4p
Az ukránoknak annyira elegük lett a politikai elitből, hogy előbb egy humoristát választottak államelnöknek, majd elsöprő többséggel a pártjának szavaztak bizalmat a parlamenti választásokon. A nevét egy televíziós sorozattól kölcsönző Nép Szolgája egy popsztár pártjával léphet majd koalícióra, és Nyugat-barát politikát folytathat – kérdés, hogy képes lesz-e felnőni a feladathoz.
Zelenszkij sajtótájékoztatója pártja tegnapi győzelme után. EPA/TATYANA ZENKOVICH

Ukrajna függetlenné válása, 1991 óta először fordulhat elő, hogy egyetlen párt szerez kormányzóképes többséget az ukrán parlamentben – ráadásul egy olyan pártról van szó, amely teljesen újnak számít a politikában.

Humorista-popsztár koalíció

Az ukrán elnök, Volodimir Zelenszkij mögött álló Nép Szolgája ugyanis agyonnyerte magát a tegnapi parlamenti választásokon: előzetes adatok szerint 115-120 egyéni választási körzetben nyerhet a 199-ből, a listára leadott szavazatok alapján pedig 121 mandátumra számíthat. Tehát minden bizonnyal meglesz a minimálisan szükséges 226 fős többsége a parlamentben.

A párt ezzel akár egyedül is kormányt alakíthatna, de a humoristából elnökké lett Zelenszkij az előzetes eredmények ismeretében már közölte, hogy inkább koalícióra lépne a Hang nevű párttal. A Hangot egy, szintén a szórakoztatóiparból érkezett figura, Szvjatoszlav Vakarcsuk popsztár vezeti:

Nagyrészt ennek a két pártnak köszönhető, hogy a parlament mintegy felét abszolút új képviselők alkotják majd.

Zelenszkij már azt is elárulta, hogy egy technokrata, „teljesen független” közgazdászt szeretne miniszterelnöknek – konkrét nevet egyelőre nem közölt.

Fikcióból valóság

Úgy tűnik tehát, hogy Ukrajnában beteljesedik a tavasszal kezdődött politikai elitváltás. Akkor az ukrán választok elsöprő, csaknem háromnegyedes többséggel választották elnökké a politikába alig egy éve berobbant Zelenszkijt, most pedig egy olyan, részben általa vezetett pártnak szavaztak bizalmat, amely ezen a téren nagyrészt ismeretlen arcokból, aktivistákból és középosztálybeli vállalkozókból áll.

Beszédes tény az is, hogy a Nép Szolgája egy, 2015 és 2019 között sugárzott ukrán televíziós szatírától kölcsönözte a nevét, amelyben Zelenszkij Ukrajna elnökét alakította. A pártot a műsor készítői alapították.

Meglovagolták az elégedetlenséget

A Nép Szolgája politikailag centristának, Európa-pártinak és liberálisnak számít. A kampányban populista, korrupció-ellenes üzeneteket hangoztatott, és ugyanúgy az emberek politikai elittel szembeni elégedetlenségét lovagolta meg – sikerrel –, mint tette azt Zelenszkij néhány hónappal korábban.

Egy olyan pártról van szó, amelyet új, nagyrészt liberális és progresszív elveket valló emberek alkotnak, akik korábban nem politizáltak. De még nem alakult ki teljesen, így nem egészen világos, hogy mi várható tőlük

- mondta Jevhen Bisztritszkij kijevi professzor a Financial Timesnak.

Az emberek bíznak bennünk. (...) Azért lettünk sikeresek, mert tisztességes eszközökkel kerestük meg a pénzünket

- jelentette ki Zelenszkij, utalva televíziós produceri munkásságára. 

A Nyugatnak tetszik

Az elnök és pártja számíthat a Nyugat támogatására. Jelzésértékű, hogy Zelenszkij első hivatalos külföldi útja Brüsszelbe vezetett, ahol az EU és a NATO vezetőivel találkozott, emellett Angela Merkel német kancellár és Emmanuel Macron francia elnök is fogadta.

A nyugati befektetők már a választás előtt reményüket fejezték ki azt illetően, hogy az elnök pártja a Hanggal alkot majd koalíciót, és folytatni fogja a Nemzetközi Valutalappal kötött, több milliárd dolláros hitel- és reformprogramot. A nyugati országok azt ugyanakkor elítélték, hogy Zelenszkij – az elitváltás jegyében – meg akar szabadulni azoktól a vezetőktől, akik elődje, a szerinte korrupt Petro Poroshenko alatt szolgáltak.

Káosz fenyeget?

Mások ugyanakkor nem ennyire derűlátóak:

Olyan emberek kerültek hatalomra, akik enyhén szólva sincsenek igazán felkészülve az előttük álló kihívásokra

-véli Szerhij Zhadan ukrán író. Szerinte a „hat éve háborúzó” ország káoszba süllyedhet.

A választásokon egyébként az Oroszország által annektált Krím-félsziget, valamint egyes, Kijev szerint orosz megszállás alatt lévő – moszkvai interpretáció szerint Oroszországot választó – keleti területek lakói nem szavazhattak.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Hatékonyabb lesz a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Védelmi Hivatal, mint az elszámoltatási biztosok?
Privátbankár.hu | 2026. április 28. 19:01
A vagyonvisszaszerzés lehetőségéről, az új Fidesz-frakció friss tagjairól és nagy hiányzóiról, a „poloskázás” miatti bocsánatkérésről, illetve az eddigi kormánypropaganda háttérbe szorulásáról is beszélgetett az ATV Egyenes Beszéd című műsorában kollégánk, Dobos Zoltán Rangos Katalinnal és Rónai Egonnal.
Makro / Külgazdaság Döbbenetes lépésre szánta el magát az Egyesült Arab Emírségek
Privátbankár.hu | 2026. április 28. 17:45
Az Egyesült Arab Emírségek kilép a Kőolajexportáló Országok Szervezetéből (OPEC), valamint az OPEC+ -ból is – közölte kedden az emírségek energiaügyi minisztere.
Makro / Külgazdaság Záporoztak az új kormánnyal és az euróval kapcsolatos kérdések Varga Mihály felé
Imre Lőrinc | 2026. április 28. 16:45
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) monetáris tanácsa a várakozásoknak megfelelően 6,25 százalékon hagyta az irányadó rátát a választások utáni első kamatdöntő ülésén. A 15 órakor kezdődő sajtótájékoztatón Varga Mihály jegybankelnök a monetáris politikai irányvonalai mellett számos kérdést kapott a legfontosabb aktuálpolitikai kérdésekkel és a Tisza gazdasági ígéreteivel kapcsolatban is.
Makro / Külgazdaság Tényleg jó ötlet az euró bevezetése?
Privátbankár.hu | 2026. április 28. 16:35
A Tisza-kormány elkötelezett az euró bevezetését illetően, a leendő pénzügyminiszter, Kármán András szerint 2030-ra elérhetőek a csatlakozás feltételei. Hogy milyen hatása lehet a magyar gazdaságra ennek, arról munkatársunk, Király Béla beszélt az ATV Start műsorában. Az euróbevezetés mellett a Tisza agrárprogramjának központi eleme, a zöldségek és gyümölcsök áfacsökkentése is terítékre került.
Makro / Külgazdaság A Patrióták nekimentek, de így is elfogadta az Európai Parlament a hétéves költségvetés tervét
Vámosi Ágoston | 2026. április 28. 15:11
Egységes tervvel állhat az Európai Parlament a tagállamok állam- és kormányfői elé: elfogadták az MFF-jelentést. Az ellentét azonban nem csak a Parlament és a Bizottság között éleződött ki, a pártcsaládok is eltérő irányba húznak.
Makro / Külgazdaság Orbán Viktor volt szövetségese is uniós bírósághoz fordult
Privátbankár.hu | 2026. április 28. 14:45
Szlovákia pénteken beadta panaszát az Európai Unió bíróságához az orosz gáz importját tiltó és az orosz kőolaj behozatalának leállítására való felkészülést előirányzó, idén januárban hozott uniós döntés miatt – jelentette be Boris Susko szlovák igazságügy-miniszter közösségi médiaplatformján kedden.
Makro / Külgazdaság Először döntöttek a kamatokról Varga Mihályék a választás óta
Privátbankár.hu | 2026. április 28. 14:01
Első kamatdöntő ülését tartotta a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsa az április 12-i választás és a Tisza Párt kétharmados győzelme óta. A jegybank a politikai változás ellenére nem módosított a 6,25 százalékon álló alapkamaton.
Makro / Külgazdaság Még drágább lesz a tankolás szerdától
Privátbankár.hu | 2026. április 28. 10:47
Persze csak annak, aki piaci áron tankol.
Makro / Külgazdaság Fontos hírt közölt a 4iG
Privátbankár.hu | 2026. április 28. 06:58
A felek közös célja az európai piaci jelenlét további erősítése.
Makro / Külgazdaság Széthúznak az uniós intézmények, és ezt a gazdák és a leszakadó térségek bánhatják
Vámosi Ágoston | 2026. április 28. 05:59
Az Európai Parlament azt szeretné, ha még ebben az évben véglegessé válna az Európai Unió 2028 és 2034 közötti költségvetése. A tervei azonban nagyságrendekkel többe kerülnének, mint az Európai Bizottságé. A legnagyobb különbség a mezőgazdasági támogatások és a felzárkóztatáshoz szükséges források területén van, amelyeket a Bizottság jelentősen visszavágna a versenyképességre hivatkozva.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG