3p

Az előttünk álló hetekben dől el, mekkora kompenzációt kaphatnak az idősek.

Lapunk hónapról hónapra figyelemmel kíséri a nyugdíjasok inflációjának alakulását. Többször felhívtuk a figyelmet arra, hogy idén jó eséllyel meghaladhatja a körükben mért infláció az év eleji nyugdíjemelés 2,8 százalékos mértékét.

Most megjelent a legfrissebb, júniusi adat, amely az árak további száguldásáról árulkodik. Pontosabban az élelmiszerárak vágtázásáról: ebben a termékkörben ezúttal 7,8 százalékos átlagos drágulást mért a Központi Statisztikai Hivatal. Tudnivaló, hogy a nyugdíjasok fogyasztásában ezek a termékek nagyobb súllyal vannak jelen, mint más társadalmi csoportoknál (a legszegényebb keresők állnak e tekintetben a legközelebb az idősekhez).

A ma publikált adat szerint a nyugdíjasok inflációja 3,6 százalék volt júniusban, vagyis a májusi 3,2 százalék után egyértelműen drágult az életük. Lapunk számítása szerint így az első hat hónapban átlagosan 3,88 százalékos volt. Vagyis több mint 1 százalékponttal meghaladja a januári emelés mértékét.

Az idevágó törvény szerint az adott évi inflációhoz igazítottan kerül sor a nyugdíjak kiegészítésére az év végén (novemberben), de amennyiben a nyugdíjasok kosara szerint számolt infláció ennél magasabb, akkor utóbbit kell alapul venni, mégpedig az első nyolchavi mutatóból kiindulva.

Az első félévben a fogyasztói árak átlagosan 3,4 százalékkal nőttek, az idősek inflációja - mint jeleztük - eközben 3,88 százalék volt. Ha nem lesz változás ebben a tendenciában, azaz a nyugdíjas infláció meghaladta a teljes társadalomra számolt mutatót, akkor a következő két hónap - július és augusztus - fogja eldönteni, hogy mekkora novemberi kompenzációban részesülnek a jogosultak.

Amennyiben a júniusban tapasztalt 3,6 százalékkal számolunk - azt vetítjük ki - átlagban a mostani és a következő hónapra, akkor azt kapjuk, hogy 3,8 százalékon fog állni a nyugdíjas infláció a törvényben figyelembe vett nyolc hónap után. Ebben az esetben 1 százalékos kiegészítés jár majd a nyugdíjasoknak. A valamivel több mint 140 ezer forintos átlagnyugdíj mellett ez éves szinten közel 17 ezer forintot jelentene.

Elemzők eddig az áremelkedés mérséklődésére számítottak az év hátralévő részében, de a mai adat azt jelezheti, hogy nem, vagy nem olyan mértékben csökken a nyomás az árakon, mint várták. A mindenkire számolt fogyasztói árak a májusi 2,2 százalék után júniusban 2,9 százalékkal emelkedtek.

Nagy kérdés tehát, hogy mit hoznak a következő hónapok. A kormány egyelőre kitart idei 2,8 százalékos terve mellett, a Magyar Nemzeti Bank ennél magasabb, 3,2-3,3 százalékos inflációt vár.

A nyugdíjasok inflációjára azonban egyikük sem készít előrejelzést, ráadásul annál jobban sújtja ezt a kört az áremelkedés, minél többet fordítanak jövedelmükből élelmiszerekre. Vagyis ők járnak a legrosszabbul, miközben a járvány miatti gazdaságvédelmi intézkedésekből nem részesültek. Éppenséggel pont az MNB hívta fel a figyelmet a legutóbbi inflációs jelentésében, hogy a családok és nyugdíjasok részesedése ebből a csomagból 0,0 százalék volt.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Döntött a kormány: az akkugyárakért is felel az új szuperhatóság
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 19:39
Új, országos illetékességű környezetvédelmi csúcsszerv, az Országos Élőkörnyezet-felügyeleti Főhatóság jön létre 2027. január 1-jén – derül ki az erről szóló, a Magyar Közlönyben csütörtökön kihirdetett kormányrendeletből.
Makro / Külgazdaság Matolcsy György csak ügyvédjével üzent a vizsgálóbizottságnak
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 16:57
Varga Mihályt viszont meghallgatták.
Makro / Külgazdaság Évek óta nem volt ilyen: kamatot emelt a Bank of England
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 15:47
Erre vártak az elemzők is előzetesen.
Makro / Külgazdaság Kevesebb pénzt költene gazdaságfejlesztésre a Tisza, mint korábban a Fidesz, de az eredmény mégis más lehet
Imre Lőrinc | 2026. november 5. 12:50
Kevesebb pénzt irányoz elő a Tisza-kormány a jövő évi költségvetésből gazdaságfejlesztésre, mint az Orbán-kormány tette az utolsó évében. 2026-ban közel 5050 milliárd forintot szánt az április 12-én leváltott kabinet erre a célra, míg Kapitány István gazdasági és energetikai miniszter a jövő évi büdzsé kapcsán mintegy 4000 milliárd forintról beszélt. Bár a magyar állami hozzájárulás mértéke az elmúlt években folyamatosan emelkedett, a három évig csak stagnáló GDP mégsem azt mutatja, hogy jól hasznosultak volna ezek a források.
Makro / Külgazdaság Rég volt ekkora különbség a benzin és a dízel ára között
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 09:51
A két üzemanyagtípus közötti árkülönbség továbbra is jelentős.
Makro / Külgazdaság Annyit lógtunk a neten, hogy a tőzsdei cégen is meglátszik
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 18:49
Közzétette harmadik negyedéves jelentését a Magyar Telekom.
Makro / Külgazdaság Donald Trump kezében két bunkósbot maradt – Magyarországra is hat az amerikai félidős választás
Imre Lőrinc | 2026. november 4. 18:28
Miután a Tisza-kormány kipipálta a házi feladatait a hosszú távú gazdasági és költségvetési pálya kijelölésével kapcsolatban, a befektetői figyelem ismét a globális folyamatokra irányulhat a magyar eszközök viszonylatában is. Az amerikai félidős választás hosszabb távon két nagyon fontos kérdést vet fel a piacokon: mi lesz az egyre inkább a túlkapás jeleit mutató mesterségesintelligencia-lázzal, valamint a hosszú lejáratú állampapírhozamok alakulásával? Ezek a forint és a magyar konvergenciapálya szempontjából sem lényegtelen dilemmák.
Makro / Külgazdaság Lehet-e több célt is teljesíteni az új költségvetéssel?
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 15:53
Főszerkesztőnk, Csabai Károly a Radiocafé Millásreggeli című műsorának vendége volt.
Makro / Külgazdaság Megérkezett az Eurostat várva várt adata
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 15:13
Ekkora volt az infláció az euróövezetben.
Makro / Külgazdaság A válás, szakítás is gondot okozhat a Wekerle Plusznál
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 14:41
Nagyon nem mindegy, hogy a Wekerle Pluszt felvevő pár házastárs vagy élettárs, de szétválnak az útjaik.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG