A deficit lett a főgonosz
A költségvetési hiány fogalma szépen lassan belopózott a közéletbe. Ehhez hozzájárult az uniós csatlakozás, a magyar államháztartás fenntarthatóságával kapcsolatos problémák eszkalálódása, a 2008-as IMF-hitel óta pedig már a gyermekeknek szóló rajzfilmekben is a deficit lett a főgonosz. Az elmúlt hónapokban azonban új fejezet kezdődött a költségvetéssel kapcsolatos közéleti vitákban, különösen az Európai Unió és a magyar kormány kapcsolatában.
Bár a hazai gazdaságpolitikával kapcsolatos uniós kritikák legalább akkora hangsúlyt fektetnek az intézkedések minőségére is (pl. a különadók növekedésre gyakorolt hatása), mivel a jelenlegi EU-s szabályok a költségvetéssel kapcsolatos mutatók közül az egyenlegre állapítanak meg konkrét értékeket, és az erre vonatkozó uniós intelmekre figyel leginkább a magyar kormány.
Az újdonság azonban az, hogy néhány hónapja már nem százalékokon, hanem tized százalékokon folyik a vita: a konvergenciaprogramban a kormány azzal számolt, hogy idén és jövőre is GDP-arányosan 2,7 százalék lesz a hiány, ezt követően az EU nyilvánosságra hozta, hogy szerintük 2013-ban 3,0, 2014-ben 3,4 százalék lesz a deficit. Ezzel párhuzamosan jelezték, hogy ha a két prognózis közötti különbséget nem tünteti el a kormány egy újabb költségvetési kiigazítással, az meggátolhatja, hogy kikerüljön az ország a túlzottdeficit-eljárás alól. A magyar kormány nem is késlekedett és döntést hozott egy 92,9 milliárd forintos megtakarításról.
Megvegyük azt a csomag kávét, vagy ne?
Az idei évet tekintve tehát a vita alapját nagyjából egy 100 milliárd forintos eltérés képezi (a GDP 0,3 százaléka), de nagyságrendileg nem nagyobb a véleménykülönbség a 2014-es költségvetési egyenleggel kapcsolatban sem – különösen, ha figyelembe vesszük, hogy még tervezet szinten sincs jövő évi költségvetése az országnak. A már említett 100 milliárdos eltérés az idei évre tervezett 14 600 milliárd forintos (konszolidált) kiadási főösszeg 0,7 százaléka, azaz 7 ezreléke!
Egy háztartás nyelvére lefordítva mindez olyan, mintha egy havi 200 ezer forintból élő háztartás a családi büdzsé tervezése során azon vitatkozna, hogy vajon 1400 forinttal többet vagy kevesebbet költenek-e a következő hónapban. Mindez felveti a kérdést, hogy vajon mekkora az az összeg, amelyen már nem lehetne (kellene) vitatkozni, hiszen túlságosan kicsi a tervezés és előrejelzés pontosságához képest – a jelentőségéről nem is beszélve.
Nehéz eltalálni a pontos hiányszámot
Ebben a kérdésben kiindulópontként érdemes felidézni a Minnesotai Egyetem berkein belül néhány évvel ezelőtt publikált tanulmányt1. A szerzők azt vizsgálták, hogy több tucat gazdaságkutató műhely prognózisát felhasználó Consensus Economics nevű szervezet előrejelzései milyen pontosan képesek megjósolni a várható egyenleget. Eredményeik szerint az 1993 és 2009 közötti időszakban, a fejlett országok esetében az adott költségvetési évre vonatkozó prognózis átlagosan a GDP 0,7 százalékával, a fejlődő államok esetében átlagosan 1,8 százalékkal tért el a tényleges és végleges adattól. Még nagyobb a hiba, ha a tárgyévet követő évre vonatkozik az előrejelzés: ebben az esetben 1,3 és 2,4 GDP-arányosan az eltérés a fejlettek, illetve a fejlődők esetében.
Az eltérés egy része természetesen azzal is magyarázható, hogy a prognózis készítésekor még nem vehették figyelembe a később meghozott intézkedéseket. Ezért is érdemes alaposabban is megvizsgálni a magyar adatokon, hogy milyen tényezők alakítják az egyenleget. Az államháztartás pénzforgalmi egyenlegét a központi alrendszer (1) és az önkormányzati alrendszer (2) alkotja, az Európai Unió számára fontos, a végeges ESA-egyenleget pedig az úgynevezett ESA-híd (3) köti össze a pénzforgalmi egyenleggel.
1 Jalles, J. T., Karibzhanov, I., & Loungani, P. (2011). Cross-country Evidence on the Quality of Fiscal Forecasts. mimeo. //www.econ.umn.edu/~karib003/fiscal_forecasts.pdf
---- Ha ez nem lenne elég: utólag is változnak az adatok ----
Utólag is változnak az adatok
A teljes államháztartás több mint háromnegyedét magában foglaló központi alrendszer egyenlege igazi információs bőségszarunak tekinthető a másik kettőhöz képest. Ez a terület teljes mértékben a kormány irányítása alá tartozik, ennek megfelelően a saját igényei szerinti ütemezésben kaphat információkat az egyenleg alakulásáról, a szaktárca pedig általában havonta publikálja a központi alrendszer gazdálkodására vonatkozó adatokat. Bár éppen emiatt az erre vonatkozó előrejelzés lehet a teljes prognózison belül a legpontosabb, jól jellemzi a helyzetet, hogy a már lezárt (!) időszakok esetében is bőven akad eltérés a különböző időpontban publikált adatok között.
A tárgyév lezárása után egyből publikált főösszegek ugyanis nem egyeznek meg a tárgyévet követő szeptemberben publikált zárszámadási törvényben szereplő adatsorokkal: a bevételi és kiadási főösszegek esetében az abszolút különbség összege az elmúlt években 20 és 35 milliárd forint között mozgott. Ez a különbség egyrészt a központi alrendszer főösszegeihez képest szinte elhanyagolható nagyságú, másrészt különböző elszámolás-technikai okokkal valószínűleg indokolható is. Mégis elgondolkodtató, hogy ha az államháztartás leginkább átlátható részében, már lezárt időszakra vonatkozóan ilyen nagyságrendű eltéréseket tartalmaznak a különböző adatsorok, akkor valószínűleg a teljes ESA-hiányra vonatkozó előrejelzés esetében a hibahatár ennél jócskán nagyobb lehet.
A központi alrendszerhez képest sokkal nehezebb nyomon követni az önkormányzati szektor gazdálkodását. A kormánynak egyrészt alig van közvetlen eszköze év közben befolyásolni az államháztartás közel negyedét kitevő szektor gazdálkodását. Témánk szempontjából viszont még ennél is fontosabb hogy maga a kormány is nagyon kevés információt kap az önkormányzatok évközi gazdálkodásáról és a kapott adatok megbízhatósága sem mindig biztosított. Vélhetően ezzel magyarázható, hogy a magyar állam semmiféle információt nem közöl év közben az önkormányzati szektor alakulásáról, ami komoly nehézséget jelent a kormánytól független gazdasági műhelyek, előrejelző intézetek számára.
Minden bizonnyal ez az oka annak, hogy az elmúlt években az önkormányzati szektor tervezett és tényleges pénzforgalmi egyenlege közötti különbség átlagosan nagyjából 100 milliárd forint volt, és egyetlen évben sem volt kisebb 30 milliárd forintnál.---- Akkor miről is vitatkozunk igazából? ----
Másról szól a vita?
Az ESA-híd előrejelzése azonban még az önkormányzati szektor egyenlegére vonatkozó prognózisnál is bizonytalanabb. Ennek a mutatónak az a lényege, hogy figyelembe veszi az államháztartáson kívüli, ám az EU-s elszámolás miatt fontos, részben állami tulajdonú szervezeteket (pl. Állami Autópálya Kezelő) gazdálkodását, másrészt pedig megteremti az átváltást az eredményszemléletű és a pénzforgalmi adatok között.
Az ESA-hidat a KSH számolja ki legelőször a tárgyévet követő áprilisában, azaz addig a kormánynak is csak sejtései vannak, miként alakulhat ez a mutató - nem is beszélve az államtól független gazdaságkutató műhelyekről. A hatása azonban ennek sem elhanyagolható: 2007 és 2010 között a költségvetésben tervezett ESA-híd átlagosan a GDP mintegy 0,6 százalékával, azaz mai árakon számolva 170 milliárd forinttal tért el a statisztikai hivatal által publikált végleges értéktől!
Az eddigiek mind azt sugallják, hogy a különböző prognózisok közötti 50-100 milliárd forintos eltérésekről aligha lehet érdemi közgazdaságtani vitát folytatni, és ez különösen igaz, ha a következő évi prognózisról van szó. Ez persze nem jelenti azt, hogy nem érdemes részletekbe menően összehasonlítani és elemezni a különböző előrejelzések közötti különbséget.
Sőt, a külső kényszer nagyon fontos szerepet játszhat abban, hogy fenntartható és felelős költségvetési politikára sarkaljon egy kormányt. Ám érdemes lenne konszenzusra jutni arról, hogy egy bizonyos eltérés (valamiféle hibahatár) alatt a különbségre nem épül jelentős következményekkel járó gazdaság(politikai) döntés, ellenkező esetben ugyanis feltételezhető, hogy a történet valójában nem is költségvetési egyenlegről, hanem valami teljesen másról szól.
