2p
További munkahelyeket teremtene a főleg Kínából érkező áruk vámolása.
EPA/AXEL HEIMKEN

Ezrével teremthet munkahelyeket, érdemi befektetéseket hozhat és növelheti az államkassza bevételét, ha sikerül elérni, hogy minél több távol-keleti kereskedő Magyarországon vámoltassa el a Európai Unióba szánt áruját - mondta a Magyar Időknek a Vám, Jövedéki és Adóügyi Szolgáltatók Szövetségének társelnöke.

Minden területre kellenének szakemberek

Bók Mihály szerint egyforintnyi vámbevétel negyven-, de akár ötvenforintnyi további adóbevételt is hozhat az államkasszának.

A vámbevételek legnagyobb része az Európai Uniót illeti, az ügyintézésben részt vevő tagállamok az összeg húsz százalékát tarthatják maguknál. De nem csak pénzügyi előnyök jöhetnek szóba. Kellő számú ügyintézőre van szükség, a szállítmányozás és a logisztika területén is elkelnek a szakemberek, de fontos szempont az őrzés-védelem és a pénzügyek megfelelő vitele is.

Kínai konténerek

Arról már korábban írtunk, hogy egyetlen év alatt 30 százalékkal nőtt a három nagy dél-budapesti terminálon a Kínából érkező konténerek forgalma. Idén az első tíz hónapban 2164 vonatszerelvényen közel 55 ezer nem uniós terméket tartalmazó konténer érkezett, míg az előző év azonos időszakában több mint 42 ezer konténert szállított 1803 vonat. A vonatszerelvények száma tehát 20, a konténereké 30 százalékkal nőtt egyetlen év alatt.

Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter szerint a menetidő lerövidítése és a Kínából érkező árumennyiség növelése a célja a kormánynak a Budapest-Belgrád vasútvonal felújításával.

Kína ráteszi a kezét az Indiai-óceánraÚj-Delhi attól tart, hogy a Maldív-szigetek politikai vezetését most kilóra megvette Peking és ezzel India befolyása tovább csökken az Indiai-óceánon. A kínaiak kikötőkbe, ipari létesítményekbe és olajvezetékekekbe invesztálnak olyan – Indiával szemben többnyire ellenséges – szomszéd országokban, mint Mianmar, Sri Lanka, Banglades és Pakisztán. Lehetséges, hogy hamarosan át kell nevezni az Indiai-óceánt? A Privátbankár elemzése >>>
A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Az oroszok várnak: még nem ült le tárgyalni a kormány Paks II.-ről
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 18:14
Erről a Roszatom vezérigazgatója beszélt egy rendezvényen.
Makro / Külgazdaság Volánbusz-ügy: megszüntették az egyik leggazdagabb magyar letartóztatását
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 17:26
Döntött az illetékes bíróság.
Makro / Külgazdaság Matolcsy György új videóval állt elő az MNB-alapítványokról
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 16:06
A volt jegybankelnök „hamis meséről” beszélt.
Makro / Külgazdaság Itt az újabb kormányzati feljelentés, költségvetési csalás a gyanú
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 14:41
A Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium egy kiadvány miatt lépett. 
Makro / Külgazdaság Rossz hír jött az orosz vodkáról
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 14:14
Rosszabbul fogynak az italok.
Makro / Külgazdaság Átalakuló világrend: Pénzügyi csendőrből támogató tanácsadóvá válik a Valutaalap
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 13:54
Bod Péter Ákos legújabb elemzésében a Nemzetközi Valutaalap és a Világbank Csoport bangkoki éves találkozója kapcsán mutat rá a globális pénzügyi intézmények gyökeres szerepváltására. Miközben a hitelezési feltételek az ezredforduló óta sokat finomodtak, a Valutaalap legfrissebb országjelentése komoly szakmai iránytűt ad a politikai fordulat utáni Magyarország gazdasági vezetése számára is.
Makro / Külgazdaság Érdemes ma tankolni a hétvégi utazás előtt
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 12:48
Pénteken sem változtak a hazai üzemanyagárak. A 95-ös benzin és a gázolaj országos átlagára egyaránt az előző napi szinten maradt. 
Makro / Külgazdaság Hollandia nem siet az uniós költségvetési megállapodással
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 12:28
Komoly nézeteltérések alakultak ki az Európai Unió következő, 2028 és 2034 közötti hétéves költségvetéséről a brüsszeli csúcstalálkozón. Több tagállam elégedetlen a jelenlegi javaslattal, és egyre bizonytalanabb, hogy sikerül-e az év végéig megállapodásra jutni. Rob Jetten holland miniszterelnök szerint fontosabb a megfelelő feltételek kialakítása, mint a tárgyalások gyors lezárása.
Makro / Külgazdaság Az energiaárak miatt gyorsult fel a drágulás Európában
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 11:37
Szeptemberben 3,8 százalékra emelkedett az éves infláció az Európai Unióban és az euróövezetben is, az augusztusi 3,2 százalék után. Az Eurostat pénteken közzétett adatai szerint a tagállamok többségében gyorsult a drágulás, Magyarország ugyanakkor továbbra is a legalacsonyabb inflációjú országok közé tartozik.
Makro / Külgazdaság Uniós büdzsé: a Takarékos Hatok vagy a Kohézió Barátai győznek?
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 10:49
Az Európai Unió hétéves költségvetéséről, Orbán Viktor és a Fidesz európai szerepéről, valamint Fürcht Pál és az aranykonvoj ügyéről is szó volt az ATV Egyenes Beszéd című műsorában, ahol kollégánk, Dobos Zoltán volt az egyik meghívott vendég.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG