Pedagógustüntetés a Kossuth térnél. MTI Fotó: Marjai János

A Policy Agenda elemzése szerint február elején készített elemzésében még azt írta, „Időben a következő lépés a közlekedési ágazat lesz (MÁV, Volán), ahol ténylegesen letehetik a munkát a dolgozók (a sztrájktörvény adta kereteken belül), és megmérhetik, hogy mit képesek ezzel kikényszeríteni a cégből, és rajta keresztül a kormányból. Ha az ország életére kiható sztrájkot képesek szervezni a szakszervezetek, az nyilvánvalóan lökést ad a pedagógusoknak, a szociális szférában és az egészségügyben dolgozóknak is.

Azóta a kormánynak sikerült megállapodást elérni a legveszélyesebb területen a MÁV-nál. A 3 százalékos béremelést elfogadták a szakszervezetek, bár érezhetően magyarázkodásra kényszerítette őket a tagság. Ez a Policy Agenda szerint alapvetően kihatott a tiltakozások több szereplőjére is, akik megosztottá váltak abban, hogy a társadalmi szolidaritás meddig terjed ki.

A kormány utolsó pillanatban kapcsolt, és hatalmi szempontból komolyan vette a társadalmi elégedetlenséget, és próbálja kezelni a helyzetet. Jelen pillanatban nem látszik, hogy az egyes ágazatok követelései összeállhatnának egy mozgalomba. Az pedig elképzelhetetlen, hogy a pedagógusok vadsztrájkja mögé odaállnának a versenyszférában dolgozók.

Az ügy, amiben a kormány meghátrálásra kényszerült

Az elmúlt hónapok tiltakozásai megmutatták, hogy miképpen tudnak összekeveredni a szakpolitikai követelések, és az általános kormányellenes elégedetlenség. Éppen emiatt nem lehet meghatározni az elérhető minimális célokat, és emiatt szakadnak szét ezek a mozgalmak. A közoktatás terültén indult tiltakozás egyértelműen szakmai indíttatású volt, és a „mostani helyzet nem jó, változtassatok” karakterből indult ki.

Ehhez érezhetően komoly társadalmi támogatottságot is kapott, amelynek politikailag a kormányra nézve legkárosabb pontja a szülő-gyerek sztrájk volt (egy napra a tiltakozó szülők nem engedték iskolába a gyereküket). Ez ugyanis „bevitte” a politikát azokba a háztartásokba is, ahol amúgy nem követik nyomon a kormány-ellenzék ütésváltásokat. A szülők otthon mérlegelték, hogy tényleg jó-e a mostani oktatási rendszer, mernek e tiltakozni, vagy félnek a bosszútól. Ez pedig sokkal károsabb volt a kormányzat és a kormánypártok számára, mint egy 50 ezer fős tüntetés Budapesten.

A tiltakozás azóta érezhetően két mederben folytatódik tovább. A radikálisabb vonal vadsztrájkot szervez, a mérsékeltebbek (köztük a szakszervezetek) alternatívát ugyan nem nyújtva, de tompítani igyekeznek a feszültséget. Ezáltal gyengült az egész mozgalom ereje, miközben a kormány azt a képet sugározza magáról, hogy gesztusokat tesz, és jelentősen átalakítja a közoktatási rendszert.

A radikálisabb vonal olyan követeléseket fogalmazott meg, amelyek lehetetlenné teszik velük a megegyezést. Ezáltal az elégedetlenség lezárása részükről sikerrel nem lehetséges. Miközben a mérsékeltebb vonal fél a szakmai alapon való megegyezésről (árulónak tartanák őket), és emiatt nem tud beleállni teljes szívvel a tárgyalásokba sem. A kormány ezt az űrt kihasználva saját közegével egyeztet.

Sztrájkkal nem lehet semmit elérni?

A pedagógusok vadsztrájk kezdeményezése kapcsán megint felerősödöttek azok a követelések, hogy lazítani kell a sztrájktörvényen, amely lehetetlenné teszi az érdemi munkabeszüntetést. Valójában országosan egyetlen szakszervezet sem tesztelte a törvényt. Ahol helyi szinten került sor sztrájkra (Miskolcon a helyi tömegközlekedési társaságnál) ott végül megállapodással zárult a konfliktus.

Ezért félreértés lenne azt mondani, hogy a sztrájk hiányának oka csak a jogi környezet. Ennél talán sokkal fontosabb, hogy egy ágazati konfliktus hamar politikai konfliktussá válik (így akarja a kormány és az ellenzék is). Ezáltal már nem csak az adott szakmai kérdésről, területről van szó, hanem a kormány általános megítéléséről. A tiltakozók egy része pedig nem abban érdekelt, hogy lemondjon a kormány, hanem hogy változtasson az adott ügyben.

A szakszervezetek is éppen emiatt nem képesek megmozdítani akár szolidaritás alapon a tiltakozásukat, mert az átpolitizálódott helyzet nekik sem kezelhető a tagságuk politikai heterogenitása miatt. A kormánynak ebben a helyzetben  azaz érdeke, hogy folyamatosan erősítse azt a benyomást, hogy nem szakmai a tiltakozás, hanem politikai céljai vannak.