A szerda esti bejelentés óta sokan, sokféleképpen próbálták visszafejteni a Donald Trump által bejelentett, a tőzsdékről világszerte dollár-ezermilliárdokat néhány nap alatt elpárologtató vámtarifák mögötti logikát. Azonban az ausztrál védelemgazdasági szakértő, Perun friss műsorában ennek ellenére is fel tudta hívni a figyelmet néhány további érdekességre.
Rögtön felmerült például a kérdés, hogy miközben az amerikai elnök „viszonossági alapon” kivetett vámokról beszélt, valójában a bejelentett vámtarifáknak semmi köze a különböző országokban az oda irányuló amerikai exportot terhelő vámokhoz. Miközben Trumpék például az állítólagos uniós 39 százalékos vámokra válaszul szabtak ki 20 százalékos vámot az Európai Unióra, a valóságban az Unióban átlagosan 2,7 százalékos vám terhelte az amerikai importot, Kína esetében pedig 2 százalékos vámokra jött a 67 százalékos „viszonossági” vám.
Különböző szakértők viszonylag hamar rájöttek az alapvető képletre: az amerikai adminisztráció egyáltalán nem a vámokból, hanem a kereskedelmi mérlegből indult ki. Méghozzá fogták az adott országgal fennálló külkereskedelmi mérleget, majd ezt elosztották az adott ország az Egyesült Államokból érkező importjával és ez lett a vámtarifa. Ha negatív számot kaptak (tehát az adott ország többet vásárolt Amerikától, mint fordítva), illetve ha 10 alatti értéket kaptak, akkor 10-nek vették a kapott számot.
Átlátszó magyarázat
Miután elterjedt, hogy ez volt a számítási mód, a Fehér Ház közölte, hogy nem-nem, szó sincs róla, hanem jóval bonyolultabb képletet használtak, amely annyiban tér el a fentiektől, hogy a tört nevezőjében – tehát a vonal alatt nem csupán az import szerepel, hanem két másik érték is, amelyet a nagyon tudományosan kinéző ε (epszilon) és ϕ (fí) görög betűkkel jelöltek. Ezek a Fehér Ház oldalára feltöltött magyarázat szerint az importkereslet, illetve az importárak rugalmasságát kifejező értékek, azonban a szövegből kiderül, hogy a vámtarifák kiszámításához mindkettőt konstansnak tekintették (azaz egy-egy számmal helyettesítették be).
A két szám pedig: ε=4, ϕ=0,25. Közgazdasági vagy matematikai diploma sem kell talán hozzá, hogy rájöjjünk, ha ezt a két számot összeszorozzuk, akkor bizony – igen – 1-et kapunk.
Tehát a Fehér Ház azt állítja, hogy a tarifákat nem úgy kapták, hogy kivonták az exportból az importból és elosztották az importtal, hanem úgy, hogy kivonták az exportból az importból és elosztották a (4*0,25-tel, azaz) 1-gyel megszorzott importtal…
Ha a kedves olvasó úgy érzi, hogy itt némileg hülyének van nézve, akkor nincs egyedül. De nyugalom, ez még csak a kezdet! (Egyes vélemények szerint az alapképletet egyenesen egy mesterséges intelligenciával „találtatták ki”, de még a ChatGPT és társai is figyelmeztetnek arra, hogy ez nem veszi figyelembe a világkereskedelmi rendszer számos tényezőjét, illetve elszabaduló inflációt okozhat, megtorló lépéseket válthat ki, megzavarhatja a beszállítói láncokat és károsíthatja a hosszútávú kereskedelmi kapcsolatokat.)
Lemaradt néhány ezer milliárd dollár
Ugyanis a számolásnál a kereskedelmi mérleg esetében az amerikai kormány kizárólag az árukat vette figyelembe, a szolgáltatásokat viszont nem, miközben alapesetben ezek értékét is bele szokás számolni a külkereskedelmi forgalomba. És ha hozzátesszük, hogy például a hatalmas amerikai techcégek – mint mondjuk a Google, a Microsoft, a Facebook, vagy éppen a Twitter – jellemzően nem kézzel fogható árukat, hanem szolgáltatásokat exportálnak, már sejthetjük, hogy ez nagyon nem elhanyagolható tényező jelen esetben sem.
Ha az export és az import értékébe beleszámították volna a szolgáltatásokat is, akkor Kína például 34 helyett csak 30 százalékos vámot „kapott” volna, Svájc viszont 31 helyett csak 9(!) százalékosat.
Túl bonyolult lett volna kiszámolni
De menjünk tovább. Ugyanabban a magyarázó szövegben, ahol a fenti ügyes képlet is szerepel, egészen megdöbbentő dolgok olvashatók. (Ne feledjük, ez a Fehér Ház hivatalos álláspontja.)
Azt írják itt, hogy a kereskedelmi mérleg deficitje számos ok miatt nem egyensúlyozza ki magát, jelentős hatással vannak erre például vámügyi és nem vámügyi „fundamentumok”, de korlátozó szabályozások, környezetvédelmi és adózási szempontok, árfolyammanipuláció és alulértékeltség is szerepet játszik.
Majd hozzáteszik:
„Miközben egyesével kiszámolni a kereskedelmi deficitre gyakorolt hatásait több tízezernyi vám-, szabályozási, adózási és más politikáknak minden egyes országban bonyolult, ha nem éppenséggel lehetetlen feladat, ezek összesített hatásait helyettesíthetjük egy olyan vámtarifa kiszámolásával, amely a kétoldalú kereskedelmi egyenleg kiegyenlítését célozza. Ha a kereskedelmi deficitek fennállását vámügyi és nem vámügyi fundamentumok okozzák, akkor egy olyan vámtarifa, amely e szabályozások és fundamentumok hatásainak ellensúlyozására törekszik, az viszonos és tisztességes.”
Először is: a világ legnagyobb hatalmának nincs arra erőforrása, hogy kiszámolgassa egyesével bizonyos szabályozások és más tényezők hatásait? Bonyolult dolog, igen, de a világkereskedelem és a világgazdaság is elég bonyolult dolog, ezért is nem szoktak ilyen faék egyszerűségű módszerekkel megpróbálni belenyúlni.
Fotó: LinkdedIn
És hát amikor azt írják, hogy a fundamentumokat figyelmen kívül lehet hagyni, az azt jelenti, hogy például figyelmen kívül hagyják az olyan alapvető tényezőket, mint például egy ország ásványkincs-készletei, éghajlata, a munkaerő költsége, és hasonlók. Teljesen természetes például, hogy egy ásványkincsekben bővelkedő ország bizonyos partnerekkel szemben jókora kereskedelmi többletet alakít ki.
Ez így működik, nem véletlenül
Az olcsó munkaerővel rendelkező, szegényebb országok általában olcsó árukat szállítanak a tehetősebb országokba, de nem feltétlenül tudják megvenni az ott előállított, drága, nagy hozzáadott értékű termékeket, hiszen pont azért tudnak olcsón termelni, mert például nem fizetnek a cégek annyit a munkásoknak, hogy autókat vegyenek.
De a fejlettebb országok pont a beérkező nyersanyagok és olcsó alkatrészek, áruk segítségével tudják működtetni a gazdaságukat, és előállítani saját, jellemzően drágább termékeiket, saját lakosságuknak energiát, elérhető áru árucikkeket és hasonlónak biztosítani.
Nézzünk néhány példát. Lesotho, a világ egyik legszegényebb országa, ahol az egy főre jutó éves GDP nagyjából 900 dollár, az egész világon a legmagasabb, 50 százalékos vámtarifát kapott a nyakába Donald Trumptól. Azért, mert az országban – egyébként amerikai támogatással létrehozott – textilipari üzemekből olcsó, főként ruhaneműket exportálnak az Egyesült Államokba, cserébe viszont nem vásárolnak mondjuk amerikai autókat, nem túl meglepő módon. Rosszul járt ezzel így eddig Amerika? Vagy inkább hiányozni fognak az amerikai boltokból a hirtelen megdrágult, lesothói gyártású ruhák?
Vagy ott van Vietnám, ahova szintén amerikai kormányzati ösztönzésre települtek amerikai cégek, hogy az olcsó munkaerőt kihasználva (de a kínai kommunista párt befolyásától mentesen) termelhessenek. Vietnám jellemzően olcsó tömegárukat szállított a világpiacra és az Egyesült Államokba – és szintén nem vásárolt megfelelő mennyiségű és árú amerikai árucikket, így hát jókora, 46 százalékos vámot kapott az új rendszerben.
De vegyünk egy olyan államot, mint Katar vagy Szaúd-Arábia. Sivatagos országok lévén, rengeteg országgal szemben deficites lesz a kereskedelmük, ahonnan mondjuk élelmiszert, a vendégmunkásaiknak olcsó ruhát, vizet és hasonlókat vesznek, de ezeket arra használják, hogy működtessék az olajiparukat, amely aztán más, fejlettebb országokkal szemben jókora kereskedelmi többletet halmoz fel.
Maga az Egyesült Államok is részben a relatíve olcsó kanadai olajjal és gázzal működteti azokat az autógyárakat és szervizközpontokat, amelyek aztán profittal adják el az amerikai autókat és felhőszolgáltatásokat – de nem elsősorban Kanadába, hanem a világ minden tájára.
Mi lenne a kívánatos cél? Hogy Lesotho pontosan akkora értékben vásároljon amerikai árukat, mint amennyiért az Egyesült Államok lesothói gyártású árucikkeket? A hivatalos magyarázat ezt mondja. (Hiszen Trumpék arról beszélnek, hogy a vámok célja a kereskedelmi egyenlegek kiegyensúlyozása.) Hogy ennek mi értelme lenne? Azt nem igazán lehet megválaszolni.
Ezt ők sem gondolhatják komolyan?
Egész elképesztően leegyszerűsítő tehát már az is, hogy a trumpi tarifák a világot és a világkereskedelmet kétoldalú kapcsolatok soraként értelmezi, ahelyett a bonyolult, az egyes országok lehetőségeire, előnyeire, sajátos viszonyaira alapuló rendszer helyett, ami valójában.
Majd erre a már önmagában a hihetetlenség határait súrolóan leegyszerűsített képre még ráteszi, hogy a kereskedelmi többlet jó, a kereskedelmi deficit pedig rossz, megint csak minden más megfontolást egyszerűen lesöpörve az asztalról.
A deficitet pedig – teljesen önkényes módon – csak az áruk, és nem a szolgáltatások és áruk kereskedelme alapján számolják ki, egy olyan képlet alapján, amely még az alapvetően nem közgazdasági problémákra kifejlesztett, „buta” nagy nyelvi modellek szerint is túlságosan leegyszerűsítő.
Nem csoda, ha felmerül a lehetőség, hogy mindez csak valami hatalmas blöff, ezt így ebben a formában nem gondolhatják komolyan. Elképzelhető, de ha egy ország, méghozzá éppenséggel a „szabad világot vezető” Egyesült Államok elnöke, vezető tisztségviselői ilyen sületlenségeket beszélnek, és ami még súlyosabb, tettekre is váltják ezeket, akkor azért az még akkor is elég nyugtalanító, ha esetleg maguk sem veszik egészen komolyan mindezt.
Lehetséges, hogy Trump – de legalábbis a környezetében még mutatóban maradt egy-két valódi szakember – mindezt tárgyalási alapként, az állóvízbe dobott kőként értelmezi, de ezek után bízhatunk vajon abban, hogy lépéseik valódi hatásait, a beinduló láncreakciók esetleges drámai végkifejleteit valóban fel tudják mérni?
(Perun adásának a vámháború lehetséges hatásaival foglalkozó részét egy hamarosan megjelenő, következő cikkben fogjuk feldolgozni.)
Az elnök nem is volt ott. 
