2p

Klasszis Egészséggazdaság és Longevity Konferencia 2026

A platform, ahol az egészségügyi ökoszisztéma kulcsszereplői – gyártók, szolgáltatók, biztosítók, döntéshozók – közösen gondolkodnak az iparág jövőjéről.

Vegyen részt Ön is!

Részletek >>

Honnan szedték az amerikai kormányzatnál a világgazdaságot káoszba taszító vámtételeket? A válasz egészen elképesztő lehet.

Ezermilliárd dollárok tűntek el az elmúlt bő egy napban a világ tőzsdéiről, gazdasági és politikai vezetők próbálják kitalálni a megfelelő válaszlépéseket a Donald Trump által magyar idő szerint szerda késő este bejelentett vámtarifákra.

Elég hamar kiderült, hogy a Trump-adminisztráció meglehetősen furcsa logika mentén jutott a különböző országok amerikai exportjára kivetendő tarifák mértékére. Miközben a kommunikáció arról szólt, hogy ezzel a lépéssel most kiegyenlítik a számlát, a kirótt vámoknak nincs közük az egyes országok által az amerikai árukra kivetett vámokra. A százalék úgy jött ki, hogy egyszerűen elosztották az Egyesült Államok az egyes országokkal szemben fennálló kereskedelmi deficitjét az onnan érkező áruk teljes értékével, aztán elosztották a kapott számot kettővel.

Ez a módszer teljesen figyelmen kívül hagyja a világgazdaság és világkereskedelem logikáját, illetve számos fontos tényezőt is. De ki állhatott elő egy ilyen faék egyszerűségű megoldással?

Nos, egyes szakértők szerint a mesterséges intelligencia. Jordan Fish kriptokereskedő beírta próbaképpen megkérdezte a ChatGPT-t, hogy

„mi lenne egy egyszerű módszer a más országokra kivetett vámtarifák kiszámolására, ha azt szeretnénk, hogy az Egyesült Államok egyenlő pályára kerüljön a kereskedelmi deficit terén? Legyen a minimum érték tíz százalék.”

Erre az MI-ágens szinte tökéletesen azt a választ adta, amivel Trumpék előálltak – de még a chatbot is figyelmeztette felhasználóját, hogy ez a módszer „figyelmen kívül hagyja a nemzetközi kereskedelem bonyolult dinamikáját”.

Hasonló választ adott az Elon Muskhoz köthető Grok MI-chatbot is, de az is megjegyzéseket fűzött a válaszához, melyek szerint az intézkedés végeredménye meglehetősen bizonytalan.

„Bebizonyosodott, ChatGPT – írta Wojtek Kopczuk, a Journal of Public Economics szerkesztője. – Pontosan az, ahogy az osztály legbutább gyereke megoldaná a feladatot, szerkesztés nélkül.”

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Meddig tarthatnak az árstopok?
Herman Bernadett | 2026. március 16. 19:23
Az infláció már alacsony, az árstopok kivezetése mégsincs napirenden, hiába panaszkodnak az érintett kereskedők, hogy fenntarthatatlan a helyzet – erről is beszélt a Trend FM hétfői adásában Herman Bernadett, a Privátbankár főmunkatársa. 
Makro / Külgazdaság Levelet írt a magyar miniszter – új fronton ütközhet az EU-val a kormány
Privátbankár.hu | 2026. március 16. 19:01
Az agráriumot érinti a magyar kérés.
Makro / Külgazdaság Még egy országot kiüthet az iráni háború
Privátbankár.hu | 2026. március 16. 17:27
Az üzemanyagválságra készülnek.
Makro / Külgazdaság Komoly lépésre szánta el magát Magyarország és Szlovákia
Privátbankár.hu | 2026. március 16. 15:42
Új vezetéket húznak fel a két ország közt.
Makro / Külgazdaság Ez lehet a jövő a Hormuzi-szorosban?
Privátbankár.hu | 2026. március 16. 13:50
Egy hajót átengedtek.
Makro / Külgazdaság Semjén Zsolt alapítványát alaposan leminősítette az ÁSZ
Privátbankár.hu | 2026. március 16. 13:06
A számvevőszék elemzői hiába keresték a gazdálkodási adatokat a miniszterelnök-helyettes által elnökölt alapítványnál.
Makro / Külgazdaság Mit mond Jaksity György Trumpról, a világgazdaságról, a dollárról és a forintról?
Privátbankár.hu | 2026. március 16. 12:29
A Klasszis Klub Live következő, március 24-én 15 óra 30 perckor kezdődő egyórás élő adásának vendége ezúttal a Concorde Értékpapír Zrt. közgazdász végzettségű alapítója, elnöke, a Budapesti Értéktőzsde egykori elnöke lesz. Szokás szerint azonban nemcsak mi kérdezünk, hanem ezt olvasóink is megtehetik, akár előzetesen, akár a Klasszis Média YouTube-csatornáján, illetve az Mfor és a Privátbankár Facebook-oldalán közvetített adás során.
Makro / Külgazdaság Romlik a helyzet: Japán is elszánta magát, bevetik a stratégiai eszközt
Privátbankár.hu | 2026. március 16. 10:32
Az Irán ellen indított háború újabb baljós következménye.
Makro / Külgazdaság Befagytak a mutatók, nem moccan a munkanélküliségi adat
Privátbankár.hu | 2026. március 16. 07:54
Évek óta alig változik a kiemelt statisztikai ráta.
Makro / Külgazdaság Zelenszkij: dollármilliárdokkal tömi Putyin zsebét az újabb háború
Privátbankár.hu | 2026. március 16. 07:02
Szerinte még mindig csak színlel az oroszok első embere.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG