2p
Elég egy rossz időzítés, és az alapkamatra épített vár szépen összeomlik.

Addig-addig küzdött a Magyar Nemzeti Bank a globális piactól, a devizaárfolyamtól való függés ellen, hogy végül úgy néz ki, az alapkamat rabjai lettünk - legalábbis erre a következtetésre jut az Alapblog bejegyzése.

Csak az alapkamat

Mint írják, annyi eszköz (a Növekedési Hitelprogramtól a Kamatozó Kincstárjegyen át a kamatcsere ügyletekig) függ már az alapkamattól, hogy jegybankelnök legyen a talpán, aki ezek után bármilyen kamatemelésre még csak gondolni is mer.

Az Alapblog szerint ezzel egészen addig nincs probléma, amíg nem gyengül a forint és nem pörög fel az infláció, márpedig inflációra számíthatunk a jövőben. Egyszer elfogy az EU-s támogatás, az olaj árfolyama még idén korrigálhat, és a gyengülés és infláció esetén szükség lesz visszavenni a monetáris eszköztárba a kamatemelést, máskülönben lassan de biztosan oda lesz a piac bizalma. Ez további gyengülést szül, de akkor már késő lesz a kamatemeléshez és a folyamatok megállításához - vezetik le.

Mi a megoldás?

Az Alapblog szerint két út van: az első, hogy azokat az egyoldalú folyamatokat, amelyek a rövid kamatszinttől való függést eredményezik visszafordítja az MNB, és szakítanak azzal az elképzeléssel, hogy az ilyen-olyan programokkal majd ők pörgetik fel gazdaságot. A másik lehetőség egy nagy kamatemelés a megfelelő időben, ami politikai áldozatvállalással jár rövidtávon.

Ahova érdemes menekülni

És ha már svájci frankot emlegettünk, érdemes a K&H Trendmonitor elemzését is szemügyre venni, amely szerint a svéd korona méltó utóda lehet az alpesi valutának: a jegybank mindent megtesz, hogy gyengítse valamelyest az erősödő valutáját, de úgy néz ki, mindhiába: Svájccal szemben itt nincs fix árfolyamplafon, a gazdaság így simán felülírja a jegybanki elvárásokat.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Robert Ficóék meglépték, amire a Magyar-kormánytól is várunk
Privátbankár.hu | 2026. október 14. 20:10
Jóváhagyta a pozsonyi törvényhozás Szlovákia 2027. évi költségvetését szerdán. A jövő évi büdzsé az idénre tervezettnél magasabb, 4,94 százalékos GDP-arányos hiánycélt vetít előre. Idehaza Kármán András pénzügyminiszter október 12-én arról írt közösségi oldalán, hogy a jövő héten mutatják be a 2027-es magyar költségvetés részleteit.
Makro / Külgazdaság Nehéz télre készül Európa, jött is egy rendkívüli javaslat Ursula von der Leyenéktől
Privátbankár.hu | 2026. október 14. 19:45
Rugalmasságot javasol a metánt érintő szabályok terén az Európai Bizottság.
Makro / Külgazdaság Reagált a Pénzügyminisztérium az IMF magyarországi látogatására
Privátbankár.hu | 2026. október 14. 17:59
A Pénzügyminisztérium írásban válaszolt azzal kapcsolatos megkeresésünkre, hogy a Nemzetközi Valutaalap (IMF) delegációja közel két hétig Magyarországon tartózkodott és részletes elemzést tett közzé a magyar gazdaság kilátásaival kapcsolatban.
Makro / Külgazdaság A parlament előtt szólalt fel Varga Mihály
Privátbankár.hu | 2026. október 14. 17:10
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnöke az Országgyűlésnek számolt be a jegybank 2025-ös évéről.
Makro / Külgazdaság Ön mit szólna egy ilyen nyugdíjjavaslathoz?
Privátbankár.hu | 2026. október 14. 16:52
Azonos mértékű helyett azonos összegű, az átlagnyugdíjra számított emelést kapna minden idős honfitársunk.
Makro / Külgazdaság Ez a nap Kapitány István körül forog: nagy bejelentést tett, örülhetnek a cégek
Privátbankár.hu | 2026. október 14. 14:58
A magyar kis- és középvállalkozásokra 270 milliárd forint uniós hitelforrás vár kamatmentesen a Ganz Ábrahám programban – jelentette be Kapitány István gazdasági és energiaügyi miniszter szerdán a Facebook-oldalán közzétett videóüzenetében.
Makro / Külgazdaság Magyar Péter: „Sem Kapitány miniszter úr, sem én nem fontolgatjuk a lemondásunkat”
Privátbankár.hu | 2026. október 14. 13:52
Magyar Péter, Kapitány István és a Fidesz is megszólalt azt követően, hogy a sajtóban megjelent információk szerint felvetődött a gazdasági és energetikai miniszter távozása a tárca éléről.
Makro / Külgazdaság Megjöttek a friss üzemanyagárak: vihar előtti csend borulhatott a benzinkutakra
Privátbankár.hu | 2026. október 14. 13:20
Szerdán sem változtak a hazai üzemanyagárak: a 95-ös benzin és a gázolaj országos átlagára továbbra is az előző napi szinten maradt.
Makro / Külgazdaság Ez volt Kapitány István örömének oka
Privátbankár.hu | 2026. október 14. 08:30
2026 augusztusában az ipari termelés volumene 8,7 százalékkal bővült az egy évvel korábbihoz viszonyítva. A munkanaphatástól megtisztított index megegyezik a kiigazítatlannal. A növekedés elsősorban a járműgyártásnak, valamint a számítógép, elektronikai, optikai termék gyártásának köszönhető, miközben a feldolgozóipari alágak többségében visszaesett a termelés. A szezonálisan és munkanappal kiigazított adatok alapján az ipari kibocsátás 1,0 százalékkal nagyobb volt a 2026. júliusinál.
Makro / Külgazdaság Most Ön is kérdezhet Oszkó Pétertől, például a kockázati és magántőke-befektetésekről – ma délután a Klasszis Klub Live-ban
Privátbankár.hu | 2026. október 14. 08:23
A Bajnai-kormány 2009-2010 közötti pénzügyminisztere fél 4-től lesz a vendégünk. Az egyórás élő adást a Klasszis Média YouTube-csatornáján és lapunk Facebook-oldalán közvetítjük.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG