Megkezdődtek Nagy-Britannia és az Európai Unió között a kilépési tárgyalások, melyek célja a jövőbeni kapcsolatok kereteinek meghatározása. De milyenek lehetnek a jövőbeni kapcsolatok? A The Guardianben megjelent elemzésében a Londoni King’s College kormányzati politikával foglalkozó professzora rávilágít, hogy miért nincs kiút a jelenlegi szituációból, amikor a pártok mélyen megosztottak a Brexit kérdésében, a kormánynak pedig alig van szavazóképes többsége.
Alkotmányos csűrés-csavarás
Theresa May miniszterelnök még korábban azt mondta, hogy országa nem akar az egységes piac és a vámunió része maradni. Még korábban, amikor még a népszavazás előtt a bennmaradásért kampányolt, azt mondta: uniós tagság nélkül az egységes piaci tagság azt jelentené, hogy be kéne tartani az országnak az EU szabályait, anélkül, hogy beleszólhatna azok formálásába. Ez külső szabályok betartása lenne reprezentáció nélkül, pont az, amit Amerika elutasított a Függetlenségi Nyilatkozatta, utalt országa korábbi gyarmatára, meglehetős csúsztatással.
Ezáltal May meghatározta, hogy alkotmányosan miért nem jó egy szelídebb kilépés. Ezen logika alapján csak két lehetőség van: teljes szakítás, vagy maradás. Ez a gondolatmenet más országokat, mint Svájcot vagy Norvégiát egyáltalán nem izgat, ők remekül megvannak a hibrid állapotban. Azóta persze megvolt a May által elszámított parlamenti választás, és jól láthatóan senki nem tudja mit akar. Mindazonáltal bármi is lenne a megállapodás, azt a 27 tagállam parlamentjének is el kéne fogadnia, mindezt immár alig több mint másfél év alatt.
Ha megnyerte volna...
A professzor szerint még mindig él a brit birodalmi szemlélet, miszerint Britannia a világ közepe, az meghatározza a céljait, a többiek pedig örülnek, hogy segíthetnek neki megvalósítani. Ha May hatalmasat nyert volna a választásokon, keresztülerőltette volna országán a teljes szakítással járó változatot, és senkinek egy szava nem lehetett volna ez ellen, függetlenül attól, hogy ettől még igen rosszul jártak volna, mivel Európa egy ilyen esetben a legkevésbé sem akarta volna a brit célokat támogatni.
Most viszont Maynek nincs többsége az alsóházban, teljes megosztottság van, sőt, a parlamenti választások azt tükrözték, hogy a puha Brexitet, vagyis svájci és norvég modellt meghirdető Munkáspárt azokban a választókerületekben nyert a legnagyobbat, ahol a népszavazáson EU-párti volt a többség. Így úgy tűnik, a szelíd kilépésnek nagyobb a legitimitása, de ezt a parlamenti patthelyzet nem nagyon engedi érvényre juttatni. Így egyik kilépési változatnak sincs többsége, nem tudnak megegyezésre jutni. Ráadásul a felsőház azon a véleményen van, hogy a kisebbségi kormánynak nincs is joga ráerőltetni egy kemény kilépést az országra.
Döntsön a nép
Így miután a parlamentben nem jön össze a megoldás, valószínűleg vissza kell utalni a kérdést a népnek. Az első népszavazáskor ugyanis egyszerűen megkerülték azt a kérdést, hogy mivel jár a kilépés, pontosabban azt, hogy alapvetően kétféle kilépés van: a puha, kárt alig okozó, de a lényeges jelenlegi helyzeten sem változtató, és a teljes szakítást hozó, gazdaságilag rendkívüli kihívásokkal járó kemény változat. Így még az is lehet, hogy a következő népszavazás a két változat közti választásról fog szólni.
"Igényelni" lehet a boltokat. 
