3p

Öt napra rövidült hétfőtől a pozitív koronavírus-teszt utáni kötelező elkülönítés időtartama Angliában. Az eddigi szabályozás alapesetben tíz nap elkülönítést írt elő, de ezt hét nap után, két negatív koronavírus-teszttel meg lehetett szakítani.

A legfrissebb kimutatás szerint

az év elején mért rekordoknak nem egészen a harmadára csökkent a Nagy-Britanniában naponta újonnan kimutatott koronavírus-fertőződések száma.

A hétfőtől érvénybe léptetett új szabályozás - amelyet Sajid Javid egészségügyi miniszter a múlt héten jelentett be a londoni alsóházban - azt írja elő, hogy

az érintetteknek a koronavírus-fertőződés megállapításától számítva öt teljes napot kell karanténban tölteniük.

Az ötödik és a hatodik napon ugyanakkor el lehet végezni egy-egy koronavírus-gyorstesztet, és ha mindkét szűrés eredménye negatív, az elkülönítés a hatodik nap kezdetén befejezhető.

A City Londonban 2020. május 14-én. EPA/NEIL HALL
A City Londonban 2020. május 14-én. EPA/NEIL HALL

Az elkülönítési időszak alapesetben változatlanul tíz nap, de a múlt hónapban a brit kormány lehetővé tette az elkülönítés befejezését a hetedik napon, ugyancsak két egymást követő negatív eredményű gyorsteszt esetén.

Ez az időszak rövidült hétfőtől a brit kormány intézkedése alapján öt napra.

Sajid Javid az enyhítést bejelentő alsóházi tájékoztatóján úgy fogalmazott:

a lépés célja a maximális gazdasági aktivitás biztosítása az elkülönítés befejezésével járó kockázatok minimalizálása mellett.

Hozzátette: Nagy-Britannia "a legszabadabb ország" Európában a koronavírus-járvány elleni korlátozások szempontjából.

A legfrissebb adatok szerint továbbra is

meredek ütemben csökken a naponta kimutatott új koronavírus-fertőződések száma Nagy-Britanniában.

A brit egészségügyi minisztérium beszámolója szerint a vasárnap este zárult 24 órában 70 924, az utóbbi egy hétben 754 054 koronavírus-szűrés eredménye lett pozitív országszerte. A heti szám több mint 460 ezerrel, 38 százalékkal alacsonyabb az előző egy hétben kiszűrt új fertőződésekénél.

A naponta kiszűrt új fertőződések száma az év első hetében - mindenekelőtt a rendkívül fertőző omikron vírusvariáns gyors terjedése miatt - még rekordot döntött: a január 4-én zárult 24 órában 218 724 ember szűrési leletében mutatták ki a koronavírus jelenlétét, vagyis a vasárnap este zárult 24 órában ennek nem egészen a harmada volt az újonnan azonosított koronavírus-fertőződések száma.

Csökkenésnek indult a koronavírus-fertőződésből eredő, kórházi kezelést igénylő megbetegedések száma is, és szakértők szerint ennek két fő oka az, hogy

most már egyértelműen megállapítható módon az omikron vírusvariáns a korábbi változatoknál enyhébb tüneteket okoz, másrészt rendkívül gyorsan halad a brit oltási kampány, főleg a harmadik, emlékeztető vakcinaadag beadása.

A brit egészségügyi minisztérium beszámolója szerint vasárnap estig az első, a második és a harmadik oltási adagból összesen 136,4 milliót adtak be országszerte, és

a teljes felnőtt népesség 63,3 százaléka - 36,4 millió ember - mindhárom dózist megkapta.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Hat balkáni országgal bővülhet az Európai Unió roamingzónája
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:57
Albánia, Bosznia-Hercegovina, Koszovó, Montenegró, Észak-Macedónia és Szerbia is csatlakozhat.
Makro / Külgazdaság Ennyi költenek szociális kiadásokra az uniós tagállamok: Magyarország a sereghajtók között
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:47
A GDP egyhatodának megfelelő összeget költött az előző kormány szociális kiadásokra, például nyugdíjakra vagy egészségügyi ellátásra 2025-ben. A legnagyobb arányt Ausztriában tette ki ez a csoport a kiadások között.
Makro / Külgazdaság Hamar lezárhatja a Magyarországgal szembeni eljárást az Európai Parlament
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 17:27
A hetes cikkely szerinti eljárást még 2018-ban indították Magyarországgal szemben az uniós jogok megsértésének kockázata miatt.
Makro / Külgazdaság Kiderült, miről tárgyalt az Európai Beruházási Bank elnökével Magyar Péter
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 13:43
Kollégium- és bérlakás-építési program, vasútfejlesztés, kórházépítés: ezek is szerepeltek a napirendi pontok között.
Makro / Külgazdaság Erdogan közvetlen közelébe csapott le a villám – elnökhelyettest, korábbi minisztert vitt el a rendőrség
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:42
Magasra érnek a pénzpiaci botrány szálai.
Makro / Külgazdaság Befékezett a német ipar, de az elemzők így is kellemesen csalódtak
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:03
Stagnálás helyett növekedés – még ha az ütem lassult is.
Makro / Külgazdaság Pénteken tényleg érdemes elrohanni tankolni – meddig maradhatnak ezek az árak?
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 10:43
Mindkét üzemanyagfajta olcsóbb lett, de már gyűlnek a viharfelhők újra a világpiacon.
Makro / Külgazdaság Vészt jósló hírek jöttek az olajpiacról
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 08:39
Eddig tartott a megnyugvás?
Makro / Külgazdaság Hogyan reagál erre Kármán András?
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 08:30
A kiskereskedelmi forgalom éves növekedési üteme szeptemberben elmaradt az augusztusitól – derül ki a Központi Statisztikai Hivatal péntek reggeli közléséből.
Makro / Külgazdaság Paraguayi bankpánik: az OTP is érintett
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 07:37
10 százalékos tulajdonrésze van az OTP-nek a politikai válságot okozva bedőlt Ueno Bankban.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG