlagos személyautó 20 év alatt. Vagy hogy a társadalom leggazdagabb 10 százaléka annyi károsanyagot bocsát ki, mint a többi 90 százalék együttvéve.
Makro / Külgazdaság Fontos bejelentést tett Kapitány István a Wekerle Pluszról
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 12:28
A gazdasági és energetikai miniszter szerint a társasházak energetikai felújítását is támogatja az új program.
Makro / Külgazdaság Hatalmas áresés jöhet a hazai benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 09:36
Az Mfor Üzemanyagár-figyelő szerint az üzemanyagárak akár 30-40 forinttal csökkenhetnek a következő 2-3 hétben.
Makro / Külgazdaság Jaj a lengyeleknek
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 08:45
Negatívra rontotta az ország adósosztályzatainak kilátását az S&P.
Makro / Külgazdaság Hat balkáni országgal bővülhet az Európai Unió roamingzónája
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:57
Albánia, Bosznia-Hercegovina, Koszovó, Montenegró, Észak-Macedónia és Szerbia is csatlakozhat.
Makro / Külgazdaság Ennyi költenek szociális kiadásokra az uniós tagállamok: Magyarország a sereghajtók között
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:47
A GDP egyhatodának megfelelő összeget költött az előző kormány szociális kiadásokra, például nyugdíjakra vagy egészségügyi ellátásra 2025-ben. A legnagyobb arányt Ausztriában tette ki ez a csoport a kiadások között.
Makro / Külgazdaság Hamar lezárhatja a Magyarországgal szembeni eljárást az Európai Parlament
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 17:27
A hetes cikkely szerinti eljárást még 2018-ban indították Magyarországgal szemben az uniós jogok megsértésének kockázata miatt.
Makro / Külgazdaság Kiderült, miről tárgyalt az Európai Beruházási Bank elnökével Magyar Péter
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 13:43
Kollégium- és bérlakás-építési program, vasútfejlesztés, kórházépítés: ezek is szerepeltek a napirendi pontok között.
Makro / Külgazdaság Erdogan közvetlen közelébe csapott le a villám – elnökhelyettest, korábbi minisztert vitt el a rendőrség
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:42
Magasra érnek a pénzpiaci botrány szálai.
Makro / Külgazdaság Befékezett a német ipar, de az elemzők így is kellemesen csalódtak
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:03
Stagnálás helyett növekedés – még ha az ütem lassult is.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG