Varsótól Prágáig és Budapesttől Szófiáig az euróhoz való csatlakozás egyre inkább olyan rizikós és költséges vállalkozásnak tűnik – hogy a szuverenitás egy részének feladásáról már ne is beszéljünk –, amelynek a negatívumai felülmúlják az előnyöket. Egyes kelet-európai fővárosoknak már a görög válság fellobbanása előtt voltak kétségeik a közös valutáról, de az Athén által benyújtott – és szűnni nem akaró – milliárdos számlák még világosabbá tették a mérlegelést és még kifejezettebbé a politikai elfordulást.
Egyes források szerint az észteknek eddig 800 millió eurója ragadt a görög válság kezelésében. Ez az összeg az apró balti ország egy éves GDP-jének 4,2 százaléka. Kis híján annyi pénzt adott Észtország a görög válság rendezésére, mint amennyit maga költ az oktatásra, vagy dupla annyit, mint évente védelmi kiadásokra költ, miközben a feszültség Oroszországgal továbbra is tapintható.
Határozott lengyel nem
A Lengyelországot jelenleg kormányzó Civil Platform – amelynek tagja Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke is –, sokáig támogatta a konvergenciát, de az utóbbi időben határozottan óvatosabb hangot üt meg. Ewa Kopacz miniszterelnök egy minapi TV-interjúban kijelentette, hogy ő soha nem állított olyat, hogy be fogja vezetni az eurót. „Sem ma, sem holnap, sem öt év múlva. Akkor fogjuk bevezetni, ha az a lengyeleknek és Lengyelországnak előnyös lesz.”
A populista jobboldali PiS párt – akinek jelöltje, Andrzej Duda nemrég lett öt évre megválasztva az ország elnökének –, még világosabban fogalmaz. Beata Szidlo, a párt miniszterelnök-jelöltje kerek-perec kijelentette, hogy „elutasítjuk ezt a rossz ötletet, hacsak nem akarunk Lengyelországból második Görögországot faragni. Amíg az euró-zóna nem rendezi a saját problémáit, addig Varsóban ne is legyen vita az euró bevezetéséről.”
Az elutasítás 50 árnyalata a térségben
Prága szintén hezitál. Lubomir Lizal, a cseh jegybank igazgatósági tagja kifejtette, hogy a görög krízis talán elindít egy olyan reformot a monetáris unióban, amely aztán előnyösebbé tehetné az euró-csatlakozást. „De túl korai lenne most, a krízis tetőpontján, megjósolni bármilyen változást.”
Prágát az is bosszantja, hogy az EU illetékesek az EFSM terhére nyújtanának átmenti finanszírozást Görögországnak, ezt többek között Csehország és Nagy-Britannia is ellenzi, mivel ebben áttételesen – az EU költségvetés által adott garancia miatt – a nem euró-zóna tagállamok is érintettek.
Budapest az új Alaptörvényébe foglalta, hogy „Magyarország fizetőeszköze a forint.” Egy három évvel ezelőtti Századvéges kutatási anyag pedig feketén-fehéren leírta, hogy ezt azért fektette le a kormányzat, hogy bármifajta változtatás a Parlament kétharmados többségéhez legyen kötve.
Horvátország új elnöke, Kolinda Grabar-Kitarovics még áprilisban jelentette ki, hogy Zágráb öt éven belül ez euróövezet tagja lesz. Ezt az álláspontot azonban gyorsan a helyére tette Zoran Milanovics miniszterelnök, aki szerint nem szerencsés ilyen ígéreteket tenni. Az ország egyébként sem hajtja végre a csatlakozáshoz szükséges államháztartási reformokat, az euró támogatottsága a közvéleményben pedig összecsuklott a görög válság kitörése óta.
Bukarest 2019-et jelölte meg hivatalosan az euró-csatlakozás céldátumaként, de nem sokan hisznek ennek megalapozottságában. Mugur Izareszku jegybank-elnök a múlt héten azon véleményének adott hangot, miszerint a konvergencia még egy évtizedig el fog tartani.
Bulgária már torkig van az Athént övező hercehurcával. Ivajlo Kalfin miniszterelnök-helyettes pár napja kiemelte, hogy szerinte Görögország tanulság lesz magának az eurózónának is és csökkenni fog az étvágy új tagállamok felvételére.
Káncz Csaba jegyzete
Kockázatosnak látják. 
